Papp Kornélia
Exkommunisták népünnepélye

Az október 21-ei berlini választás előtt a kampány utolsó heteit kihasználva plakátokon, gyűléseken, talk show-k keretében, a média területein ismertetik a pártok programjukat, többek között - s a főváros esetében ez döntő fontosságú - azt, hogyan vezetik ki Berlint a pénzügyi válságból. A főpolgármesteri posztról június közepén, vagyis néhány hónappal a választási ciklus letelte előtt önként mondott le a kereszténydemokrata Eberhard Diepgen. 

Frank Steffel, a kereszténydemokraták főpolgármester-jelöltje. Bizakodik Fotó: Reuters

A lemondás háttere az volt, hogy csődbe jutott a város beruházásait támogató bank, ráadásul a pénzintézménnyel való kapcsolattartással megbízott Klaus Landowsky szenátor számos szabálytalanságot követett el. Az újabb választásokig ideiglenes polgármesternek a szociáldemokrata Klaus Wowereitet választották. Diepgen csapata tehát leszerepelt a berlini polgárok előtt, ám a pártok népszerűségi listáján a CDU-nak (Kereszténydemokrata Unió) továbbra is sikerült az SPD (Szociáldemokrata Párt) mellett a második helyet megőriznie.
A két legnagyobb párt - az SPD és a CDU - egyike sem éri el azonban azt a többséget, amellyel egyedül vállalhatná a helyi kormányzást. A korábbi nagykoalíciót ma már senki nem tartja szerencsésnek, s a két párt között országos szinten elég hűvös lett viszony. („Alapvetően és elvből elutasítom a nagykoalíciót” - jelentette ki Friedrich Merz, a CDU elnöke.) Innentől kezdve azonban a legkülönbözőbb elképzelések merülnek fel, s még azt sem lehet mondani, hogy a néhány hete megtartott hamburgi választás eredménye befolyásolná az itteniek véleményét. Egyetlen dologban mindenesetre egész Berlin egyetért: mindenki örül annak, hogy náluk nem bukkant fel egy Schillhez hasonló populista, aki - mint az Hamburgban történt - jelentős szavazóbázist tudott volna maga köré gyűjteni. A fővárosi eredményeknek viszont erős kihatása lehet a jövő évi Bundestag-választásokra.
Nemcsak a kampány hangnemét, de a pártok programját is befolyásolja az Egyesült Államokat ért terrortámadás. Szeptember 11-e után hat nappal, bár folytatták a választási küzdelmet, abban azonban megegyeztek a pártok, hogy a zajos showműsorokról lemondanak. Ez egyik nagy pártnak sem jelentett különösebb áldozathozatalt, hiszen a választás megnyerésének ezzel az eszközével eddig is csak a kommunista utódpárt, a PDS (Demokratikus Szocializmus Pártja) élt. Németország újraegyesülésének napján, október 3-án valósággal megszállták az Alexanderplatzot, melyen zajos népünnepély keretében korteskedtek. Gregor Gysi, a párt tényleges vezetője s főpolgármester-jelöltje talán az egyetlen olyan politikus ma, aki igazi showmanként csinálja végig a választási küzdelmet, s hatalmas médianépszerűségével talán bővíteni tudja a párt hagyományos szavazóbázisát. A PDS Achilles-sarka azonban a SED (Német Szocialista Egységpárt - az egykori NDK állampártja), amelytől a bázis - régi káderek és a rendszerváltás kárvallottjai a keleti tartományokban - nem szívesen határolja el magát. Így aztán pártjának egyetlen aduja maga Gysi, aki - mint állítják - húsz embernek kezd beszélni, s az utolsó mondatokat már kétszáz hallgatónak mondja. 
Az előrejelzések szerint az SPD a legesélyesebb, akik legszívesebben a Zöldek/90-es Szövetséggel lépnének koalícióra, de nem utasítanák viszsza a piros-sárga-zöld pártszínek alapján „villanyrendőr-koalíció”-ként emlegetett SPD-FDP-Zöldek szövetséget sem. 
Legkiterjedtebb, legalaposabban előkészített programmal a liberális párt, az FDP jelentkezett. Erős gazdasági tervezettel álltak elő, de nem feledkeztek meg az infrastruktúráról, az oktatásról sem. Szlogenjük: „Mister Wirtschaft, statt Misswirtschaft” - vagyis „Gazdasági urat, gazdasági kisasszony helyett” - a kijelentés mögött azonban szójáték rejlik, a „miss” németül ugyanis rosszat jelent. Berlinnek, mint mondják, további liberalizációra és privatizációra van szüksége, és a szabaddemokraták küzdelmet hirdettek a szélsőséges jobboldali pártok ellen is. Néhány kisebb jobboldali radikális párt persze Berlinben is jelentkezett, így például a Republikánusok, programjuk azonban inkább csak néhány populista szlogenre szorítkozik: „Börtönbe a korrupt politikusokkal!” Plakátjukon pedig meglehetősen ízléstelen eszközzel próbálják lejáratni az SPD-t: „Normális a Republikánus, nem a homoszexuális!” - utalva ezzel Klaus Wowereitra, aki a nyilvánosság előtt ismerte el, hogy meleg.
A választási küzdelem legfőbb kérdése azonban, hogy sikerül-e leváltani a CDU-t. Az utolsó szó pedig a választóké.