Hetek - V. évfolyam, 42. szám, 2001. október 19

Miféle szövetséges az olyan ország, amelynek vezetői összetartanak velünk, de polgárai a mi földünkön tömeggyilkosságot követnek el vagy kávéházaikban tapsolják meg a merénylőket? - méltatlankodik a Time magazin Szaúd-Arábiáról írott e heti tanulmánya. A tény, hogy a szeptemberi terrortámadásokat végrehajtó 19 gépeltérítő közül 15 szaúdi volt, valóban súlyos kérdéseket vet fel a törékeny szövetség jövőjét illetően, amely a jelentős olajtartalékaiért és az Irakot féken tartani hivatott amerikai haderő első számú bázisaként is kulcsfontosságú arab királyságot Amerikával öszszefűzi.

A mekkai nagymecset. Oszama bin Laden családja építette újjá Fotó: Reuters

A szeptember 11-e után kirobbant konfliktus egyik legjelentősebb momentuma bin Ladennek Szaúd-Arábia népéhez intézett felhívása volt, amely a jelek szerint termékeny ta-lajba is hullott. Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter, aki a múlt héten a Szaúd uralkodócsalád tagjaival kezet rázott, és a terrorizmus elleni harc szükségességéről cserélt eszmét, Rijád belvárosának bármely kávéházába betérve merőben más képet kapott volna vendéglátóiról. Ott ugyanis - nyugati tudósítók szerint - a tévéközvetítéseket követő szaú-
di hazafiak honfitársukat, Oszama bin Ladent hősként üdvözölték. Az újságíróknak nyilatkozók többsége szerint Amerika közel-keleti arrogáns közbeavatkozásaiért, kiváltképpen Izrael támogatásáért fizetett nagy árat. Még a mérsékeltebbek is jogosnak érzik bin Laden legfőbb követelését: az arab országban állomásozó „keresztesek” - az amerikai hadsereg - kilakoltatását.
A militáns iszlám népszerűségéért szakértők szerint az elmúlt két évtized folyamatos gazdasági hanyatlása a felelős. A nemzeti össztermék (GDP) a húsz évvel ezelőtti érték felére esett vissza, így az olajeladásból származó, eddig kimeríthetetlennek tetsző bevétel a fiatalokat már nem képes úgy ellátni, ahogy egykor a szüleiket. A hetvenes évek óta a szaúdiak első nemzedékének kell beszűkült lehetőségekkel és növekvő munkanélküliséggel szembenéznie, s mivel a lakosság csaknem hatvan százaléka 25 év alatti, a recesszió számottevő réteget tesz elégedetlenné. Olyannyira, hogy mára kérdésessé vált: a világ legjelentősebb olajkitermelő területe fölött uralkodó Szaúd dinasztia képes lesz-e politikai stabilitását megőrizni a harcias iszlám nyomásával szemben. Washingtonhoz fűződő szövetségüket az 1932-ben Abdul Aziz ibn Szaúd által alapított királyság uralkodói eddig is nehezen tudták „eladni” népüknek, sőt a Nyugat-barát kormányzó elitnek éppen úgy sikerült több vihart is átvészelnie, hogy nagyobb moz-gásteret engedett a fundamentalizmusnak. Ez azonban káros magvetésnek bizonyult, hiszen a dollármilliárdokkal pénzelt iszlám egyetemek vallási aktivisták ezreit termelték ki, akik nem találnak munkát.

Mivel az iszlám fundamentalizmus és amerikai szövetségesük érdekei közé szorult szaúdi uralkodók most különösen kényelmetlen időszakot élnek meg, igyekeznek kifejezni távolságtartásukat a tálib rezsim elleni háborútól. Az országot bátyja, Fahd király szélütése óta ténylegesen irányító Abdul-lah koronaherceg idén egy ízben már nyomatékkal utasította vissza Bush elnök meghívását, a palesztin válság iránt tanúsított „közönye” miatt. Legutóbb pedig Naif herceg, a belügyminiszter egy nyilatkozatában adta félreérthetetlen jelét, hogy az afganisztáni háború fényében a világ legjelentősebb olajszállítója kész átértelmezni a világ legnagyobb ipari hatalmával kötött ötvenéves érdekházasságát. „Hihetetlen, milyen rövid idő alatt fordult haragvásba a barátság. A kétoldalú kapcsolat szinte kezelhetetlenül feszültté vált, és a jelenleginél sokkal kifinomultabb eljárást igényelne” - utal a New York Times rijádi tudósítója az arab fél büszkeségébe gázoló múlt heti esetre: Rudolph Giuliani, New York polgármestere visszautasította Alvalid bin Talal herceg tízmillió dolláros, az áldozatok hozzátartozóinak szánt adományát, amiért amerikai útja során a milliárdos szaúdi bírálta az Egyesült Államok közel-keleti politikáját. Az eddigieknél jóval kevesebb figyelmet kap, de a kétoldalú elhidegülésért ugyancsak felelős, hogy Szaúd-Arábiát emberi jogi szervezetek a legsúlyosabb keresztényüldözést meghonosító országok között tartják számon. Az olajmezők felfedezését követő modernizáció ellenére az iszlám két legszentebb városára felvigyázó királyság mindennapjait szigorú vallási előírások uralják, a Pokémon játékfigurák betiltására kiadott fatvától a nők előírásos ruházatát szigorúan ellenőrző közillem-felügyelet működésén át egészen az elítéltek péntek esti imát követő nyilvános lefejezéséig. Ebben a légkörben - emberi jogi szervezeteknek az elmúlt évtizedre vonatkozó adatai szerint - keresztények százait börtönözték be a hitük miatt.
Az Open Doors (Nyitott kapuk) szervezet közleménye a „legkegyetlenebb keresztényüldözőnek” nevezi a sivatagi királyságot, s keserűen veti a Clinton-kormányzat szemére, amiért gazdasági érdekeit szem előtt tartva nem lépett fel vele szemben erélyesebben. Más országokkal viszont komoly diplomáciai feszültséget is okoztak már a zaklatások, hiszen az ország 21 milliós lakosságának - becslések szerint - négy százalékát alkotó keresztények többségükben külföldi vendégmunkások közül kerülnek ki. A hivatalos szabályozás szerint csak a közösségi istentisztelet tilalmas, az elmúlt években mégis olyanokat hurcolt el éjszakai rajtaütések során feleségük és gyerekeik mellől a muttava (vallási rendőrség), akik csak otthonukban éltek hitéletet. Az ország katakombakereszténységének pedig mintegy ötévente a semmiből kell újjászerveződnie, mert a muttava rendszeres időközönként szervezett rajtaütései gyakorlatilag megsemmisítik. A rabok némelyikét kegyetlenül megkínozzák, hogy áttérítsék az iszlámra, annak pedig, aki nem törik meg, sőt börtöncellájában imacsoportot szervez - ezt tette 1996-ban két filippínó őrizetes - a köztörvényesekkel együtt fejét veszik.