Vissza a tartalomjegyzékhez

Csereklyei Márta Lukács András
Bioterror-támadás

Nem amatőr készítette - állítja Dianne Feinstein szenátor azokról a lépfene-baktériumoktól, amelyeket a washingtoni szenátus épületében találtak. James Woolsey, volt CIA-igazgató szerint a levélben feladott gyilkos por „túlságosan fejlett laboratóriumi termék” ahhoz, hogy egyedül Oszama bin Ladentől származzon. Woolsey feltételezi, hogy Irak vagy Irán állhat az Amerikát ért újabb terrortámadás mögött. Az FBI ugyanakkor nem zárja ki, hogy egy - a levélbombagyáros Unabomberhez hasonló - magányos őrült tudós akciójáról van szó. A lépfenetámadások nyomán bezárták a washingtoni kongresszus épületét. Napról napra újabb bejelentések érkeznek az illetékes amerikai hatóságokhoz azonosítatlan eredetű fehér port tartalmazó levelekről, postai küldeményekről. A lépfene eddig egy ember halálát okozta, több tucatnyian megfertőződtek, és milliók rettegnek attól, hogy maguk is áldozatokká váltak. A hét közepéig csak a szenátus többségi vezetője, Tom Dashle irodájában több mint harminc fertőzést regisztráltak, és lépfene- spórákat találtak George Pataki New York-i kormányzó irodájában is.


Postai alkalmazottakat kísérnek ellenőrzésre Liverpoolban. Veszélyes munkakör Fotó: Reuters

Az amerikai - és most már Európában is egyre gyakoribb - anthraxriasztásoknál csupán egy dolgot lehet biztosan tudni: ha halált nem is okoznak, azt mindenképpen sikerült elérniük, hogy rettegésben, terror alatt tartsák az embereket. 
A dolgok már éppen kezdtek visszatérni a megszokott kerékvágásba: elmúlóban volt a szeptember 11-ei támadást követő sokk, az emberek újra rendesen jártak dolgozni, sőt egyesek már viccelődni is tudtak a történteken, s a katasztrófafilmeket vetítő moziknak megint volt közönségük. A megnyugodni látszó kedélyeket azonban egy újabb, ezúttal láthatatlan és kiszámíthatatlan ellenség, a lépfenebaktérium borzolta fel ismét. Az elmúlt két hétben a Szövetségi Nyomozóhivatalhoz, az FBI-hoz jóval több mint kétezer anthraxriasztás futott be - jóllehet ezeknek a zöme vaklárma volt, így is számos valós eset maradt. 
A lépfenének eddig egy halálos áldozata van: Robert Stevens, a floridai American Media Inc. lapkiadó 63 éves képszerkesztője. Lépfenefertőzést állapítottak meg Stevens 73 éves munkatársánál, Ernesto Bocánál is, akinek az állapota lapzártakor válságosra fordult. Boca esetében először azt közölték, hogy nem kapta meg a betegséget. Múlt hét végén az NBC tévétársasághoz érkezett anthraxspóra-tartalmú levél, amelyet az egyik hírszerkesztőnek, Tom Brokaw-nak címeztek. A postai küldeményt Brokaw 38 éves titkárnője bontotta fel. Mind a titkárnő, mind Brokaw megkapta a fertőzést. A hét elején a New York Times címlapján teljes védőfelszerelésbe öltözött FBI-nyomozók voltak láthatók, amint éppen a lap Times Square-i épületébe sietnek, hogy kiürítsék azt, miután az egyik újságírónő, Judith Miller fehér port tartalmazó levelet kapott. Miller nemrégiben könyvet írt a biológiai fegyverviselésről, melyben arra figyelmeztet, hogy az anthrax a „szegények hidrogénbombája lehet”. A levél írója vagy írói azzal fenyegettek, hogy négy héten belül le fogják rombolni a chicagói Sears tornyot - ami jelenleg az USA legmagasabb épülete -, és lelövik Bush elnököt. A levélből kihulló por Miller ruhájára szóródott, aki azonnal értesítette a hatóságokat, így került sor az épület kiürítésére. 
Anthraxtartalmú fenyegető levél érkezett hétfőn a szenátus többségi vezetője, Tom Daschle irodájába is. „Azt mondták [szakértők], hogy rendkívül erős hatású anthraxot találtak, rendkívül hatékonyat, amit egyértelműen csak hozzáértő személy volt képes előállítani” - nyilatkozta Daschle. A levél ugyanazzal a kézírással íródott, mint a Brokaw számára küldött, és mindkettőben ugyanaz a fenyegető üzenet állt: „Halál Amerikára! Halál Izraelre! Allah nagy!” 
Egy másik szenátor, a volt demokrata alelnökjelölt Joseph Lieberman irodájában szintén több alkalmazott szervezetében kimutatták az anthraxot, ezért szerdán bezárták a hivatalt. 


Őrizet alatt a washingtoni Képviselőház épülete. A rémület fegyverei Fotó: Reuters

A nevadai Microsoft cég eredetileg maga küldött levelet egyik ügyfelének Malajziába, ahol köztudottan vannak Oszama bin Laden terrorszervezetének, az al-Kaidának sejtjei. A levelet visszaküldték, ám ekkor már pár pornográf kép is volt benne. Az egyik képet, amelyet előzőleg valószínűleg benedvesítettek, majd megszárítottak, a hatóságok a harmadik vizsgálat során pozitívnak diagnosztizálták. 
Riasztás miatt ki kellett üríteni a USA Today és a Los Angeles Times épületeit, lezárták a CBS News, az ABC New York-i, valamint a CNN atlantai postai részlegét. Bőrön keresztül fertőződött meg az ABC egyik hírigazgatójának héthónapos gyermeke is. Anthraxriadó miatt több repülőgép hajtott végre kényszerleszállást, számos esetben pedig késéssel indultak a járatok. Számos postahivatal alkalmazottai gumikesztyűben szortírozzák a postai küldeményeket, ám olyan is akadt, aki a veszély miatt megtagadta a munkát. A Családtervezési Hivatal, illetve az Országos Abortusz Szövetség nyolcvan klinikája kapott fenyegető hangú és fehér port tartalmazó leveleket. 
Amerikában időközben letartóztattak két férfit, akik hamis anthraxriadót okoztak. A törvények értelmében akár öt év börtönbüntetés, illetve 3 millió dolláros bírság is kiszabható rájuk. 
Riasztások történtek számtalan más országban: többek között Izraelben, Nagy-Britanniában, Ausztriában, sőt Magyarországon is. Izrael ugyan a potenciális biológiai és vegyi fegyvertámadás elleni felkészültség tekintetében világelső, a kormány mégis attól tart, hogy ha Amerika Irakra is kiterjeszti a támadást, akkor Szaddám Huszein azonnal Scud-rakétákat lőne ki Izraelre, amelyek biológiai töltetet is tartalmazhatnak. 
Ennek látszólag nagyon is megvannak az esélyei, hiszen egyrészről sokan vélik úgy, hogy a szálak Oszama bin Ladenhez és terrorszervezetéhez vezetnek, mások szerint azonban Szaddám Huszein is aktív részese az eseményeknek. A titkosszolgálat támogatja ezt az elképzelést, s az iraki kormányzatnak a terrortámadásban és az anthraxfertőzésekben játszott szerepét azzal indokolja, hogy a floridai légúti fertőzésekhez szükséges anthraxspórákat olyan technológiával lehet előállítani, amilyennel például Irak rendelkezik. „Ezt az anyagot nem egy afganisztáni barlangban állították elő, tehát valamely kormányzati titkosszolgálat is részese volt az ügynek… Antraxot előállítani nem olyan bonyolult. Ám az anyag biológiai fegyverként csak úgy lehet hatékony, ha megfelelő méretben állítják elő a belélegzéshez. Ez pedig már rendkívül bonyolult eljárás. A legtöbb spóra vagy túl nagy ahhoz, hogy a levegőben tudjon lebegni, vagy pedig túl kicsi ahhoz, hogy fennakadjon a tüdőbolyhokon… A megfelelő minőségű anthraxpor előállítása milliárdokba kerül. Elképzelhető, hogy Iránnak megvan az előállításhoz szükséges kapacitása, ám ez politikailag mégsem indokolt. Így hát Irak marad.” 
Kritikus nyelvek azonban úgy vélik: az amerikai titkosszolgálat csupán ürügyet keres arra, hogy a háborút Irakra is kiszélesíthesse. A CIA szerint ugyanis a terrorizmus ellen folytatott küzdelem Szaddám Huszein eliminálása nélkül nem lehet sikeres. 
Egyiptomi hatóságokra hivatkozva a Bush-adminisztráció bizonyítottnak véli, hogy anthraxkészleteket az al-Kaida tagjai is szereztek be, mégpedig a Cseh Köztársaságból. A titkosszolgálatok szerint Mohamed Atta tavaly szeptemberben találkozott Prágában Ahmed Samir al-Ahanival, a korábbi csehországi konzullal, akit azóta a csehek a diplomáciai küldetésével összeegyeztethetetlen tevékenysége miatt kiutasítottak. A csehek szerint Atta Szaddám Huszein korábbi külügyi titkosszolgálati vezetőjével, Farouk Hijazival is találkozott, aki pedig köztudottan bin Ladennel áll kapcsolatban. Egy floridai gyógyszertáros fényképről azonosította Attát, aki állítólag piros bőrsérülésre keresett nála valami szert. A szakember így elképzelhetőnek tartja, hogy Atta maga is kezelt anthraxot. 

A magyarországi riasztásokról:


A lépfene fajtái

Az anthraxbaktérium - közismertebb nevén lépfene - elsősorban növényevő állatokat támad meg. A spórák - amelyek évtizedekig is képesek megőrizni fertőzőképességüket - belélegzése vagy a baktériummal fertőzött állat húsának fogyasztása akár három nap alatt végez áldozatával. A belélegzéses anthraxfertőzés igen ritka: az Egyesült Államokban 1900 és 1978 között összesen tizennyolc esetet jegyeztek fel. A betegség harmadik változata, a bőrön keresztül történő fertőzés a legenyhébb - húsz fertőzöttből egy veszti életét. Az Egyesült Államokban működő Járványmegelőzési Központ adatai szerint viszont száz kilogramm anthrax szélnek eresztése Washington fölött hárommillió ember halálát okozhatja. A most földre kényszerített mezőgazdasági permetező repülőgépek ennek a menynyiségnek a dupláját is ki tudják szórni. 

Az anthrax elleni leghatékonyabb védekezés a fertőzés korai felismerése. A betegség az első fázisában nagyon hasonlít az influenzára: láz, köhögés, fejfájás és általános gyengeség lép fel. A második fázis azonban már végzetes: a láz hirtelen felszökik, légszomj, hasmenés, sokk lép fel, s végül a beteg kómába is eshet. Az esetek mintegy felénél tudatzavarral kísért vérzéses agyhártyagyulladás alakulhat ki, s végül a vérnyomás drámai zuhanása halált okoz. Az anthrax ellen létezik oltóanyag, amelyet a Bioport Corp. a hetvenes évek óta gyárt és szállít elsősorban a hadsereg számára. A hat elemből álló oltási sorozat után két héten belül kialakuló védettség mintegy 88 százalékban közel két évig fennáll. Miután a korábbi években a kormányok a biológiai terror eshetőségét csekélynek ítélték, többnyire csak a katonai személyzet részesült védelemben. Szerencsétlen egybeesés, hogy a cég engedélyeztetési eljárások miatt jelen pillanatban nem gyártja az oltóanyagot: az újabb dózisokat 2002-re ígéri. A betegség korai szakaszában antibiotikum is alkalmazható. Az elmúlt napokban Amerika-szerte megnőtt a kereslet a német Bayer gyógyszergyártó cég Cipro nevű gyógyszere iránt. A betegség kezelésére általánosan elfogadott a doxycylin nevű közismert antibiotikum, sőt a természetben fellelhető törzsek zöme ellen a penicillin is. Nem zárható ki azonban annak a lehetősége sem, hogy az esetleges merénylők a az antibiotikumok ellen rezisztens változatokhoz nyúlnak.