Vissza a tartalomjegyzékhez


Otthonom az albérletem

A költözködés procedúráját szinte mindannyian átéltük életünkben, sokaknak már életformájává vált a gyakori hurcolkodás. Ez különösen az albérletezőkre igaz, akiknek a legváltozatosabb körülményekhez kell igazodniuk: hol egy totálisan felszerelt lakás várja őket, hol pedig mindent nekik kell beszerezniük. Alábbi írásunk azzal foglalkozik, milyen az a könnyen mozgatható alapfelszerelés, illetve bútorzat, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy bárhová is kerülünk, otthon érezzük magunkat. 


Néhány személyes tárgy, és bárhol jól érezhetjük magunkat 

Az albérletező, vagy egyéb oknál fogva gyakori lakhelyváltoztatással járó életmód tudatos alkalmazkodást igényel. Még a legkövetkezetesebb minimalistának is jelentős mennyiségű holmija gyűlik össze: szükségleti tárgyak, háztartási eszközök, személyes apróságok sokasága. A lakásban folyamatosan felgyülemlő tárgyak állandó szelektálása ugyanakkor nemcsak az albérletezőknél elengedhetetlen: a saját lakásából is előbb-utóbb kiszorul az, aki csak befelé viszi a dolgokat. Otthonunk minden zugra kiterjedő áttekintését legalább félévente ajánlatos megtenni.
A mobil életmód persze nem jelenti azt, hogy ne rendezkedhetnénk be otthonosan egy adott helyen. Sőt: általános tapasztalat, hogy aki egyik albérletében sem nyúl semmihez, és mindent csak minimál szinten old meg benne - mondván: ez nem az ő lakása -, az a valamikori saját lakhelyén is ugyanezt az átmeneti, igénytelen állapotot fogja megteremteni. Az életünkben igazából nincsenek átmeneti időszakok, mert az életünk a mindennapokból tevődik össze - így soha nem lehet mindegy, hogy milyen otthonba járunk haza feltöltődni. Kutatások kimutatták egyébként, hogy a női albérletek sokkal személyesebbek, otthonosabbak, mint a férfi albérletek, amelyek többnyire elég sivárak és jellegtelenek. 
Minden körülmények között arra tanácsos a leginkább ügyelnünk, hogy ne veszítsük el az uralmat birodalmunk felett, és törekedjünk a praktikus megoldásokra. A különböző funkciójú tárgyaink rendszerezett tárolása alapfeltétele a gyors és egyszerű költözésnek. Az eltérő anyagú, formájú, méretű dobozoknak, kosaraknak például nemcsak ilyenkor vesszük nagy hasznát, hanem segítségükkel áttekinthetőbbé is válik a tárgyak elrendezése.
Bútorvásárlásnál is ajánlatos a tároló bútorokkal kezdeni a sort. A polc, illetve polcrendszer alapdarabnak számít ebben a kategóriában, és annál jobb, minél inkább variálható. Az egyszerű, gyors szétszerelhetőség, a kis súly további előnynek számít. Ezeket a szempontokat vegyük figyelembe a többi bútorfélénél is. Nem érdemes komoly és főleg kényes bútort venni, ezekkel többnyire csak baj van, míg az egyszerűbb konstrukciók között is találhatunk kedvünkre valót, ízléseset. Berendezésünk legyen mindenekelőtt célszerű és könnyen mobilizálható.
Ha ruháink, könyveink, háztartási eszközeink és más személyes tárgyaink rendszerezett tárolását sikerült okosan megoldani, már nyert ügyünk van. A nehezén túl vagyunk, figyelmünket a lakályosság megteremtésére fordíthatjuk. A különféle lakástextilek első számú szövetségeseink az otthonteremtésben. A jól megválasztott függöny, szőnyeg, díszpárna, ágytakaró hatásosan öltözteti a lakást, és költözéskor sem jelent gondot. A kínálat bőséges, mindenki ízlése és pénztárcája szerint válogathat. Bátran alkalmazzuk a színeket, akár kicsit merészen is. A lila, a ciklámen, a narancssárga például most nagyon divatos, de a zöldek és a kékek melegebb árnyalatai is népszerűek. Izgalmas hatást érhetünk el a színek, minták szokatlan párosításával is.
Egy másik lényeges terület a világítás. Legyen az álló vagy asztali lámpa, falikar, spotlámpa vagy függeszték (sőt a gyertyákkal, mécsesekkel is számoljunk), az általuk produkált változatos fényjáték nagymértékben gazdagítja az összhatást. Egy megfelelően bevilágított lakásban a közérzetünk is jobb, emellett környezetünk plasztikussága, színei, formái érvényre jutnak, valósággal életre kelnek.
Sokféle kiegészítővel fokozhatjuk még a hatást. Néhány szép formájú tárggyal, egy-két hangulatos képpel meglepően sokat tehetünk a kívánt összkép kialakulásáért. Végül: a szobanövényekről se mondjunk le! Egy-egy mutatós kaspóba helyezett cserepes virág üde színfoltjává, igazi díszévé válhat az albérletnek. 
(Porubszki Helga, belsőépítész)