Vissza a tartalomjegyzékhez

Varga József
Savioláék legázolták Isztambult

A múlt heti események után végre teljes fordulót rendeztek a Bajnokok Ligájában. A címvédő Bayern München óriási meglepetésre csak gól nélküli döntetlent ért el a Sparta Praha ellen vendéglátóként. A H csoport másik találkozóján is megosztozott a pontokon a moszkvai Szpartak és ellenfele, a Feyenoord Rotterdam. A G csoport egyik összecsapása is remire végződött, miután a La Coruna és az Olimpiakosz is két-két gólt szerzett. A favoritnak számító Manchester United Beckham találatával nyert, a mindvégig remekül helytálló Lille-lel szemben. 


Katalán gólöröm Fotó: Reuters

Izgalmas derbit láthattak azok, akik a Juventus-Celtic rangadót választották. A „Kelták” alaposan ráijesztettek Del Pieróékra, mivel 0-2-ről egalizálták a mérkőzést. Hogy mégis pont nélkül távoztak, azt Amoruso csodásan kivitelezett műesésének és a büntetőt ítélő Krug játékvezetőnek köszönhetik. 
Az E csoport másik mérkőzésén a Porto idegenben diadalmaskodott a Rosenborg felett 2-1 arányban. Az F csoportban a Lyon és a Leverkusen csapott össze, és a németek Juninhónak köszönhetően három ponttal térhettek haza (0-1). A leglátványosabb győzelmet a Barcelona legénysége érte el, amely a Fenerbahce-hoz látogatott. Légiósai kiemelkedő teljesítményével a katalánok 3-0-ra verték a sztambuli alakulatot. A Barca góljait Kluivert, Patrik Anderson és az új csillag, Javier Saviola szerezték.

Szerdai eredmények: 
A: Anderlecht-Roma 0-0
Real Madrid-Lokomotiv Moszkva 4-0

B: Dortmund-Liverpool 0-0
Boavista-Dinamo Kijev 3-1

C: Arsenal-Schalke 3-2
Panathinaikosz-Mallorca 2-0

D: Lazio-Nantes 1-3
PSV-Galatasaray 3-1