Kislányom, éltek
Egy New York-i magyar házaspár, Honis Elemér és Andrea küldte lapunknak az alábbi levelet 24 órával a terrortámadás után:
Andrea:
2001. szeptember 11. Csodás kora őszi reggel. Gyönyörű napsütés, bárányfelhők az égen. Közvetlenül a Hudson folyó partján lakunk, a New Jersey oldalon. Az ablakunkból és a környékről gyönyörű kilátás van (volt) a Világkereskedelmi Központra (WTC) és alsó-Manhattanre. Ebben nem lehetett nem gyönyörködni minden reggel. Mikor levittem a kutyát, Elviszt sétálni, még minden olyan békés és kiegyensúlyozott volt, mint a többi reggelen. Kellemes szóváltás a portással, majd Erickel, a környéken szolgálatban lévő biztonsági emberrel, egy „jó reggelt” mosoly a többi kutyatulajdonosnak. Mindenkivel a megszokott módon kívántunk egymásnak szép napot. Mire a kutyussal hazaérek, általában Elemér már nincs otthon. Ő nyolcra jár dolgozni. Így volt ezen a reggelen is.
Én általában 8 óra 30-kor szoktam elindulni itthonról, de néha eltotojázom az időt. Most is tíz perccel később indultam munkába. A házunktól két percre van a PATH-gyorsvasút megállója. A PATH köti össze New Jersey-t Manhattan szigetével. Az én járatom manhattani végállomása a World Trade Center (WTC). Mielőtt beléptem volna az állomásra, hatalmas robajt hallottam a hátam mögött. Anynyi építkezés van a környéken, hogy biztos voltam benne: leesett egy gerenda, és az csapott ekkora zajt. Hátra sem néztem. Azonnal jött a vonat. Beszálltam. Ma reggel is elgyönyörködtem az emberekben. Mindenki olyan szépen van felöltözve, ápolt, illatos. Kiegyensúlyozottnak és boldognak tűnnek. Ilyenkor mindig azt érzem, hogy milyen jó ebben az országban élni, és milyen jó, hogy béke van, és mindenünk megvan.
8:45: „Egy hatalmas repülőgép, amelyet valószínűleg eltérítettek, becsapódik a WTC egyik tornyába.” (CNN)
Kilenc óra lehetett, mire beérkezett a PATH a WTC-hez. Ilyenkor már mindenki toporog, hogy kinyíljanak az ajtók, és mint a hangyák, elindulhassunk felfelé a nyolcsoros mozgólépcsőrendszeren. Hogy elfoglaljuk helyeinket a városban, az irodákat a WTC-ben, a körülötte lévő üzleti negyedben, vagy éppen tovább utazzunk onnan a NYC földalattirendszerrel a városon belül. Az ajtó azonban nem nyílt ki.
9:03: „Egy második repülőgép, minden valószínűség szerint utasszállító, becsapódik a WTC másik tornyába. Mindkét épület lángokban áll.” (CNN)
Várunk türelmesen. Hosszú percek után bejelentik, hogy kis türelmet kérnek. További várakozás. Az emberek nem esnek pánikba, nem türelmetlenkednek. Annak ellenére sem, hogy egy nő elkezdi mesélni: tűz van a WTC felső emeletein, mert ő látta, hogy az egyik torony teteje füstöl. Hirtelen mindenki elkezdi érezni a kocsiba beszivárgó füstöt. Tíz perc múlva bejelentik, hogy „rendőri akció folyik a WTC-ben”. Nem engednek kiszállni. Vonatunkat visszafordítják New Jersey-be, és ott átterelik a PATH másik vonalára, amelynek végállomása a Mid-Manhattan 33. utca. Egy férfi mellettem nagyon boszszankodik, mert 9 óra 30-kor megbeszélése van. Valaki azt javasolja, telefonáljon, mert tuti, hogy nem ér oda időben.
Az elkövetkező több mint egy órát a föld alatt töltöm, és azon igyekszem, hogy minél előbb beérjek a munkahelyemre. Az első megállónál sokan kiszállnak, reménykedve, hogy valami más közlekedési eszközzel gyorsabban beérnek. Az újonnan beszállóktól megtudjuk, hogy egy repülő ütközött bele a WTC egyik tornyába. Borzasztó baleset. Elemér épülete közvetlenül a WTC mellett van, ha az a repülő azon az oldalon ütközött és lezuhant, akkor akár Elemér épületére is eshetett. A férfi, aki a megbeszélés miatt aggódott, amikor meghallja, hogy a repülő az 1. számú tornyot érintette, csak annyit mond: „Ne vicceljenek, én ott dolgozom.”
9:21: „New York City Port hatósága minden hidat és alagutat lezárt New York City körzetében.”
9:30: „Bush beszédet tart Floridában arról, hogy az országot terrortámadás érte.”
9:43: „Repülőgép ütközik a Pentagon épületébe, hatalmas füstöt okozva. Azonnal megkezdik az evakuálást.” (CNN)
Valamivel tíz előtt értem be Mid-Manhattanbe, a 33. utcához. Csúnyán elkéstem a munkából. A telefonnál hoszszú sorok állnak. Elemér száma nem kapcsolható. Átmegyek az aluljáróban a metróhoz. Az emberek nagyon idegesek, feldúltak, mindenki beszélget mindenkivel. Én is bekapcsolódom egy ilyen körbe. Egy fiatal lány, aki a walkmanjén hallgatja a rádiót, azt mondja, hogy a másik toronyba is belerepült egy gép, sőt a Pentagonba is. Az egészet nem értem. A hangosbemondó a járatok módosítására figyelmeztet. Mindenki kérdezgeti: „Mi van? Akkor most melyik nem jár?”
10:05: „A WTC déli tornya összeomlik, maga alá temeti az alatta lévő utcákat. Hatalmas porfelhő száll fel az épületből.” (CNN)
Bőgni kezdek, és visszarohanok az aluljáró szintjéhez. Megpróbálom elképzelni, mi történt. Elfér a tornyok között egy repülő? Mi az, hogy két repülő? Milyen baleset ez? Mi zajlik fent?
10:10: „A Pentagon épületének egy része összedől. A United Airlines Flight 93 lezuhan Somerset Countyban, Pennsylvaniában, Pittsburghtől délkeletre.”
10:28: „A WTC északi tornya összeomlik a tetejétől fogva, mintha lehámoznák az épületet, mérhetetlen mennyiségű füstöt és törmeléket hagyva maga után.” (CNN)
Megérkezem az 59. utcához, gyalog megyek a 66. utcáig. 10 óra 45 van. Az utcán minden telefonfülke előtt türelmetlen sorok, akinek mobilja van, az használja. A szembejövő emberek beszélgetéséből szavakat csípek el: „a WTC összedőlt”, „a WTC leomlott”. Ez az egész nem lehet igaz - gondolom -, de csak arra koncentrálok, hogy minél előbb a munkahelyemen legyek. A buszokon tömérdek ember, az ajtót alig lehet becsukni. Az épületünk előtt látom, hogy jönnek a kollégáim velem szemben. A kolléganőm, Jackie, kisírt szemmel fogad: „Andrea, úgy aggódtunk, mert tudjuk, hogy a WTC-n kell átjönnöd.” Nehéz most angolul beszélni. „A férjem… A bátyám is a WTC-ben dolgozik…” Az üzenetrögzítőm villog. Elemér. „Cinikém, képzeld, beleütközött egy repülő a WTC-be, most lemegyek, megnézem.” Remegek. Második üzenet: iszonyú zaj a háttérből, kiabálás, mentők, Elemér hangja. „Megyek fel észak felé. Összeomlott a WTC. Figyelj, 12 és 1 óra között várlak…” Nagyon próbálok figyelni, hogy hol. Él és jól van - csak erre tudok gondolni. Alsó-Manhattan fele gyalogolva kicsit furán érzem magam, mert mindenki észak felé jön. Nehéz a járdán lavírozni, rengeteg ember van, az utakon meg tűzoltók, mentők és rendőrség szirénázik. Látok egy férfit, akinek az inge a nyakára van tekeredve. Fura, de kit érdekel most a divat? Kicsivel később jön a második, harmadik és sokadik ember ezzel a „divattal”. Sokuknak csupa hamu a ruhája. Ekkor jövök rá, hogy arcukat próbálják védeni a füsttől és a törmeléktől. A bolttulajdonosok rádiókat tettek ki az üzlet elé. A 49. utcánál egy fényreklámon mennek a hírek. „Az elnök Floridából visszatér Washingtonba.”
12 óra 10-re érek a 34. utca és a 6. Avenue sarkára. Úgy tűnik, mindenki itt beszélt meg találkát. Rengeteg ember várakozik mindenütt. Ráadásul ez egy dupla kereszteződés (a Broadway-jel kombinálva), tehát nem négy sarka van, hanem nyolc. Nincs mobilunk, mert mindig az volt az elvünk, hogy az elveszi a szabadságunkat. „Ha ennek az egésznek vége lesz, akkor azért jó lenne venni egyet.”
Nézem az embereket, és ha akarom, ha nem, hallom a körülöttem beszélőket. Egy férfi a mobilján: „Halló, Marian? Jól vagy? Én ki tudtam rohanni a Tőzsdéről. Olyan volt, mintha valami film lenne. Csak bocsánatot akartam kérni a tegnapiért. Szeretlek.”
Hívom a szüleinket. „A nemzetközi vonalak foglaltak. Kérem, próbálja később.” Próbálkozom tovább. Öt különböző számot hívok egymás után. Apukámnál, Gyöngyösön kicsöng. Felveszi. Zokog. „Kislányom, éltek?” „Apa, nem tudok sokat beszélni.” Ekkor én is elkezdek bőgni, és alig tudok beszélni. „Jól vagyunk, mindketten…”
Végre meglátom Elemért a túlsó oldalon. Odarohanok. Az érzés leírhatatlan...
Elemér:
8 óra 30-kor egy cég konferenciahívását hallgatva többen elrohantak az irodám ajtaja előtt. „Egy gép beleszállt a WTC-be.” Először nem kapcsoltam, de amikor a képernyőmön megjelent a hír, egyből lerohantam. Úgy éreztem, hogy mielőtt kimegyek, vennem kell egy eldobható fényképezőgépet. Másodperceken belül elém tárul a füstölgő északi torony. Először nem tűnik szörnyűnek és veszélyesnek. Közelebb megyek, és kattintgatom a képeket. Azt gondoltam, egy órán belül eloltják majd a tüzet.
Meglátok egy utasszállító gépet, amint egyenesen a déli torony felé halad. Nem fogom fel, hogy mi történik. Iszonyatos robbanás, hatalmas lángcsóva, és a gép eltűnik a toronyban. Istenem, egy gép (nem is fogom fel, hogy a második) a szemem láttára belerepült a WTC-be! Szorgosan fényképezek. Közben megcsap a robbanás keltette hő.
Egy hatalmas morajra mindenki visszafordul. Összeomlott a déli torony. Nem hiszek a szememnek. Amerika gazdasági szimbóluma összedőlt!
Hirtelen hatalmába kerít a félelem: mi van, ha Cini pont 8:45 és 9:00 között ért be az épület aljába? Rohanok egy telefonhoz, tárcsázok, nincs benn. Felhívom a saját rögzítőmet. Drágám hagyott üzenetet a 34. utcából. Halleluja.
Manhattan
Dobi Sándortól, a Manhattan együttes egykori tagjától arról érdeklődtünk, mi indokolta annak idején a zenekar névválasztását. Mint megtudtuk, fontos volt, hogy a név benne legyen a köztudatban, jól csengjen egy olyan világban, ahol mindenki amerikai szeretne lenni, vagy legalábbis erre az életmódra vágyakozik. A színháznak, zenének is fellegvára Manhattan, ahonnan a Hair-től a West Side Storyig rengeteg világhírű darab származik. „A fény, a művészetek, a pénz esszenciális központjának számító hely mára egy pillanat alatt a rettegésnek, félelemnek nulladik kilométerkövévé, egy beláthatatlan folyamatnak a kiindulópontjává vált” - mondta lapunknak az énekes.
Megmentette a kamera
Az ausztrál úszófenomén, hatszoros világ- és háromszoros olimpiai bajnok Ian Thorpe jól fektette be a pénzét, amikor értékes fényképezőgépet vásárolt. Igaz, a világhírű sportoló nem a fotóival nyert elismerést, mégis a kamerájának köszönheti, hogy nem került a WTC romjai alá. New York-i látogatása idején ugyanis épp a felhőkarcolóba készült felmenni, hogy madártávlatú képeket készítsen a városról. Ekkor jutott eszébe, hogy a hotelban felejtette kameráját. Amikor visszaérkezett a szállodába, egy televízió épp azt a képet mutatta, amint egy repülő a WTC épületébe fúródott. Negyed órával előtte még ő is ott járt a helyszínen, és ha nem felejti otthon a fényképezőgépét, most a katasztrófába sodort épület tetején tartózkodott volna.” (MTI)
A hercegnő élete
Sarah Ferguson yorki hercegnő, a brit András herceg volt felesége a WTC toronyba igyekezett, azonban elakadt a reggeli dugóban. „El fogok késni a tárgyalásról” - bosszankodott, mert minden igyekezete ellenére sem sikerült leküzdeni az akadályoztatást. Nem sokkal később megértette, hogy a közlekedési dugó okozta késés az életét mentette meg. Szerencse, hogy lemaradt a munkareggeliről. (Sun)
