Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Hadüzenet a turistáknak

Autóba rejtett pokolgép robbant a hét elején Madrid nemzetközi repülőterén. A robbantás annak az akciónak a része, amelyet a függetlenségért harcoló baszk szeparatista szervezet, az ETA a spanyol idegenforgalom ellen indított idén tavasszal. 

A hétfői madridi robbantásban - amely az idei sorozatban immáron a sokadik - senki sem sérült ugyan meg, ám több mint száz gépjármű megrongálódott, és a robbantás a repülőtér működésében is fennakadásokat okozott. A bombát az ETA baszk szeparatista szervezet terroristái helyezték el egy hatemeletes parkolóház második emeletén, és úgy állították be, hogy a forgalmas reggeli időszakban robbanjon, amikor a repülőtér zsúfolásig telik üzletemberek és turisták ezreivel. A robbantás annak a kampánynak a része, amellyel az ETA Spanyolország idegenforgalmára kíván csapást mérni. Jóllehet a szervezet még tavasszal felhívást tett közzé két baszk újságban, felszólítva a turistákat arra, hogy maradjanak távol Spanyolországtól, az csak két héttel azt követően jelent meg, hogy két népszerű nyaralóhelyen is pokolgép robbant. „Tudatni kívánjuk azokkal, akik itt szeretnék eltölteni pihenésüket, hogy ezek az üdülőhelyek az ETA-támadások célpontjai. A nemkívánatos következmények elkerülése érdekében azt ajánljuk, hogy ne keressék fel ezeket a helyeket” - figyelmeztetett a közlemény, mely miatt számos ország kormánya óvatosságra intette a Spanyolországba utazó turistákat. 
A támadássorozat érzékenyen érinti Spanyolországot, mivel legfőbb bevételi forrását éppen a turizmus jelenti. A világ harmadik legnépszerűbb turistacélpontját évente körülbelül 48 millió külföldi keresi fel. 
A mostani merénylet a már „megszokott” forgatókönyv szerint zajlott: az ETA terroristái a robbantás előtt mintegy negyven perccel értesítették a rendőröket, akiknek még éppen elég idejük maradt a repülőtér kiürítésére. A robbanás következtében a parkolóházban tűz ütött ki, amit közel két óra alatt sikerült megfékezni. Számos repülőgép késve indult, és több turista lekéste a járatát. 
A rendőrség már számított egy újabb merényletre, a múlt héten ugyanis 14 terroristát tartóztattak le, és lecsaptak a terroristaszervezet központi bombakészítő telephelyére is, ahol nagy mennyiségű dinamitot foglaltak le.