Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Aaliyah tragédiája

Repülőgép-szerencsétlenség következtében múlt hét végén elhunyt egy alig 22 éves énekesnő, Aaliyah Haughton. A tinédzserbálvány énekesnő számos filmben is játszott, legutóbb a Matrix 2 női főszerepére kérték fel.

Aaliyah magánrepülőgépe múlt szombaton szállt fel a Bahama-szigetek egyikéről, ahol éppen legújabb videoklipjének forgatását fejezte be. Az összesen kilenc embert szállító kisgép motorhiba miatt a kifutópálya végén levő bokrokba csapódott, majd felrobbant. Mire a mentőalakulatok a helyszínre érkeztek, már csak az összeégett roncsokat találták. Szemtanúk elmondása alapján elképzelhető, hogy a gép túlterhelt volt.
Aaliyah Haughton 1979. január 26-án született Brooklynban. Ötévesen már az Annie című musicalben lépett fel. A középiskolában előadóművészet-órákra járt. Nagynénje a soul műfaj jeles képviselője, Gladys Knight, akitől szintén sokat tanult. Első albuma, az Age Ain’t Nothing But a Number (Az életkor nem több egy számnál) 1994-ben jelent meg, és több millió példányban kelt el. Kétszer kapott Grammy-díjat, és több filmben is játszott, így például a Rómeónak meg kell halnia, vagy Az elátkozottak királynője címűben. Nemrégiben kiválasztották a Mátrix című film második részének főszerepére is. Kritikusok Aaliyah-t korunk egyik legtehetségesebb ígéretének tartották, s Madonnához, valamint Janet Jacksonhoz hasonlították.