Szobota Zoltán
Merre halad Európa

„Saját történelmünk lesz megint. Most úgy lesz, hogy ismét az európai történelem főutcáján haladunk. Tisztelt hölgyeim és uraim! A jövő elkezdődött” - zárta sorait Orbán Viktor miniszterelnök augusztus 20-i beszédében minden bizonnyal arra utalva, hogy Magyarország egy olyan új korszakba lépett, amelyet már nem kell majd szégyellnie unokáinknak, ráadásul egyezik az uniós, illetve unióba tartó országok haladási irányával. A helyzetet értékelő szakemberek azonban nehezen tudják szinkronba hozni a kormány jobbratolódását a Nyugat-Európában érvényesülő tendenciákkal, amelyek a nemzetállamiság hangsúlyozásával szemben a globalizációra, a gazdasági prosperitás „erőltetése” helyett pedig egyre inkább a szociális biztonság kérdéseire fókuszálnak. 

Blair, Schröder, Wim Kok. Balos tendenciák Fotó: Reuters

Kiszeli Zoltán politológusnak Európa „főutcájáról” nem a jobboldali tendenciák, hanem a kétpólusú pártrendszer kialakulása jut eszébe, illetve a kormány kezdeményező szerepköre, amikor a parlament helyett a kormányzat kerül a politizálás centrumába. „Vannak persze olyan dolgok is, amelyek nem a főutcába visznek” - mondja Kiszeli. Az egyik ilyen a Nyugat-Európában egyre inkább erősödő gazdasági visszaesés figyelmen kívül hagyása, és vele szemben egy hurráoptimista retorika alkalmazása a választások megnyerése reményében. A politológus szerint figyelmeztető jel lehetne, hogy a számunkra mintának számító német gazdaságban már csak 1,5 százalékos gazdasági növekedést irányoztak elő az eddigi 2-2,5 százalékos helyett, vagyis lefelé korrigálják a gazdasági prognózisokat. „Nincs külön út, magyar modell, amiről a kormány beszél. Egy ilyen kis nemzetgazdaság, mint a miénk, nem válhat le a nagy folyamatoktól, nem tud függetlenedni, akármilyen jó is a szürkeállományunk” - állítja a szakember számítva arra, hogy ha a magyar gazdaság a nyugat-európai tendenciákkal ellentétesen mozog, akkor saját csapdájába sétál, és az embereket újabb komoly csalódás érheti.
Dérer Miklós politológus szerint a miniszterelnök kifejezetten választási megfontolásból említi Európa főutcáját, mely elsősorban a bizonytalan szavazók megnyerését szolgálja. Abban azonban már nem biztos, hogy tényleg van is ilyen „főutca”, fő sodrásirány, amelyhez mi, magyarok tartozni tudunk. Elképzelhetőnek tartja azonban, hogy ha majd az Európai Unió látványosabban kialakul, identitásában és állami jellegében is megerősödik, lesz ilyen trend, de egyelőre csak határozottan érvényesülő nemzetállami sajátosságokat lát. „Akkor lehetne trendekről beszélni, ha megjelenne egy masszív többség bármelyik oldal vonatkozásában és valamennyi országban. Az emberek egyelőre a családi és a lokális tradíciók mentén szavaznak” - véli a politológus, aki az európai konzervatív oldal felívelését akkor tartja lehetségesnek, ha a Bush-kormányzatnak a gazdaság rendbetételére irányuló politikája sikeresnek bizonyul. Elképzelése szerint ennek olyan húzó hatása lenne, amelyre az európai konzervatív pártok már rá tudnának építeni egy választási stratégiát. 
Mindketten megegyeznek azonban abban, hogy nincs és nem is várható jobboldali fordulat Európában. Mint mondják pillanatnyilag pont ellenkező irányú tendenciák vannak, mint amerre hazánk tart, az EU-tagállamok túlnyomó többségében - a 15 tagországból 12-ben - szocialista, szociáldemokrata kormányzat van. Dérer szerint még ahol jobboldali kormány került is hatalomra (Spanyolország, Olaszország, Ausztria), olyan kis különbséggel nyerte meg a választásokat a baloldaliakkal szemben, hogy leginkább az aktuális helyi gazdasági és politikai tényezők azok, amik döntenek. 
Nyugat-Európában a baloldali politikusok új generációja egy változást tükröz (Blair, Schröder, Wim Kok) - hívja fel a figyelmet Kiszeli. Ők a baloldali szociális kompetencia mellé fel tudták sorakoztatni az ennek fedezetét nyújtó gazdasági kompetenciát, mely sajátosságokon korábban a két meghatározó pólus osztozott. Ők fektették le az új európai rend pilléreit, amit mostanában a konzervatív erők is igyekeznek magukévá tenni. Ez a munka, a család és a rend világa. És bár az előbb említett három jelentős európai országban jobboldali kormány van hatalmon, mégsem látni jelenleg olyan karizmatikus politikusokat, akik fel tudnák venni a baloldali vezetőkkel a versenyt. A politológus szerint Magyarországon Medgyessy próbál Schröder és Blair nyomdokaiba lépni, és „bankár” voltából fakadó gazdasági kompetenciát az MSZP hagyományos értékeinek számító szociális kompetenciával párosítani. „Ebben a tekintetben Medgyessy közelebb áll a nyugati modellhez, mint Orbán” - állítja Kiszeli, aki a miniszterelnök „rideg, kimért” stílusában a fő irányvonalra ügyelő jó vezetőt látja megtestesülni, de nehezen tudja elképzelni egy kisfiú fejére barackot nyomó szociálisan érzékeny vezető szerepében. 
Dérer Miklós még hozzáteszi ehhez azt is, hogy ha már európai trendről beszélünk, ahhoz a leghatározottabban hozzátartozik, hogy a létező és erős, színvonalas jobboldal és konzervativizmus radikálisan elhatárolja magát a szélsőjobbtól, annak minden megnyilatkozásától. „A kialakuló magyar konzervativizmus és jobboldal, ha tényleg színvonalas és európai politikát akar folytatni, nem spórolhatja meg magától ezt az elhatárolódást” - szögezte le a szakember.