Vissza a tartalomjegyzékhez

Földvári Katalin
Augusztusi dáridók

Az egynyári fogalom a növénytermesztés és a szezon-specifikus érzelem (lásd: „nyári szerelem”) után a kábítószer és alkoholfogyasztók körében új értelmet nyert. Az elmúlt másfél hónap során még a gyakorlott heroinfüggők is többször (mintegy négyszáz esetben) számították el magukat és szorultak túladagolás miatt kezelésre. A Sziget „jóvoltából” a szakemberek újabb készítményt analizálhattak: egy eddig ismeretlen amfetamin-LSD keverék került forgalomba. A vénásan „lőtt” ópiátok több tucat áldozatot szedtek idén nyáron. Az alkoholos eseteket legnagyobb számban a Budapest Parádé produkálta; érdekessége volt, hogy mindezt a 14-18 évesek között.


A Budapest Parádé látképe az Andrássy úton. Tömegmozgalom lett az ingyenszórakozás Fotó: MTI

Dr. Zacher Gábor, az Erzsébet Kórház toxikológiai osztályának főorvosa aggasztónak tartja, hogy a vénás droghasználók száma évről évre nő, és egyre többen lövik túl magukat. Mint elmondta, az elmúlt másfél hónap során túlságosan is gyakorivá váltak a durva herointúladagolások. A betegek ugyan az „abszolút függők” közül kerülnek ki, de ez alatt az idő alatt valamilyen oknál fogva többen mérték el magukat. „Jelentősen megnőtt az ópiátot vénásan használók száma is az utóbbi másfél hónapban” - tudtuk meg dr. Zachertől. Az orvos becslése szerint az ópiátfüggőség gyógyulásának esélye jelenleg mindössze öt százalék, így sikert legfeljebb az jelentene, ha legalább nem bővülne jelentősen a függőségben szenvedők köre.
Míg a Sziget alkohol szempontjából duplán önellátó - helyben isznak és helyben is detoxikálják őket -, addig a Budapest Parádé hétvégéjén a „normálisnál” háromszor több 14-18 éves fiatal került kórházba súlyosan alkoholos állapotban. A Szigettel szerződésben álló kórházak apróbb balesetekről nyilatkoztak, és bár nemi erőszakot hivatalosan nem jelentettek, de kérdésünkre azt sem állították, hogy nem történt ilyen eset. 
A 2001-es Sziget arculata beigazolta a fiatalok „polgárosuló” hajlamát, amennyiben a fogyasztói szférába való beékelődést így lehet értékelni. A kilencvenes években beindult folyamat, amelynek során a társadalom különféle csoportjaiból érkező fiatalokat a „yuppie” értékideál kezdte egyesíteni (magas életszínvonal, intenzív és színvonalas fogyasztás), 2001 nyarának Magyarországában révbe jutott. Néhány év múlva beérhetjük a Nyugaton már megindult folyamatot, amelyben már lecsengeni látszanak a nagyszabású bulik. Berlinben például, amely a Love Parade szülővárosa, nagy karriert futott be a nálunk is átvett felvonulás. 1989-ben százötven fővel indult, utóbb - akárcsak nálunk a Sziget - milliós beruházássá vált, milliós létszámmal. Idén azonban a tavalyi egymilliós érdeklődőhöz képest már csupán négyszázezren vettek részt rajta. A kábítószer azonban marad, ahol egyszer tért nyert, onnan nemigen fúj visszavonulót.
Budapesten 2001-ben huszonhat-huszonheten haltak meg ópiáttúladagolás miatt, február óta pedig négyszáz herointúladagoltat kezeltek az Erzsébet Kórházban - ami kétszáztíz beteget jelent négyszáz alkalommal. Háromnegyed részüket súlyos állapotban, légzés, keringés nélkül, sőt volt, akit a klinikai halál állapotában szállították be. A főorvos a drogozás legveszélyesebb mellékhatásának Magyarországon a fertőző májgyulladás C vírusát tartja, amely nem gyógyítható. Elmondása szerint a vénás heroinfogyasztók 40 százaléka hordozza magában a Hepatitis C-t - ez az arány néhány éve mindössze 4-5 százalék volt. A HIV-vírus vénás drogfogyasztók között egyelőre nem szed olyan számban áldozatokat, mint tőlünk keletre, de „rajta ülünk a bombán”, fogalmazott dr. Zacher Gábor a Heteknek. Más fertőzéses szövődmény is okozhat halált, ahogy annál a fiatalembernél is, akit idén túladagolással kapcsolatos betegségek miatt vesztettek el. 
A mentősöknek gondot okoz egy átlagos hétköznap is, a héten például egyetlen éjszaka alatt öt herointúladagolt beteget vettek fel az Erzsébet Kórház toxikológiai osztályára. Dr. Zacher Gábor főorvos szerint a kábítószernél minden jobb. „Jelenleg ugyan a nagy történelmi egyházak nem tudnak még megoldást nyújtani a kábítószeres fiataloknak, de sokan próbálkoznak” - mondta dr. Zacher a Heteknek. A főorvos bízik a prevenció hatásában, és szinte bármilyen kábítószerpótló cselekvést elfogadhatónak tart, hiszen „abból baj nem lehet, a kábítószerbe viszont bele lehet halni”. 


Szünetmentes szórakoztatás

Több mint háromszázhatvanezer érdeklődő látogatta idén a Pepsi Szigetet. Az elővételben megvásárolt jegyek hatvan százalékát külföldiek vásárolták meg, közülük is igen nagy számban képviseltették magukat német turisták. A fesztiválra látogató négyszázötven külföldi és hazai illetőségű zenekar és együttes kifizetendő összhonoráriuma csaknem meghaladta a kilencszázmillió forintot. A legdrágább fellépéseket vállaló hazai zenekarok másfélmilliós gázsiért koptathatták a többtucatnyi rendelkezésre álló színpadok valamelyikét, hasonló kategóriás külföldi kollégáik körülbelül huszonnégy és félmilliós fellépti díjért élvezhették a Pepsi Sziget szervezőbrigádjának vendégszeretetét.
A Szigetet minden évben ingyenesen bocsátja rendelkezésre a III. Kerületi Önkormányzat. Gerendai Károly főszervező szerény becslése szerint a rendezvény tíz-húszmillió forintos profittal zárult.
A millenniumi rendezvénysorozatok keretében a tűzijáték előestéjén többszázezres látogatottsági adatokat produkáló felvonulásra és utcabálra került sor az Andrássy út teljes hosszában.
Berlin utcáit tizenegy éves rendszerességgel a technoparádé kakofóniája jellemzi július közepetájt. A magyar DJ-kultúrán nevelkedett, némi szervezőkészséggel is megáldott honi fiatalok ennek sikerén felbuzdulva idén immáron másodjára rendezték meg a Budapest Parádét. A Lánchidat és a Hősök terét átívelő három kilométeres távolságot ötven, lépésben haladó, más és más technozenét játszó kamion tette meg, sajátos és meglehetősen lengécskén öltözött utazóközönsége kíséretében. A hivatalos, de eddig még senki által nem ellenőrzött adatok szerint a tavalyi „ősbemutató” kétszázötvenezres látogatottsággal debütált, az idei Parádén már több mint ötszázezren mulattak. Ez utóbbival az a bibi, hogy a jelenlevő fotósok szerint kizárt, hogy ennyi ember lett volna, másrészt az is nehezen képzelhető el, hogy az ország lakosságának öt százaléka, a főváros lakosainak több mint negyede egy ilyen kis helyen, pár kilométeres szakaszon elférjen. 


Áhitat után orgia 

Míg egykoron királyt választottak a Dunán, pontosabban a folyó jegén, idén az augusztusi hőségben két, egymástól merőben eltérő dunai esemény hívta fel a figyelmet az ország ellentmondásaira. Mindkét eseményt „királyi” felhajtás kísérte, s a média mindkét eseményről nagy terjedelemben számolt be. Sőt, legalábbis sajtóhírek szerint, mindkét eseménynél az állampolgárok adójából fizetett rendőrők is aszissztáltak. Augusztus 15-én a vallásos áhítattal körülvett, politikailag már-már a közjogi méltóság szintjére „emelt” koronahajó, két hétre rá pedig a Budapest Parádé egyik „utópartijaként” vulgáris és velejéig mocskos orgiahajó indult Budapestről. Ez utóbbi fedélzetén, a vállalkozó kedvű és a belépőt megfizető férfiak között a helyszínen forgatott pornográf filmbe való szereplésre sorsoltak. Méghozzá - a nyálcsorgató és „ez is a szabadsághoz tartozik” hangvételű híradások szerint - nagy tülekedés közepette. Néhány éve egy amerikai hetilap számolt be Budapestről, mint Európa Bangkokjáról, ahol a kontinens pornófilmtermésének negyede készül. Akkor még a magyar hivatalos szervek cáfolni igyekeztek a közterületeken és állami objektumokban tartott forgatások hírét. Most nemzeti zászló alatt, a belvárosi kikötőből indultak útnak a prostituáltakkal megrakott Mahart-hajók, amelyek délután még gyerekekkel, családokkal a fedélzetükön ringatóztak a Dunán. A média részéről a szexdáridó iránt a legnagyobb érdeklődést a magát „családi televízióként” pakoló, vallási ünnepeken ájtatos tévéelnöki nyilatkozatokat közzétevő TV2 tanúsította. A gyomorforgató álszemérem csúcspontjaként a nagy millennium alkalmából mellüket döngető „keresztény értékvédők” közül senki sehol egy szó kifogást sem emelt a dunai szexparti ellen. Ha pedig nem szólnak, ezt a Magyarországot is a szívükbe rejtik. (M. P. - H. Zs.)