Vissza a tartalomjegyzékhez


INNEN-ONNAN

Peres reggeli

Bírósági ügy lett a közkedvelt Pop-Tart reggeliből. (A Pop-Tart finom gyümölcsöstáska, amit kenyérpirítóban melegítenek fel, majd ezután fogyasztanak.) A philadelphiai Inquirer című lap riportjából megtudhatjuk, hogy egy New Yersey-i házaspár nemrégiben beperelte a Kelloggs Companyt, mivel 28 millió forintnyi kárt okozott az otthonukban keletkezett tűz, melyet egy Kelloggs termék okozott. A történtek ott kezdődtek, hogy Brenda Hurff asszony egy cseresznyés Pop-Tartot rakott a kenyérpirítóba, majd bekapcsolva hagyta, míg gyermekeit elvitte az óvodába. Tíz-húsz perccel később, amikor hazaérkezett, a lakásban mindenütt füst volt, és az egész konyha lángokban állt. „Álmomban sem gondoltam volna, hogy egy Pop-Tart ilyen meleg helyzetet okozhat - mondta Mauro Casci, Hurff ügyvédje. - Durranhatott egyet, vagy mégsem… ki tudja?!” - tűnődött. A helyi tűzoltótársaság a tüzet előidéző oknak az „ellenőrizetlenül hagyott ételt” jelölte meg. A tárgyalás folyamán a Kelloggs képviselője mindenféle magyarázatot elutasított, de az Inquirernek bizalmasan elmondta, hogy termékeik biztonságosak, és nem tartalmaznak gyúlékony anyagokat. A Pop-Tartok ízletes gyümölcsbefőttel vannak megtöltve, dobozaikon pedig figyelmeztető felhívás van, melyben kérik a vásárlókat, hogy a terméket ne hagyják őrizetlenül a kenyérpirítóban, mert fennáll a veszélye, hogy lángra kap. Hurffék ügyét a héten tárgyalták a Gloucesteri (Megyei Legfeljebbviteli) Bíróságon, ahol a Black & Decker kenyérpirító gyártója is jelen volt, de különösebbet ő sem fűzött a tárgyaltakhoz. 1995-ben a Kelloggsnak 672 ezer forintnak megfelelő dollárösszeget kellett fizetnie egy springfieldi (Ohio) úriembernek, aki az otthonában keletkezett tűzkárokat hasonlóan a Pop-Tartnak tulajdonította. A férfi ügyvédje Dave Barry humoristát hívta el tanúnak, aki két évvel ezelőtt azt írta, hogy ő is ezt tapasztalta, amikor egy epres Pop-Tart lángra lobbant azáltal, hogy a kenyérpirító karját hat percig lenyomva tartotta. (Reuters)


 Ős-puzzle

A kirakós játékok általában csak akkor kerülnek ki dobozukból, ha nyaraláskor rossz az idő, beteg valaki, esetleg karácsony van. Mégis kedvelt játéknak mondható, amióta csak a 18. században feltalálták. Túlélte a hullahopp, a bicikli, a jojó és a számítógépes játékok érkezését is. Azóta különböző méretekben és formákban jelent meg: vannak háromdimenziós, kétoldalú, építmény és acél-szerkezetes puzzle-játékok. A legelső darab 1766-ban készült, s most egy londoni kiállításon látható. Egy térképet ábrázol, ugyanis nemcsak szórakozásra, hanem oktatási célokra is használták. Peter Barber, a londoni British Library kuratóriumának tagja elmondta: „A kirakós térképek eleinte oktatási célt szolgáltak. Az emberek bűntudatot éreztek amiatt, hogy pusztán csak szórakoznak, ezért a tájkép- vagy életkép-ábrázolások túl dekadensnek minősültek.” Az „ős”-puzzle négy kontinenst ábrázol: Európát, Ázsiát, Amerikát és Afrikát Napóleon kalandozásainak idejéből. Egy darabig egy osztályteremben csüngött, de hamarosan visszakerült a dobozba, kissé foghíjasan, s a 2000. évig meg is feledkeztek róla, míg valaki eladási szándékkal fel nem kereste a British Libraryt. Mint kiderült, a játékot John Sp. Isbury készítette, aki egy udvari geográfus egykori tanonca volt. Ő volt az első, aki rájött, hogy anyagi hasznot is húzhat a játékból, bár állítólag az ötletet Lady Charlotte Linchtől, III. György király nevelőnőjétől vette, aki egy kirakós térkép segítségével oktatta a gyermekeket. Egy híres játékáruház, a Hamley’s egyik marketingszakértője szerint: „Némelyek függőségbe kerülnek tőle. Nagyon sok türelem kell ehhez a játékhoz, főleg amikor akár ötezer darabból is áll. De még terápiás hatása is lehet. A felnőttek általában karácsonyra vesznek puzzle-t gyerekeiknek. Elmondható, hogy a játék iránt érzett kedv egyetemes és szünet nélküli.” (CNN)