Vissza a tartalomjegyzékhez

Lőrincz Balázs
Vizsolyi vegetálás

Ha Novajidrány felől érkezik az ember Vizsolyba, a táblán, mely a település nevét hivatott jelezni, egy „o” betűnél egyéb nem látható. Akár nulla is lehetne. 


Sváb József, Vizsoly polgármestere. Nem basáskodik Fotók: Lőrincz Balázs

Nagyjából ekkora a társadalmi különbségek százalékos aránya a faluban; ekkora esélye van az itt élő roma közösségnek a kitörésre; és ehhez az értékhez közelít a normatív támogatáson kívül juttatott állami pénzösszeg is - felfelé kerekítve. 
A falun befelé haladva szokványos magyar kisközség képe fogadja a turistát: rendezett házikók, frissen nyírt pázsit az árok szélén, fűzfák, nyírfák, virágok. Idill. Posta, kocsma, bolt, templom. Utóbbiból mindjárt három is van száz méteren belül: egy görög és egy római katolikus, illetve a nyolcszáz éves épületelemekkel is büszkélkedő református templom. Ebben őrzik a világon számontartott ötvenhárom Vizsolyi Biblia egyik felbecsülhetetlen értékű, mintegy hatkilós darabját. 
Ha másért nem is, csak emiatt mindenképpen egyik kiemelt helyszíne lehetett volna a falu a millenniumi látványosságoknak. Nem lett. Pedig ha az elmúlt ezer évet nézzük, Magyarországon az egyik legszámottevőbb irodalmi, kulturális és társadalmi változás a Vizsolyi Biblia kiadását követő időszakban zajlott. 
Akkor ispánsági székhely volt, és az 1550-es években lejátszódó változások nyomán a település lakosságának kilencven százaléka a protestáns hitet választotta a katolicizmus helyett. Akkor egyébként országosan is ez volt a jellemző. Hogy ma miért csak tíz százalék a protestáns hívők aránya Vizsolyban a nyolcvan százalék római katolikussal szemben? A helyi református lelkész szerint a fordulat az ellenreformáció idejére datálható, amikor is német nyelvű katolikusokat telepítettek a megtizedelt létszámú faluba. 
Az információt Sváb József polgármester is megerősíti. A falu első embere kordfarmerben és kockás ingben terelget minket a szocreálból visszamaradt irodájába. Kék szem, rövidre nyírt göndör haj, kellemes bariton. Még színésznek is elmenne. Piros műbőr fotelbe ül le velünk szembe, mögötte az íróasztalon tűrhető rendetlenség. Mint mondja, soha nem ül be a székébe, nem szeret basáskodni. Szerinte „a pozíció nem arra van, hogy eljátsszuk a kiskirályt”. Tényleg nem játssza: már három hete szabadságon van, de - láthatjuk - most is itt „keccsöl”. Utánunk a helyi katolikus pap jön hozzá, akivel egy kétoldalú megállapodást fognak aláírni. Aztán megy hegyet mászni vagy pecázni, majd még meglátja. 
A 98-as választások után, amikor ő is nyeregbe került, hozzá hasonlóan több fiatalt is megválasztottak a megyében polgármesternek. Ő harminchárom. Mindnyájan függetlenek, Sváb úr a magánéletében is. Gyorsan a tárgyra térünk.
Úgy tűnik, a faluban nincs pártpolitika. Nincs Fidesz, MSZP, nincs MIÉP. Van viszont Munkáspárt. Az MDF volt erősebb a kormányzása idején, de 94 után lecsengett a politizálás. Mint mondja: „A gondolkodás akkor még benne volt az emberekben.” Ma már az se nagyon kötődik a szervezetéhez, aki korábban kapcsolódott valamilyen párthoz, mivel manapság ez nem túl szerencsés. A politizálás tehát kizárólag az aktuális kormányzat kritizálásában merül ki. „Persze vannak úgynevezett MSZP-drukkerek, akik meghalnának az MSZP-ért, de ha be kéne lépni a pártba, megszűnik a szerelem. Minek, ha nincs anyagilag motiválva a párttagság?” Az MSZP-szimpátia ennek ellenére a legutóbbi választásokon is megmutatkozott.
A falu egyébként nem vette ki a részét a kormányváltásokkor fakadó „támogatás-folyamingadozásokból”. A vizsolyi önkormányzat beletartozik az „önhiki-rendszerbe” (önhibáján kívül hátrányos helyzetű település): mivel még a kötelező feladatait sem tudja ellátni, központi támogatásban részesül. Ennek ellenére az elmúlt időszakban körülbelül tíz milliós tőkét tudtak felhalmozni egy jelentősebb útépítési beruházáshoz. Mindezt a korábbi adóssághalmozás helyett a jobb gazdálkodással, illetve bizonyos megszorító intézkedésekkel érték el.
Sváb úr beavat a részletekbe: „Gyakorlatilag csináltunk egy létszámleépítést, amely még mindig csak az éves, a kormány által előírt leépítés volt. Már ezzel el lehetett érni egy olyan pénzvisszafogást, hogy be tudunk vállalni egy húszmillió forintos pályázatot. A négyéves ciklusoknak egyébként az az átka, hogy nincs idő arra, hogy kiforrja magát egy jó gazdálkodás, hogy meglátsszanak az elért eredmények… másrészt az állam sem díjazza a takarékosságot. A támogatásokat az kapja, aki rosszul gazdálkodott, és elverte a pénzt… De a legborzasztóbb az, ha egy átgondolatlan állami intézkedés elrontja a jól működő helyi tendenciát.” 
Közben közösen kikalkuláljuk a falu foglalkozás szerinti megoszlását: „Ipar nulla, a mezőgazdaság… hát akkor 100 százalék.” Sok a tartós munkanélküli, nagyon kis létszám dolgozik. Csak nyáron van nagyobb mozgás, amikor az idénymunka miatt megnő a foglalkoztatottság. A statisztikák szerint 15 százalék a munkanélküli és ugyanennyi a foglalkoztatott. Hogy ebből hogy jön ki a 100 százalék, arra nincs válasz. „Ez valami magyar betegség, hogy nálunk a 30 százalék a 100 százalék” - magyarázza a diagnózist Sváb.
Az idegenforgalom azonban jelentős. Már évek óta 25-30 ezres látogatottsága van a református templomnak és a Bibliának, erre viszont még senki sem épített vállalkozást. Márpedig a polgármester szerint onnan lehet tudni, hogy megnövekedett a fizetőképes kereslet a szolgáltatásokra, hogy megjelennek a vállalkozók, akik éttermet, panziót nyitnak. Amíg ez nincs meg, addig valamiért nem éri meg belevágni.
Az országot ma jellemző szoboravatási láz, úgy tűnik, Vizsolyt sem hagyja érintetlenül. Az elmúlt időszakban összefogott három település: a romániai Nagykároly - Károli szülővárosa -, Gönc - ahol dolgozott - és Vizsoly - ahol a munkája megjelent. Kialakult egyfajta „háromszög”, amely keretein belül évente rendeznek közös ünnepségeket Károli Gáspár emlékére. Ennek jegyében szeretnének egy szobrot állítani Rákóczi Zsigmondról, aki a biblianyomtatás mecénása volt. 
A falu lakossága stagnál. A roma lakosság 35 százalék, asszimilálni nem sikerült őket. Nincs köztük egy tanult sem, az átlagnak 4-6 általánosa van, viszont kapcsolatuk jónak nevezhető a magyar lakossággal. Elhelyezkedésükre senki sem lát esélyt, mivel azért nem mennek dolgozni, mert berendezkedtek a 12 ezer 800 forintból való életre. Ennyi a szociális segély. A munkával szerzett jövedelem a roma lakosság körében nem éri el az egy százalékot. Polgármesterük szerint „a szociális ellátási formák ma Magyarországon ösztönzőként hatnak. A minimálbér megnövelése előtt azért nem volt jó a rendszer, mert a becsületes munkával megszerezhető jövedelem és a segélyekből összegyűjtögetett összeg közti különbség minimális volt.” 
Szlovákia és Magyarország uniós csatlakozása nagyobb előrelépést jelenthetne. A körülbelül negyven kilométerre eső Kassának még most, ötven év után is erősebb a természetes vonzása, mint Miskolcé. Sváb úr szerint a térség gyakorlatilag a csatlakozás pillanatában Kassa központú lenne, és azonnal be tudnának kapcsolódni a kereskedelmi útvonalakba is. 
A falu egyik kitörési lehetőségeként a turizmus merül fel. A Hernád „borzasztóan jó adottságú rész”, csak éppen az önkormányzat a rendszerváltás után sehol sem szerzett tulajdont a vízparton. A probléma megoldására létrehozták a Hernád Völgye Egyesületet, amely egy új rendezési terv alapján, állami pénzből szeretne felvásárolni egy-két területet, ahol akár kempinget is építhetne. Mindenekelőtt azonban szükséges lenne egy megállapodás Szlovákiával is, ugyanis a szlovák területen kiépített víztározók júniustól augusztusig kikotort hordalékát pont a szezonban engedik le a Hernádon. A polgármester szerint „csak fanatikusok hajlandóak most már ebben a moslékban evezni, de egy higiéniára törekvő turista nem megy bele, mert számára gusztustalan a víz”.


A Vizsolyi Biblia dicsérete

Jó bibliafordítások keresztény ébredések, megújulások idején születnek. Luther Márton, aki a wartburgi vár ódon falai között alkotta meg korszakos jelentőségű fordítását, később őszintén bevallotta, hogy nem nagyon volt jártas a héber és görög grammatika rejtelmeiben. Sebaj - így ő -, legalább a nyelvtani szabályok nem kötötték fordítás közben. A Luther-Biblia új nyelvet (az egységes irodalmi „felnémetet”) és újfajta gondolkodásmódot teremtett (többek közt az ő szóalkotása volt például a Beruf, „hivatás” kifejezés), mely ráadásul nem volt többé kolostori könyvtárak dohos polcaihoz láncolva. Johann Gutenberg alig több, mint fél évszázados találmányának segítségével a protestáns népnyelvű Biblia igazi népkönyvvé válhatott: a parasztoktól a városi polgárokon keresztül a nemesekig bárki megvehette, hazavihette és olvashatta Isten Igéjét. 
A Luther-fordítás már Európa minden részébe eljutott, mikor az erdélyi Nagykárolyban 1530 körül megszületett Radicsics Gáspár, aki később szülővárosáról Caroli-nak vagy Carolius-nak írta nevét. (Ezt a nevet az ő korában biztosan Károlyinak és nem Károlinak ejtették, de ez mellékes.) A protestáns családban nevelkedett ifjú sok kortársához hasonlóan az akkortájt Európa leghíresebb egyetemének számító „Wittenbergában” végezte tanulmányait, Luther és Melanchton tanítványaként. Hittel és tudással felvértezve tért haza: a Tiszántúl északi részén, Tállyán és Göncön - a Dobók, Mágocsyak, utóbb Rákóczi Zsigmond birtokain - lelkészkedett. Az 1570-es évek végén már érlelődött benne a nagy terv: a teljes Biblia magyar nyelvre fordítása és kinyomtatása, mivelhogy hatszáz évig nem akadt senki, aki e feladatot magára vállalta volna. „Nagy gondviseletlenség volt azért és Istenhöz és az ő szent igéjéhöz nagy idegenség, hogy holott minden nemzetségnek nyelvén vagyon az istennek könyve, a magyar nemzetség arról ennyi ideig gondot nem viselt.” Persze tudta Károli, hogy már korábban is születtek erre kísérletek: a lutheri tanok szelétől megérintett Sylvester János, Heltai Gáspár és Pesti Gábor részleteket fordítottak és jelentettek meg az Ó- és Újszövetségből; a Felvidéken lelkészkedő Bornemisza Péter pedig egész életében készült a teljes szöveg magyarítására, amiben csak halála tudta megakadályozni. 
A gönci prédikátor hosszas előkészületek után, 1586-ban fogott hozzá a munkának. Legalább két tudós tanítvánnyal dolgozott, akik a problematikus írásrészek eredeti héber és görög szövegének értelmét segítettek neki kibogozni. A fordítást egyébiránt a latin Vulgata, a görög Szeptuaginta s a zsidó származású, de kereszténnyé lett Immanuel Tremellius héberből fordított változata alapján készítették. A végleges változatot előbb Göncön olvasható, szép írással letisztázták, majd egy szolgával - aki alkalmasint nem más volt, mint Szenci Molnár Albert, a kitűnő literátor, a Károli-fordítás első revideálója - átküldték a szomszédos Vizsolyba, Manskovit Bálint sajtója alá. A fordítás és a nyomdai munka nem egészen három évet vett igénybe, s a hatalmas, folio alakú kiadvány 1590 júliusában készült el végleg. Az ettől kezdve csak „Vizsolyi Bibliaként” emlegetett kötet példátlan sikert aratott a magyar protestánsok körében. Szövegét egyre-másra javítgatva újra és újra kiadták, s a „Károli” máig több mint kétszáz kiadást ért meg. 
De hatása nem csak az egyházi körökre terjedt ki: a magyar irodalomra gyakorolt befolyása szinte felmérhetetlen. Közismert, hogy Ady Endre ezt az egy könyvet tűrte meg maga mellett, s élete során több mint százszor elolvasta; de a vészkorszakban katolizált Radnóti is ezt vitte magával a munkaszolgálatba, ahonnan többé nem tért vissza. Bár a Vizsolyi Bibliának ma már sokadik javított változatát vehetjük kézbe, régiesen csengő szavainak ereje, a Szentlélektől inspirált volta ma is átüt a fordításon. (Grüll Tibor)