1991-ben az akkor még Fidesz-lapnak számító Magyar Narancs (MN) augusztus 20-i egyházi ünnepségek kapcsán a „spirituális terror” víziójával riogatott, azt tanácsolva olvasóinak, hogy „5 napig ne vegyen újságot, ne nézzen televíziót, ne hallgasson rádiót, ne menjen utcára, csukja magára az ajtót”.
Az 1990-es évek elején a Fidesz még élcelődött az MDF úgynevezett „keresztényiességén”, a köztelevízió „megszentelésén”, sőt magán a Szentatyán is. Amit azonban akkoriban ironikusan kritizáltak, mára - nemcsak ugyanaz a párt, hanem ugyanazok az emberek! - gyakorlatilag megvalósították: idén augusztus 15-én több órányi „szentkoronázást” produkált a „királyi televízió”, a Nagyboldogasszony-napi vallási ünnepen pedig majdnem az összes kormánytag és államtitkár demonstratívan részt vett. Pedig ez még nem is augusztus 20.
A rendszerváltással ismét megindult a legújabb kori polgári átalakulási kísérlet. Az 1990-es évek elején a politikai palettán az SZDSZ és a Fidesz állt Kossuth és Ady pártján a vallásügy kérdésében, sőt a fiatal demokraták a történelmi egyházak legkíméletlenebb bírálói közé számítottak. Emlékezetes, hogy az MDF a történelmi egyházakban találta meg egyik támaszát, míg az MSZP semleges maradt e kérdésben. Mára az SZDSZ arculata és ereje megkopott, hiszen az „adysták” - Tamás Gáspár Miklós vagy Eörsi István és társaik - kisodródtak a párt főáramlatából, maga a párt is elerőtlenedett, társadalmi befolyása már csak jelképes. A Fidesz antiklerikalizmusa pedig „erős változáson” ment keresztül.
Állam és ünnep
A Fidesz 1990-1992-es kiadványaiban még úgy vélekedett, hogy az állam és az egyház viszonyának polgári rendezését megakasztották a 20. század történelmi tragédiái. Ezalatt nemcsak a kommunista negyven évet értették, hanem a Horthy-rendszert is. Szerintük „előbb a nacionalista konzervativizmus akarta a keresztény értékeket és az egyházat saját politikai céljai érdekében felhasználni, majd a sztálinista diktatúra és a felpuhult kádári szocializmus kívánta az állam és az egyház szétválasztását, az államnak az egyház feletti uralmát megvalósítani”. A Fidesz hevesen elutasította „a világnézetileg elkötelezett államot, az egyházi és állami jelképek összemosódását, az egyházak pártpolitikai manipulálását, a kereszténység ideológiai fegyverként való használatát”.
Az idei Nagyboldogaszszony-napi állami-egyházi ünnep fényében igen érdekes Németh Zsolt - jelenlegi külügyi politikai államtitkár - a Parlamentben az állami ünnepek kapcsán 1991-ben elmondott beszéde: „…az egyházi és állami ünnepek összemosása nem szerencsés akkor, amikor éppen csak hogy kezdetét vette a hosszú évtizedes összefonódás után az állam és egyház szétválása.” Így érvelt Németh tíz éve amellett, hogy ne augusztus 20. legyen a fő állami ünnep, hanem a „kossuthos” március 15.
A másik „vallásügyi” kérdés a III/III-as egyházi ügynökök kérdése: a több évtizedes diktatúra után ki, vagy kik azok, akik mértékadók tudnak lenni erkölcsi kérdésekben az értékválságosnak mondott új világban.
A Fidesz 1998-as választási és kormányprogramjából, valamint vezető politikusainak és kormányzati tanácsadóinak szavaiból az derül ki, hogy erre a szerepre a történelmi egyházakat szemelték ki. Várhegyi Attila a közelmúltban kijelentette, hogy az állam „tevékenykedik együtt az egyházi vezetőkkel egy kulturális és erkölcsi kérdésekben igényesebb, magabiztosabb, egészséges döntésekre képes társadalomért”.
Átvilágítatlanul
Balog Zoltán, a miniszterelnök egyházügyi főtanácsadója szerint ha Magyarországon egy politikai erő az elmúlt diktatorikus rendszerrel szemben akar politizálni, akkor nincs másutt hely számára, mint a polgári-konzervatív oldalon. „Magyarországon pedig ennek az oldalnak a műveltségi hátterét elsősorban a történelmi egyházak adják” - állítja Balog.
Ez a gondolkozásmód nem volt jellemző a Fidesz első éveire, sőt a fiatal demokraták voltak az egyházak átvilágításának fő támogatói. Rövid ideig az emberi jogi bizottságon belül működött egy egyházügyi iratokat vizsgáló albizottság, melynek a leghevesebb védelmezője Németh Zsolt fideszes honatya volt. A Fidesz újonnan kapott székházában, az Állami Egyházügyi Hivatal Lendvay utcai épületében konferenciát is tartottak a kérdésben, ahol több aláíróval együtt nem tartották volna az egyházak belügyeibe való beavatkozásnak az átvilágítás kötelezővé tételét.
Az eredeti Fidesz-állásponttól való eltérés az átvilágítás kapcsán a Fidesz kormányra kerülését követően hozott törvénynél érhető tetten. A kormányzat ugyanis az egykori III/III állambiztonsági ügynökök közéleti „kiszűrése” érdekében módosított egy jogszabályt, így a feddhetetlenségi vizsgálatokat a bírákra, az ügyészekre és a médiumok szerkesztőire is kiterjesztették, de az ugyancsak közbizalmi állást betöltő főpapokra már nem. Orbán Viktor miniszterelnök egyik rádiónyilatkozatában - ellentétben a 91-es Lendvay utcai nyilatkozattal - az egyházak nagyon szigorúan szervezett belső rendjével és autonómiájával magyarázta, hogy miért kellene magukra az egyházakra bízni a belső megtisztulást és eltekinteni az átvilágítástól.
Botrányszám
A mai olvasó számára érdekes képet mutatnak az 1993-ig a Fidesz hivatalosnak számító lapja, a Magyar Narancs korabeli cikkei a fiatal demokraták egykori eszmeiségéről. 1991-ben a közelgő pápalátogatásra megjelenő Pápaszem címet viselő számban II. János Pál pápa egy fényképen érdekesen - kissé „beintősen” - tartja a kezét. Képaláírás: „Ezt nektek!” A Cápalátogatás című szerkesztőségi vezércikkben élesen elítélték az egyházfő látogatásának politikai motívumait, „mert a belső meggyőződés helyett búcsúcédulákat kapunk majd a Hősök terén a kártunk és pormányunk nagyobb dicsőségére”. Lehet, hogy ma, 2001-ben már „felséggyalázás” miatt eljárás indulna az alábbi mondatért: „Kis golyóálló műanyag autókában érkezik a megváltás. Kicsit sokba fog kerülni, de biztosan megéri (…). Aki nem gondolja azt, hogy jobb lesz neki, ha alumínium pápafejre akasztja kulcsait…, az ilyen ember 5 napig ne vegyen újságot, ne nézzen televíziót, ne hallgasson rádiót, ne menjen utcára, csukja magára az ajtót és reménykedjen, hogy nem harap ki belőle túl sokat a spirituális terror cápája.”
A lapszám - melyben az Olasz Antiklerikálisok levele is helyet kapott - óriási botrányt okozott, kritizáló, némelykor szó szerint is anyázó levelek tömegeit kapta a lap „zsidesz-fidesz”-szellemben. Az MN erre válaszul köszöntő leveleket hozott le történelmi egyházak vezetőinek tollából, ahogy alig egy-két évvel a rendszerváltás előtt - születésnap és ehhez hasonló apropókból - kommunista vezetőket éltetnek és dicsérgetnek. Orbán Viktor még 1992 októberében is úgy nyilatkozik a lapban, hogy a Magyar Narancsot kivéve nincs olyan újság, amelyben támadhatatlan tények olvashatók.
Orbán Viktor egyébként ebben az említett interjújában az amerikai egyházügyi modellt dicséri, ellentétbe állítva a magyar helyzettel: „Semmiféle elvakult keresztényieskedést, amit néha itt látni lehet, nem tapasztaltam.”