Vissza a tartalomjegyzékhez

Acsai Anikó
Vegyes féléves eredmények

Jellemzően csökkenéssel zárták a hetet a világ vezető tőzsdeindexei. A Cisco kedvezőtlen kilátásainak hírére újra 2000 pont alá süllyedt a Nasdaq, ami fölé egyelőre nem is sikerült visszakapaszkodnia, annak ellenére sem, hogy a Goldman Sachs a chipszektort felminősítette. Az USA vezető közgazdászai között végzett felmérés szerint az egy hónappal ezelőtti 2 százalékhoz képest már csak 1,7 százalékos gazdasági növekedést várnak az idei évre. A megkérdezett elemzők többsége az augusztus 21-i Fed ülésen újabb 25 bázispontos kamatcsökkentésre számít. Európában a DAX vezette az esést, miután a kiskereskedelmi forgalom a vártnál háromszor nagyobb mértékben csökkent júliusban. Csökkent a BUX értéke is, a hetet 1,29 százalékos esés után 6492 ponton zárta.

A hét vesztesének a Prímagáz részvénye bizonyult közel 12 százalékos zuhanásával, míg a nyertes a Globus lett közel 15 százalékos árfolyam emelkedéssel. Történelmi mélypontra, 705 forintig süllyedt a Matáv árfolyama, ahonnan aztán a vártnál jobb eredmény hatására 750 forintig korrigált, végül 725 forinton, 0,82 százalékos csökkenéssel zárta a hetet. Az elemzők által vártnál közel másfél milliárd forinttal kevesebb lett a Mol második negyedéves vesztesége, a papír 2 százalékkal lett olcsóbb. Ugyanilyen mértékben drágult a jelentését a határidő utolsó napján közzétevő NABI, melynek nyeresége csaknem háromszorosa lett a tavalyi év azonos időszakáénak és másfélszerese az elemzők által vártnak. Jelentős sikereket könyvelhetett el a bankszektor piacvezetője, az OTP, melynek első féléves nyeresége 16 százalékkal nőtt a tavalyi évhez képest, de remekelt a kisebb gyógyszergyár, az Egis is, mely adózott eredményét 10,3 százalékkal tudta növelni. A jóhírek ellenére mindazonáltal a banki papír ára 1,2, a gyógyszerrészvény pedig 1,8 százalékkal csökkent a héten. Egy százalékkal erősödött a gyenge eredményről beszámoló Rába. A cég stratégiai változtatásokat jelentett be, miszerint egyes tevékenységeit - buszgyártás, motorgyártás, kandallógyártás - beszünteti, és felülvizsgálja termékszerkezetét. A változásokat mintegy 22 százalékos létszámleépítés is kíséri.