Aki diákként nyári munkát vállalna, az jól teszi, ha még az iskolaidő vége előtt elkezd keresgélni. Ilyenkor, nyár közepén ugyanis szinte lehetetlen időszakos munkát találni: a többség júliusban keresi meg az augusztusi nyaralásra valót. A kereslet jócskán meghaladja a kínálatot, ezért az élelmesebbek olykor beköltöznek a munkaközvetítők irodáiba, hogy kéznél legyenek, ha valami lehetőség adódik. Sok esetben marad tehát a rizikós feketemunka, amikor is semmi sem védi a munkavállalót a munkaadó esetleges visszaéléseitől. Mint általában a munkaerőpiacon, úgy ebben az esetben is az jár a legjobban, aki megfelelő ismeretségekkel rendelkezik. Viszont az is igaz: minél idősebb és képzettebb az illető, annál jobb helyzetben van.
Hová forduljon egy diák, ha nyáron dolgozni szeretne? Tudvalevően számos módja van a különböző állásajánlatok felkutatásának: történhet újsághirdetések útján, iskolaszövetkezeteken keresztül, úton-útfélen kiragasztott cetlik alapján vagy ismerősök által. Akik első nekifutásra újsághirdetésekkel próbálkoznak, legtöbbször lehangoló eredményekről számolnak be. Többnyire konyhai munkát, mosogatást, felszolgálást, bedolgozást kínálnak, ami rengeteg munkát jelent kevés pénzért. Egyes hirdetések pedig kecsegtető fizetést ígérnek kétes ügynöki munkákért, ahol a munkaadó cég ellenőrizhetetlen, a fizetés pedig bizonytalan. Az újsághirdetésekben nehéz kifogni kedvező munkalehetőséget, hiszen a legtöbb munkaadó nem hirdeti meg a nála adódó idénymunkát, mert szívesebben fordul közvetítőhöz vagy ismerőshöz. Aki mégis talál magának ezen az úton munkalehetőséget, néhány szempontot nem árt figyelembe vennie, mielőtt munkába áll. Lehetőleg bejelentett állásról legyen szó, tehát készüljön megfelelő munkaszerződés. Így előre határozzák meg a szerződő felek a munka jellegét, időtartalmát, helyszínét, a bérezést és a fizetés napját.
A legmegbízhatóbb munkaajánlatokat a különböző iskolaszövetkezetek adják, ilyen például a Student, a Rébusz, a JOBLand, az Universitas, a Jobbkezek vagy a Meló-Diák. Ezek a szervezetek kifejezetten nappali tagozatos diákok és hallgatók számára közvetítenek munkákat. Ahhoz, hogy egy iskolaszövetkezettől munkát kapjunk, taggá kell válnunk. A belépés feltételei: 16. vagy 17. (betöltött) életév, nappali tagozatos hallgatói jogviszony, iskolalátogatási papír, adókártya, bankszámlaszám. Az ajánlott munkák: csomagolás, szórólapozás, újságkihordás, raktárrendezés, kamionpakolás, hosztesz munkák, adminisztrációs, adatrögzítői feladatok. A munkaadók az iskolaszövetkezettel kötnek szerződést, így a diák a fizetését is attól kapja meg, és nem közvetlenül a munkaadótól. Az átlag órabér tevékenységtől függően bruttó 240-400 forintig terjed, ebből levonnak 11,5 százalék adót. A bérezés az adott hónap 10-én történik.
Előfordul, hogy többféle munkát is végez egy diák, hiszen sok munka csak egy-két napos vagy egy-két hetes. Ha az illetőnek szerencséje van, folyamatosan tud dolgozni, és nem kell „üresjáratban” lennie. A gyorsaság alapfeltétel, ugyanis villámgyorsan elkapkodnak minden be nem töltött állást már iskolaidőszak végén, hogy augusztusra meglegyen a nyaralásra való. Júliusban szinte lehetetlen már munkát találni náluk. A Student egyik munkatársa szerint, amint beérkezik hozzájuk egy állásajánlat, nincs idejük kifüggeszteni az információs falra, mert abban a pillanatban elviszi egy jelentkező. Volt, aki szabályosan beköltözött az irodába, és addig nem ment el, amíg munkához nem jutott.
A legideálisabb munkához kétségkívül ismerősökön keresztül jut el az ember. A jó kapcsolatrendszer fél siker, de nem árt, ha rendelkezünk némi szakképzettséggel is és egy idegen nyelv, valamint a számítógép legalább alapfokú ismeretével. Jó képességű hallgatókat munkaközvetítő cégek is szívesen bevesznek adatbankjukba, ahol önéletrajz, majd egy személyes beszélgetés után akár jól fizető cégekhez is kiajánlanak nyári idénymunkára.