Földvári Katalin, Hazafi Zsolt
Tényfeltúrók

Az Élet és Irodalomban 1998 és 2000 között olyan cikkek láttak napvilágot, amelyek rácáfoltak a lap irodalmi jellegére. A gazdasági és banki ügyeket feltáró szerzőpáros, Vajda Éva és Ószabó Attila ugyanis ennél a lapnál találtak fogadókészséget oknyomozó cikkeikhez. Nevük számos, szakmailag úttörő munkát felvállaló cikk után a „Fiúk a bányában” című cikksorozatot követő kormány kontra ÉS perek révén vált szélesebb körben ismertté. A per anyagát feldolgozó, a cikkel azonos nevet viselő könyv után most újabb kötetben lehet találkozni velük. „Tényfeltúrás” címmel öszszegyűjtötték eddigi munkájuk minden dokumentálható anyagát - mintegy mementóul, hiszen eddig még nem akadtak követőik. A szerzőpáros egyik tagját, Vajda Évát bírtuk szóra.

Vajda Éva 1970-ben született Kaposváron. A Közgazdasági Egyetemet végezte el 1988-1993 között, Rajk-szakkollégista volt. Egyetemi évei alatt már a Magyar Rádiónál dolgozott. Emellett írt a Magyar Narancsnak, dolgozott a Tilos Rádióban, cikksorozatot készített az Élet és Irodalom számára Ószabó Attilával. 2001-ben megjelent a Tényfeltúrás című könyvük. Vajda jelenleg a Népszabadság Online belpolitikai rovatának szerkesztője.

Vajda Éva: „Lehet kényes kérdésekről korrekten írni” Fotó: Somorjai L.

- Évekig dolgoztál a Magyar Rádiónál, de nem jelentkeztél tényfeltáró jellegű munkával. Miért a rádió után alakult ez ki?
- Ez egy folyamat volt. Amikor eljöttem onnan, úgy éreztem, hogy megtanultam mindent a rádiózásról, amit ott el lehetett sajátítani, hiszen készítettem negyven másodperces tudósítástól kezdve a dokumentum-műsorig mindent. Mellette írogattam a Magyar Narancsnak, dolgoztam Friderikusz Sándorral, aki a nyolcvanas években botrányos rádióriportjaival vált híressé, és akkoriban hozta haza a talkshow ötletét Amerikából. Több kollégámmal mi készítettük a háttérbeszélgetéseket a show-hoz. Órákat tölthettem ennek ürügyén érdekes, esetenként híres emberekkel. Közben olvasgattam az angolszász sajtót, és kezdtem rájönni, hogy az, ahogy ott beszélnek és írnak a problémákról, és ahogy ez nálunk történik, az két különböző dolog. Zavarni kezdett, hogy csak loholok a hírek után, és nem lehet megkérdezni a legégetőbb kérdéseket. Egy idő után ezt már nem akartam folytatni, bár szerettem ott dolgozni, kedveltem a főnökeimet is. Az ürügy végül az lett, hogy elmentem egy évre politikatudományt hallgatni a Közép-Európai Egyetemre. 
- Hogyan képzelted az utat az angolszász típusú újságíráshoz?
- Kialakult azért valami hasonló itthon is, a Narancsnál Weyer Balázzsal, Nádori Péterrel, Kóczián Péterrel; a Figyelőnél pedig Kretz Tibor, Ószabó Attila, Siposs Zoltán közreműködésével folyt egyfajta műhelymunka. 1997-ben az első tényfeltáró cikkre - ami ugyan végül nem jelent meg sehol - is így került sor. Amikor az RTL Klub híradóját szervezték, ezektől a lapoktól szerződtek át néhányan. Hívtak engem is, csakhogy a feladat ugyanaz lett volna, mint amiért a rádióból eljöttem: rohangászhattam volna a hírek után. Igaz, nagy bruttó fizetésért.

Felperes: a kormány

- Szóval jött a tévé?
- A történetben a tévé csak annyi szerepet játszik, hogy ott futottak össze azok a szálak, amelyek végül elvezettek az Élet és Irodalomban megjelent sztorikhoz. Ószabó Attilával akkor találkoztam először, amikor 1998 márciusában elmentem tárgyalni az állásról Kretz Tiborral, az RTL akkori hírigazgatójával. Itt került újra szóba az a cikk, amelyen 1997-ben dolgoztunk. Ugyanis amikor kitört a pánik, Pallagi Ferenc, a Vasárnapi Hírek főszerkesztője azt mondta: mi volna, ha írnánk egy rendes Postabank-cikket? Mi két hét alatt összehoztuk az anyagot, ami egyébként nem tett mást, csak leírta azt, amit a többi magyar újságíró nem írt le. A Pénzügyminisztérium hivatalos sajtótájékoztatóján ugyanis egy államtitkár őszintén kifakadt, hogy óriási gondok vannak a Postabank körül. Mi leírtuk, amit mondott, ellentétben a többi újságíróval - ez volt egyébként a „legkeményebb”, amit beleírtunk, a cikk mégis a fiókban maradt. 
- Mi törte meg végül a hallgatást a lapok részéről? 
- Először nem is a lap váltott, csak annyi történt, hogy a magam részéről egyszerűen rákattantam az ügyre, mint buldog a csontra. Felhívtam egy barátomat, aki Londonban volt gazdasági elemző, és megkértem: „Mondd már el, mintha abszolút laikus lennék, mi a baj a Postabankkal?” Közben a cikket megrendelő főszerkesztőt elküldték, én dolgoztam tovább a rádiónál egy darabig, beiratkoztam egy BBC-tanfolyamra is, és úgy tűnt, az ügynek vége. Szabadidős tevékenységként ezzel együtt három hónap alatt összegyűlt vagy hetven interjú, és minden papírra került, még ha nem is tűnt úgy, hogy bárhol megjelenhet. 
- És?
- Igen, az ÉS. Miután összeismerkedtem Ószabó Attilával, aki korábban már foglalkozott banki témával, felhívott egy közös ismerősünk, Siposs Zoltán, aki a Tocsik-ügy egyik kirobbantója volt. Váratlanul azt mondta: „Meg kell írni azt a cikket, most jövök a moziból, a Szigorúan bizalmas című filmet láttam, és ott is azt mondták: „Nem úszhatnak meg mindent.” Attila, aki média szakos gimibe járt, az Elnök emberei című filmen nőtt fel, én meg a sajtót tanulmányoztam, tehát úgy éreztük, lépnünk kell. Síposs felajánlotta, hogy beszáll a cikkbe, az ÉS pedig lehozza. Így is lett. Öt nap, öt éjszaka dolgoztunk a cikken, összeadtuk az információkat. A cikk azonnali hatást váltott ki, minden példány elfogyott, telefonáltak a bankárok a szerkesztőségbe, hogy küldjék a lapot, mindenki olvasni akarta. Leszerződtünk az ÉS-hez újabb sztorikra - amik egyébként mind a Postabank történetéből nőttek ki. Azt tűztük ki célul, hogy korrektül és objektíven fogunk az embereket érdeklő és fontos eseményekről írni, és nagyon sok energiát fektettünk abba, hogy embereket meggyőzzünk arról, hogy beszéljenek. Olyanokat kezdtünk mondani nekik, hogy „miért, maguk nem szeretik jobban a Newsweeket, mint a HVG-t, és a Financial Times talán nem nagyobb újság, mint a Világgazdaság?” Az emberek fele vagy háromnegyede ugyan bolondnak nézett minket, de fiatal riporterek voltunk, akik nagyon akartak valamit, és hitelesnek hangzott, amit mondtunk. Emiatt aztán sokan megadták nekünk az esélyt, és szóba álltak velünk. Gyakorlatilag magunkra csuktuk az ÉS-ben az ajtót, és úgy csináltunk, mintha mi lennénk a Washington Post. Be akartuk bizonyítani, hogy igenis lehetséges Magyarországon, magyar szavakkal, nem a sorok között olvasva kényes kérdésekről írni, hogy rá lehet venni fontos embereket arra, hogy beszéljenek. Főleg, ha korrekt újságíróként jársz el, ha megvéded a forrásaidat, ha minden felet meghallgatsz, ha megpróbálod a lehető legpontosabban visszaadni, amit mondanak. A sztorik pedig eladták a lapot, mivel különböző gazdasági lapok elkezdtek erre az „irodalmi” újságra hivatkozni, az RTL híradójában meg hírérték lett. Mire a bányasztorit megírtuk, a lap példányszáma tízezerrel megnőtt - és a kormány áldozatos marketingmunkájának köszönhetően be is állt ezen a szinten. 
- Marketingnek „becézed” a pereket?
- A bányaüggyel kapcsolatos per annyiból rázott meg, hogy mi addigra már biztonsággal navigáltunk a gazdasági, illetve a banki szférában, és bár nekik is kényelmetlenséget okoztak az „akcióink”, de nem pereltek be minket. Nem mi hoztuk létre az ügyeket, mi csak legjobb tudásunk szerint követtük az események fonalát. Egyébként egy ilyen szálon mintegy véletlenül jutottunk el az Orbán-bányákhoz. Csakhogy a gazdasági élet már kialakította a maga szabályait, és ha mi leírtunk valamit, amiről mindenki tudta, hogy igaz, kinevették volna azt, aki beperel minket. A politika világa viszont úgy látszik másmilyen. Amíg a politikusoknak nem számít, hogy nevetséges-e a lépésük, addig a banki szféra szereplői nem szeretik, ha nevetnek rajtuk.

A rendszer gazdái

- Gondolom sokan kérdezték tőletek, hogy kinek, illetve melyik pártnak dolgoztok?
- Amikor a Postabankról, illetve ahhoz kapcsolódóan a VIP-hitelekről írtunk, akkor azt terjesztették rólunk, hogy mi vagyunk a Fidesz ökle az ÉS-ben, majd miután az Orbán-bányák kerültek a terítékre, hirtelen az ellenzék szekértolói lettünk. 
- Sokat hallani manapság dokumentumokról, amelyek egyszer csak, amikor ártani lehet velük, felbukkannak a médiában. Bárdos András Dossziéországnak nevezte Magyarországot. Nektek is nyomtak a kezetekbe ilyen kéretlen „segítséget”?
- A valódi tényfeltárás az, mikor az újságíró elkezd a saját fejével gondolkozni és utánamenni a dolgoknak, és nem az, amikor készen kapott dokumentumokból összeilleszt valamit. Mert a dokumentumok tartalmát nem tudod megérteni azok nélkül az emberek nélkül, akik azt előállították. Ha csak annyit teszel, hogy szóról szóra leírod, amit találsz bennük, akkor nem végeztél oknyomozást, csak megismételted másnak a vizsgálatát. Ha elolvastad, ami rendelkezésre áll, utána ott van még az összes kérdés, amit egy újságírónak fel kell tennie. Mi azért voltunk szerencsés helyzetben, mert az ÉS ott állt a hátunk mögött. Az írott sajtó főszerkesztőinek az elmúlt tizenhárom év alatt az lett volna a feladatuk, hogy lefektessék a szakma alapjait, és ki kellett volna alakítaniuk valamiféle szakmai konszenzust. Sajnos ehelyett a saját személyes érdekeikkel, hatalmi elképzeléseikkel, illetve nagypolitikai harcaikkal voltak elfoglalva. Emiatt hiteltelenek és alkalmatlanok számomra ezek az emberek. A mi történetünk azért volt rendkívüli, mert az ÉS-nek - mint az érdekkörökön kívüli lapnak - köszönhetően nem illeszkedtünk a kialakult struktúrába. Ez a struktúra ugyanis még ma is formálisan értelmezi az újságírást: mind a két felet megszólaltatják, aztán csak egymás mellé rakják a kettőt. Ez a mai magyar politikai sajtóban úgy néz ki, hogy a kormány állít valamit, az ellenzék meg cáfolja. Az újságírás funkciója egy demokratikus társadalomban ezzel szemben az lenne, hogy kideríti, mi történik valójában. A valóságot próbálja minél pontosabban értelmezni. Ezt azonban a fent említett okok miatt még senki nem követi nálunk. A magyar sajtó vezetőinek ezért elévülhetetlen „érdeme” van abban, hogy a Fidesz a jelenlegi médiapolitikáját tudja folytatni.
- Akkor a sajtó maga tehet arról, hogy „kihasználják”?
- Egy percig sem állítom, hogy nekem tetszik, amit ők csinálnak, de azt kell mondanom, hogy a magyar sajtó, a magyar közbeszéd állapota valóban drasztikus beavatkozást igényelne. Más kérdés, hogy a Fidesz csupán annyit változtatott eddig, hogy a sokat ostorozott struktúrát most a saját céljaira használja. Az ÉS-ben írtunk erről a Happy End Kft. kapcsán: megkérdeztünk számos kormányzati szakértőt arról, miért az üzenetsulykolásos médiastratégiát választják. Ők erre azt felelték, hogy olyan sajtóstruktúrában teszik ezt, ahol a politikai ellenfeleik a személyes összefonódások révén jobb pozícióban vannak náluk. Ettől persze még nem fog kialakulni az, amiről én beszélek, de erre nem is a Fidesznek, mint politikai pártnak kellett volna választ adnia, hanem ez a mi szakmai problémánk. 
- A struktúra ezek szerint túlél mindent…
- A struktúrák nem két kormányzati ciklus alatt változnak, hanem generációk alatt. Ha tizenöt-húsz év múlva egy erős magyar polgárságnak - és ezt nem gúnyolódásból mondom - lesz igénye arra, hogy a valóságról olvasson, akkor majd öszszedob a saját pénzéből egy megfelelő lapra. Így lehet konkurenciát állítani a Népszabadságnak, nem pedig úgy, ahogy a Magyar Nemzettel teszik, amit most a konzervatív politikai oldal mesterségesen tart életben a Népszabadság ellensúlyozására. A pártok azért nem tudják ezt a kérdést jól megoldani, mert a politikusoktól csak politikai megoldást várható. Amiről beszélgetünk, nagyon szorosan összefügg az ország történelmi fejlődésével. A világnak ezen a részén soha nem tudta elérni a jó értelemben vett polgárság azt a kritikus mennyiséget, ami minőségi változásba tudott volna átcsapni. Egyszerűen nem volt még elég erős, tudatos polgári értékrend ahhoz Magyarországon, hogy a mi szakmánk megváltozzon. Visszatérve a mára: ma pont olyanok mutogatnak a Fideszre, hogy ezek mit művelnek, akiknek a lehetőség ott volt a kezükben ahhoz, hogy ezt megváltoztassák. 

Orbánosodás

- Az Orbán-bányákról miért írtatok?
- Mi publikáltuk a VIP-lista ügyét. Láttuk, hogy a „fiúk” nem kaptak ilyen kedvezményes hitelt. Azon gondolkodtunk, hogy mi van akkor, ha csak azért van ez, mert okosabbak voltak, és nem magánemberként vettek fel hitelt. Az keltette fel az érdeklődésünket, hogy nagy tisztulást ígértek, mégis lassan haladt a nyomozás, és azt gondoltuk, hogy ez esetleg nem csak az ügy öszszetettségéből fakad. Emellett az egész V. kerület arról beszélt, hogy van Orbán édesapjának egy sikeres bányavállalata. Addig senkinek nem tűnt fel, hogy az Orbán család azokban a kilencvenes években polgárosodott, amikor ez nem mindenkinek sikerült. Minket hajtott az is, hogy Amerikában hasonló esetben már jobban elszámoltatták volna a mindenkori megválasztott miniszterelnököt. Úgy gondoltuk, hogy egy ilyen átmeneti országban már csak a tanulás okán is fontos ezzel foglalkozni. Eleinte azt hittük, hogy a végén Fidesz-pártiaknak fognak bennünket bélyegezni, mert leírtuk, hogy Orbán Győzőt kiváló szakembernek és korrekt üzletembernek tartják a bányászatban. Azon derültünk végig, hogy ez micsoda egy termelési riport lesz. A cikk egyik szála az volt, hogy a privatizációra a székházakból kaphatták a pénzt. Tudni kell persze, hogy ők politikusok akartak lenni, és azt helyesen ismerték fel, hogyha politizálni akarnak, ahhoz pénz kell. Mi ezt írtuk le a cikkben, semmi többet. Az, hogy a módszereik milyen megítélés alá esnek, más kérdés. 

---

A „fiúk” és a bánya

Az Élet és Irodalom kontra Fidesz per tárgya - mivel a tárgyat a felperes határozza meg - a következő mondat volt: „Ez a frakcióhétvége mindenesetre később szakadást okozott a párton belül, és alapját képezte annak a ma is élő vélekedésnek, hogy a Fidesz e jelenlegi vezetőinek anyagi jólétét a székházakból származó pénzek alapozták meg.” Helyreigazításra kötelezték az ÉS-t, miszerint „Cikkünkben valótlanul híreszteltük, hogy a Fidesz jelenlegi vezetőinek anyagi jólétét a székházakból származó pénzek alapozták meg.” A cikkekben szereplő cégeket a szerzők több ízben „Fidesz-cégeknek” nevezték, ezt azzal cáfolták a felperesek (Kövér László, Orbán Viktor, Varga Mihály, Várhegyi Attila, Szájer József, Németh Zsolt, Pokorni Zoltán, Deutsch Tamás, Illés Zoltán, Áder János), hogy az említett cégek csupán Fidesz-közeliek, nem pedig Fidesz-cégek. A pénz áramlása, tehát a cikk alapállításai nem képezték per tárgyát.