Vissza a Hetek archívum borítólapjára
V. évfolyam, 24. szám, 2001. június 16

Belpolitika

Hetek-összeállítás
Szabadi a célkeresztben

Eltűnt milliárdok nyomában címmel különkiadás keretében mutatta be a TV2 az Agrárinnovációs Kht. elmúlt éveit. A riport klientúraépítő társasjátékként mutatta be a cég mintegy másfél milliárd forintot mozgató tevékenységét. A kht. tulajdonosa az agrártárca, melynek politikai államtitkára a kérdéses időszakban Szabadi Béla volt. 


Somorjai László
Megkeresztelt gyermektörvény

A napokban megkezdte a parlament a gyermekvédelmi törvény módosításának vitáját, mely „keresztény szellemiséggel” itatná át az 1997/XXXI., a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényt, mely ma kétmillió fiatalkorút, és mintegy kétszázezer veszélyeztetett fiatalt érinthet. 


Hazafi Zsolt
Arccal a centrum felé

A politikai közép felé húzódik és versenyképesebb PR-t akar használni az MSZP. Legalábbis ez a következtetés vonható le a legutóbbi kongresszus alapján. Az elsőt jelzi Medgyessy Péter, a már véglegesített miniszterelnök-jelölt bejelentése, miszerint „a nemzeti közép kormányát” kívánja létrehozni. Másodikra példa, hogy ő az első szocialista politikus, aki - amerikai módira - feleségével együtt jelent meg egy ilyen pártrendezvényen. 


Hajdú Sándor, Szlazsánszky Ferenc
Egy kudarccal több

Miközben Demszky Gábor gyakorlatilag pártbeli kérdéseket nevezett meg lemondásának okaként, addig a „belülmaradt” politikusok azt, hogy Demszky nem bírta tovább a „gyűrődést”. Ha valóban a párton belüli „fúrás” az oka Demszky lemondásának, akkor az SZDSZ minden eddiginél nehezebb helyzetbe kerülhet, hiszen amellett, hogy elvesztett egy eddig népszerű politikust, még azzal is szembe kell néznie, hogy Demszky csapata és támogatói köre is vissza-, vagy akár kivonul a pártból. 


Életmód

Kárpáti György
A celluloid halála

Nem újdonság a vásznon a számítógéppel animált háttérben számítógépes szellemek és emberek küzdelme. A fantasy műfaját megújító (?) technológia olyan dolgokat képes megmutatni, amik nem érnek fel a maszkba, maskarába beöltözött emberekkel. (Jó példa erre a Csillagok háborúja legutolsó epizódja, a Baljós árnyak.) Fenntartásaim csak erősödtek a nézőtéren, amikor a fináléban igazi nosztalgikus C64 grafikai megoldások ijesztgették a közönséget. Mert a szörnyektől, szellemektől, múmiáktól nem igazán jött lázba az ember. Miért is tette volna? „A múmia visszatér” nem ezt akarja elérni; egyszerűen az ipari filmtermelés és haszonvadászat tökéletes példázatául szolgál.


Bárdos Róbert
Elhunyt Zorba, a görög

Életének 86. évében elhunyt Anthony Quinn kétszeres Oscar-díjas amerikai színész. Quinnt tüdőgyulladással és légzési problémákkal tizenhét napja kezelték egy bostoni kórházban. Az 1915-ben Mexikóban ír apától és mexikói anyától született Anthony Rudolph Oaxaca Quinn gyerekként került Los Angelesbe, ahol színészi karrierjének kezdete, 1936 előtt nagy szegénységben élt, kubikosként, bokszolóként, cementipari munkásként és taxisofőrként kereste kenyerét. 


Kánai András
Több mint játék

Orson Scott Card 1985-ben megjelent science fiction regénye, a Végjáték óriási sikert aratott mind az olvasók, mind a kritikusok körében. A történet szerint a Földet vereséggel fenyegető idegen invázió ellen a katonaság kiválasztja a tökéletes katonákat: azokat a gyerekeket, akik a videojátékokban a legjobb eredményeket érik el.


Fókusz

Csereklyei Márta
Európa nem érti Busht

Első hivatalos európai körútján tiltakozó csoportok, „Állítsátok meg Bush-t!”, illetve „Bush menj haza!” feliratú transzparensek százai üdvözölték George W. Bush amerikai elnököt; a helyi hatóságok szerint az európai-amerikai, illetve az EU-csúcs három napja alatt körülbelül 12 ezer tüntető érkezik a városba, hogy részt vegyen a globalizáció és Bush amerikai elnök környezetvédelmi politikája elleni megmozdulásokban. A népszerűtlenség elsődleges oka az elnök politikájának Európában értetlenséggel és ellenségességgel fogadott pontjai. Bush mindenesetre az együttműködés „nagyszerű alkalmaként” értékeli európai látogatását. Valamit máris kétség nélkül sikerült elérnie: a régóta egységre törekvő Európában most legalább abban egyetért mindenki, hogy nem ért egyet az amerikai elnökkel. 


Egyetlen kés sem hatolt a szívemig


Gazdaság

Munkatársunktól
Már tetőzött az infláció

Két és féléves negatív rekordot döntött a májusi inflációs ráta: a múlt hónapban a várakozásokon felül, 10,8 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. A KSH jelentése szerint a rekord drágulásért az élelmiszer- és az energiaárak mondhatók ludasnak. Tavaly májushoz képest az élelmiszerárak közel 18 százalékkal emelkedtek: legnagyobb arányban (71 %-kal) a sertészsír, (62%-kal) a sertéshús drágult, de a kenyérért 30, tejért és a cukorért is 25 százalékkal többet kellett fizetnünk. Ugyanakkor a ruházkodási cikkek és az üzemanyagok áremelkedése átlag alatti volt. A legfrissebb adatok is alátámasztják, hogy a gazdaság egésze jó alapokon nyugszik, és kiegyensúlyozottan teljesít. 


Lovas Petra
Hitel nemcsak a jövedelem, hanem ingatlan függvényében

A közelmúltban készült felmérésekből az derül ki, hogy a vártnál lényegesen kevesebben vették igénybe eddig az otthonteremtő támogatásokat. Ez a talán meglepő hír részben a jövedelmi viszonyokkal, illetve a bankok nem kellő rugalmasságával magyarázható. Cikkünk most olyan lehetőséget, banki szolgáltatást emel ki, amely a piaci viszonyokhoz leginkább alkalmazkodik: a hitel elbírálásakor nemcsak a jövedelmet veszi figyelembe, hanem az ingatlan értékét is beszámítja, sőt a hitel a már folyamatban levő építkezések esetében is igényelhető. Ez a lehetőség sokak számára megnyithatja a kapukat. A hiteligénylők számára jó hír, hogy apró finomításokon dolgozik a Gazdasági Minisztérium. Hegedűs Éva helyettes államtitkár a Hetek kérdésére nem erősítette meg azt a lapértesülést, mely szerint szeptembertől 8-ról 6 százalékra csökkenne a fizetendő kamat, sem azt, hogy a hitel nagysága tízről tizenöt millióra emelkedne. Anynyit elmondott ugyanakkor, hogy egy hónap múlva nyilvánosságra hozzák a változásokat, amelyek elsősorban a hitelfelvétel lehetőségeinek kibővítését célozzák. 


Szikora Réka
Kapós cég lett a BorsodChem

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX a héten folytatta mélyrepülését, messze elmaradva az áhított 7 000 pontos lélektani határtól: 3,7 százalékos heti csökkenés mellett 6 615 ponton zárt csütörtökön. A vezető részvények árfolyamai egyöntetűen csökkenést mutattak, csak néhol jeleztek enyhe javulást a hét folyamán. A BUX decemberi határidős elszámoló értéke 151 ponttal (7041 pontra) csökkent.


Danka Ildikó
Év végéig váltsuk át a valutáinkat

A forint konvertibilissá válásától nem várhatunk radikális változásokat - nyilatkozta lapunknak Missura Gábor, a Magyar Nemzeti Bank szóvivője. Valóban erősödött a forint, de ez nem közvetlen gazdasági hatása az intézkedésnek, hanem inkább annak tulajdonítható, hogy a jogszabály-módosítás bejelentése egy kicsit megnövelte a bizalmat a forint iránt. A módosítás arról szólt, hogy hetven év után Magyarországon péntektől végre minden kötöttség nélkül lehet valutával fizetni, valutát tartani, valutával kereskedni. A szóvivő felhívta a figyelmünket arra, hogy mindez nem jelenti azt, hogy ezentúl bármelyik országban lehetőség nyílna a pénzváltásra. Ez a jövőben is csak ott lesz lehetséges, ahol a pénzváltók és a bankok a magyar turisták áradatára számítanak, és megítélésük szerint érdemes forintot tartani. 


Munkatársunktól
Politikai alkuk a jegybank függetlenségéért

A rendszerváltás időszakának egyik legműködőképesebb jogszabálya volt az 1990 decemberében elfogadott jegybanktörvény, amely három kormányt élt meg, köszönhetően az akkor éppen lemondott Rabár Ferenc pénzügyminisztert helyettesítő Botos Katalin politikai államtitkár felkészültségének. Ebből eredően az elmúlt évtizedben bevált az a gyakorlat is, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) működését ellenőrző felügyelő bizottságot (fb) a különböző pártok által delegált szakemberek alkotják, úgy hogy a két legnagyobb kormánypárt, illetve ellenzéki párt két-két tagot delegálhat. A jelenlegi fb-nek történetesen kisgazda elnöke van. Az Orbán-kormány azonban mindenképpen módosítani akarta a jegybanktörvényt, és ehhez a szocialista frakció is csatlakozott. Az Országgyűlés döntött a benyújtott javaslatokhoz kapcsolt módosító indítványokról, a zárószavazást pedig június 19-én tartják.


Geszti Sándor
Ha az USA tüsszent, az EU náthás lesz

A héten Nyugat-Európában zajló amerikai elnöki látogatás rámutatott, hogy az Egyesült Államok és Európa egymás számára minden vitán túlmutatóan legalább annyira fontos gazdasági, mint politikai szövetségesek. 


Papp Levente
Meghátrálás vagy diplomáciai zsenialitás

„Az olcsó keleti munkaerőtől ments meg, Uram, minket…” - hangozhatnak a jelenkori Nyugat imái. Az osztrákok és a németek manapság nem a magyarok nyilai, hanem az olcsó, szakképzett magyar, illetve kelet-európai munkaerő miatt fohászkodnak az égiekhez. Az osztrák Der Standard szerint „a magyarok meghajlottak az ésszerűtlenség előtt” amikor hozzájárultak ahhoz, hogy hét évig lemondanak a szabad külföldi munkavállalási lehetőségekről. Orbán Viktor miniszterelnök ezzel szemben a polgári kormány diplomáciai zsenialitásaként állította be az elért megállapodásokat, és nem mulasztotta el, hogy szokásos szerda reggeli rádióinterjújában az uniós tárgyalási sikerekkel kampányoljon. 


Háttér

Eperjesi Ildikó
Ír pofon az uniónak

Írország uniós partnereit sokkhatásként érte, hogy az ír voksolók többsége népszavazáson elutasította a nizzai egyezményt, aminek következtében egy kis nép sakkban tarthatja az EU-t, és veszélyeztetheti a keleti bővítést. Günther Verheugen, az EU-bővítésért felelős biztosa sietett megnyugtatni a tagjelölt országokat afelől, hogy az unió határozott szándéka befejezni a csatlakozási tárgyalásokat 2002 végére. Bár csak az ír alkotmány követeli meg a szerződés népszavazásra bocsátását, az osztrák jobboldali Szabadságpárt jelezte: támogatja, hogy Ausztria is tartson referendumot a témáról. 


Péterfi István
Amnesztia és amnézia

Kik és miért lőttek a diktatúra ellen tüntetőkre, kik és miért lőttek egyáltalán 1989 decemberében? Mi volt a szerepe a szekunak és a külföldi titkosszolgálatoknak az eseményekben? Kik provokálták 1990 márciusában a marosvásárhelyi etnikai összetűzést? Kik és miért hozatták Bukarestbe a bányászokat véres rendcsinálásra 90-ben és 91-ben? Tisztázatlan történelmi eseményekkel terhesen lépett át Románia az új évezredbe, de jelenlegi vezetői a jelek szerint azt szeretnék, ha egy kiterjedt közkegyelem következtében ezután már soha nem zaklatnák a közvéleményt és a politikai szférát a történelmi kérdőjelek. 


Ruff Tibor
Eligazítás az apparátusnak

A Belügyi Szemle, a Belügyminisztérium szakmai és tudományos folyóirata Szekták és kétségek címmel tendenciózus és egyes kisegyházak ellen hangulatkeltő cikket jelentetett meg 2001./ 4-5. számában. Háver Varga Marianna, a BM alkalmazásában álló jogász írásában név szerint is tárgyalja többek között a Hit Gyülekezetét, sajnálatos módon hamis tényállításokkal is vádolva azt.


Hit és értékek

Erdei L. Tamás
Sorozathóhér -e Bush elnök

Amerikai idő szerint hétfőn reggel hét órakor kivégezték Timothy James McVeigh-t, az oklahomai tömeggyilkost, aki 1995. április 19-én felrobbantott egy szövetségi épületet - amelynek egyik szintjén egy óvoda működött -, és így megölt 168 embert, köztük 19 gyermeket. Bush elnök - aki még texasi kormányzóként 152 halálos ítéletet írt alá saját kezűleg - így kommentálta a kivégzést: „Minden érintett megnyugodhat, az elszámolás megtörtént.” Mindez nagy botrányt kavart Európában. Az Európai Unió, az Európa Tanács és az Amnesty International nevű emberi jogi szervezet elmarasztalta az amerikai szövetségi kormányt, amiért továbbra is végrehajt halálbüntetést. Az európai szervezetek most megragadják az alkalmat, hogy sürgessék az Egyesült Államokat: változtasson a halálbüntetésre vonatkozó felfogásán, és igazodjon „a demokratikus államok többségének álláspontjához”, azaz a halálbüntetés eltörléséhez. 


Interjú

Hazafi Zsolt, Szobota Zoltán
Millenniumi álarcosbál


Külpolitika

Morvay Péter
Két malomkő között
- interjú Hack Péter országgyűlési képviselővel algériai tapasztalatairól

Az utóbbi évek legnagyobb utcai demonstrációjára került sor a héten Algériában. Ennek során főleg a berber kisebbséghez tartózó tüntetők legerőteljesebben a „tábornokok, gyilkosok”, vagyis az országot közel egy évtizede vaskézzel kormányzó hadsereg vezetői és a bábjuknak tekintett Bouteflika elnök ellen tiltakoztak. A tömegdemonstráció napján érkezett haza Algériából Hack Péter országgyűlési képviselő, akit a zavargások okairól és a több mint százezer áldozattal járó terrorhullám miatt a borzalmak egyik jelképévé vált észak-afrikai országban szerzett tapasztalatairól kérdeztünk.


Pátkai Mihály
Waco volt az utolsó csepp

„Legitim taktikai lépésnek” nevezte az 1995-ben végrehajtott, 168 civil áldozatot követelő terrorakcióját a kivégzése előtt Timothy McVeigh, az Egyesült Államok történelmének eddigi legvéresebb kezű terroristája, akit hétfőn végeztek ki méreginjekcióval. Az Egyesült Államokban 1963 óta egyetlen elítélten sem hajtott végre halálos ítéletet a szövetségi kormány. A jelenlévő tanúk elmondása szerint McVeigh az utolsó szó jogán nem mondott semmit, azonban halála előtt felemelte a fejét és kivégzői szemébe nézett, mielőtt a beadott erős nyugtató hatni kezdett. 


Hechs László
Az utolsó esély

E hét szerdára virradóra Jasszer Arafat, a Palesztin Hatóság elnöke is elfogadta a Tenet-dokumentumot, amelynek célja, hogy helyreállítsa a felek között a biztonsági együttműködést, véget vessen az erőszakos cselekményeknek és helyreállítsa az elmúlt szeptember előtti állapotot. A palesztin vezető elvi egyetértését adta a terv megvalósításához, ám több pont vonatkozásában fenntartásait hangoztatta. 


Hetek-összeállítás
A névtelen hercegnő

A nepáli királyi családban történt közelmúltbeli tragédia után röviddel újabb királyi családot sújtott váratlan haláleset: londoni szállodai szobájában holtan találták Leila Pahlavi hercegnőt, a néhai Reza Pahlavi iráni sah legfiatalabb gyermekét. A hercegnő halálát a Leonard Hotel személyzete fedezte fel vasárnap este. Halála pontos okát egyelőre nem közölték. 


Karl Pfeifer
Elefántok a porcelánboltban

Gyerekkoromban, azokban a „régi szép időkben”, az Anschluss előtt Ausztria, Magyarország és Olaszország nem voltak demokratikus államok, ezért igyekeztek szövetséget kialakítani az utódállamok, főleg Csehszlovákia ellen, amely ennek a térségnek az egyetlen demokratikus országa volt. Azóta nagyot változott a világ, de az osztrák diplomácia a realitástól ismét elrugaszkodva „stratégiai szövetséget” javasolt az EU-ba belépni akaró kelet-közép-európai államoknak.


Hetek-összeállítás
Berlusconi egyensúlyoz

A héten letette a Silvio Berlusconi vezetésével meg-alakult jobboldali kormány az esküt a római Quirinale-palotában Carlo Azeglio Ciampi olasz köztársasági elnök előtt. A médiacézár legújabb fellépését továbbra is nagy figyelemmel kísérik a szankciókkal való fenyegetőzéstől mára elállt Európai Unióban, Berlusconi-nak pedig a hétvégén Göteborgban megrendezésre kerülő EU-csúcson kiváló alkalma nyílik bizonyítani szélsőséges és idegengyűlölő politikusokat is felvonultató kormánya szalonképességét a kontinens vezetői előtt.


Riport

Izing Antal
Egy kívülállás története

A bihácsi tiszttől ellopták a rangjelzéseit. Megbízásból tette valamelyik katona. A megbízók, vagyis a tiszttársak között már elég ellenséget szerzett magának a puszta létével. Jobbára nem érdekelte sem az élelmiszer, sem a fegyver, sem a naftakészletekből származó jövedelem. Nem mószerolta be magát. És az ilyen ember veszélyes. Tüske a köröm alatt, szálka a szemben. Amúgy sem volt túl katonás. Bratyizott a sorállománnyal. Festegetett! Mondták róla, hogy ez azért lett katona, hogy ne legyen az. 


Sport

Sebestyén István
Világbajnok marad-e Kokó

Első címvédő mérkőzésére készül a hazai ökölvívás első és eddig egyetlen profi világbajnoka, Kovács „Kokó” István. Ellenfele az argentin Julio Pablo Chacon lesz, akinek a WBO (Boksz Világszervezet) pehelysúlyú világbajnoki övére fáj a foga. Bár a dél-amerikai fogadkozott: megveri Kovácsot, utóbbi szerint kétséges, hogy hazai pályán ilyen sikeres felkészülés után ez sikerülhet. A mérkőzés szombat este a Kisstadionban kerül megrendezésre.


Hetek-összeállítás
Schumacher új riválisa: Schumacher

A BMW-Williams és Ralf Schumacher második futamgyőzelmét hozta a Formula-1 hétvégi futama Montrealban. A Kanadai Nagydíj történelmi pillanattal ért véget: először állt egy testvérpár a dobogó első két fokán. A jelenleg is 18 pontos fölénnyel vezető háromszoros világbajnok Michael Schumacher és öccse, Ralf azonban sohasem lesznek csapattársak - legalábbis Willi Weber, a pilóták menedzsere szerint. Weber úgy véli, ez azért nem fordulhatna elő, mert akkor valamelyik Schumachernek fel kellene vállalnia a másodhegedűs szerepet, ami semmiképpen sem lenne szerencsés.


Varga József
Ray Bourque révbe ért

Harminc éve történt meg utoljára a tengerentúli jégpályákon, hogy egy 2:3-mal vesztésre álló csapat fordítani tudjon. Akkor a Montreal vitte véghez ezt a bravúrt a Chicago ellenében. Az idei nagydöntőn pedig a Colorado hokisai tették ugyanezt. A „Lavina” a mindent eldöntő hetedik összecsapáson 3:1-re diadalmaskodott a címvédő New Jersey felett. A denveriek így elhódították a hőn áhított Stanley-kupát. 


Szabadidő

Operafesztivál Miskolcon

Több mint ötesztendős előkészület után kezdődik péntektől a kilenc napon át tartó első Bartók+Verdi Miskolci Nemzetközi Operafesztivál, amelyen a világ valamennyi jelentős dalszínházának sztárjai fellépnek.


Makki Marie-Rose
Véget kell vetni a poszterkorszaknak

Látott már valaki negyven négyzetméteres óriásfestményt? Ha igen, akkor bizonyára járt Győrött tavaly nyáron, ugyanis ott került sor első ízben kilenc vállalkozó kedvű festőművész, más néven a Korszakváltó Csoport nagyszabású utcai kiállítására. A neves hazai alkotók (Szük Norbert, Szurcsik József, Malasits Zsolt, Kelemen Ferenc, Gaál József, Csáki Róbert, Ef. Zámbó István, Bazán Vladimír és Merczel Péter) ugyanis a korszakváltás témájára gigantikus, vízhatlan képeket készítettek, melyeket több száz kiló festék segítségével vittek fel az óriásponyvákra. Állva, szobafestő pemzlivel festették a képeket a lefektetett ponyvákra, s közben föl-le szaladgáltak egy négyméteres létrán, hogy néha lássák az összképet is. Az óriáskompozíciókat azután városszerte a házfalakon állították ki. A társaság így a világ legnagyobb szabadtéri kiállítását rendezte meg, amellyel bekerült a Guinness rekordok közé is.


Színes

DUMA PLÁZA

A meglepetés az a meglepő esemény, ami manapság nagy meglepetés, ha nem éri az embert.  (ismeretlen)


Felszínre került az elsüllyedt ókori város

Kikötő, egy szenzációs sztélé és még számtalan páratlan ókori emlék: most először csodálhatja meg a nagyközönség az ókori Hérakleion, az elsüllyedt egyiptomi város szenzációs régészeti leleteit. Franck Goddio, a világhírű tengeri régész az egyiptomi régiségügyi intézettel együttműködve már évek óta végez kutatásokat az egyiptomi Abu Quiri-öbölben. 


Merre utaznak a németek

Az átlag évi hathetes fizetett szabadság „terhét” cipelő németek zöme túl a húsvéti ünnepeken, de még pünkösd előtt megtervezi már a „nagy” nyári vakációt. A polgárok négyötöde 2001-ben is autóval utazik a legszívesebben. Különösen igaz ez a belföldi üdülésre és a szomszédos államok feltérképezésére. Az idegenforgalmi szakemberek szerint az idei trendek már körvonalazódnak. Odahaza az Északi- és Keleti-tenger lesz a sztár - külhonban Ausztria és Franciaország.


Napautó
Tovább a cikkhez >>>

INNEN-ONNAN
Tovább a cikkhez >>>

Végy még egy szelet Putyint

Az orosz „putyiniáda” újabb fejezettel bővült, miután az orosz államfő iránti rokonszenvéről elhíresült Cseljabinszkban - itt külön múzeuma van az elnök egynapos látogatásának és dalt is költöttek az orosz vezető tiszteletére - az egyik cukrászüzem nekilátott a Putyin-torták sorozatgyártásának. A Kommerszant Daily orosz gazdasági napilap hétvégi számának jelentése szerint az orosz elnök képmásával ellátott, különböző ízesítésű és fajtájú édesipari termékekkel a cseljabinszki 7. számú kenyérgyár állt elő, megelőzve a versenytársakat az államfő népszerűségének kihasználásában (hiszen nem mindenki vesz Putyin-szobrot vagy Putyin-órát, amelyet az elnökhöz hasonlóan a jobb csuklón kell hordani). 


Jó időzítés
Tovább a cikkhez >>>