Vissza a Hetek archívum borítólapjára
V. évfolyam, 16. szám, 2001. április 21

Belpolitika

Szakonyi Dávid
Az előny Grespiknél

Grespik László, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal (FKH) vezetője bevonta a XV. kerületi Meixner iskola működési engedélyét. Tavaly nyáron - más indokokra hivatkozva - hasonló döntés született, ezt azonban a Belügyminisztérium (BM) megsemmisítette. Az iskola most is a minisztériumhoz fordult jogi helyzetük újbóli helyreállítása végett, a minisztérium azonban nem tartja magát illetékesnek az ügyben.


Munkatársunktól
Megtestesül-e a pártszimpátia

Szegeden egy ideje a reklám- és rendezvénycélú közterület-használattal kapcsolatos feladatokat egy magáncég (Szegedi Városkép Kft.) látja el. A pártok ilyen jellegű kérései is várhatóan ezen az úton fognak teljesülni, aminek viszont több képviselő nem örül. Attól félnek ugyanis, hogy a fideszes ügyvezető igazgatóval működő cég nem egységesen fogja elbírálni a különböző pártok közterület-használati pályázatát.


Hamarosan megjelenik Tihanyi Péter interjúválogatása
Tovább a cikkhez >>>

Hetek-összeállítás
Kiűzetés az iskolából

Amíg csak néhány gyerek panaszkodott az új „pap bácsira”, addig nem volt gyanús senkinek. A sorozatos és egybehangzó panaszok azonban egyértelművé tették: Deszk új katolikus plébánosa nem tudja kordában tartani lobbanékony természetét és pedofil hajlamait: a fiúkat ütlegeli, a kislányokat pedig intim helyeken simogatja. A szülők tiltakoznak, a megyés püspök kivizsgál, a pap pedig tagad.


Munkatársunktól
Azbeszt a BS-ben

Két héttel ezelőtt hírt adtunk arról, hogy elkezdődött a leégett BS romjainak bontása, de az épületben található azbeszt szakszerű bontása kérdéses volt. A Hetekben megjelent cikk után az egyik napilapnak Szikra Sándor, az építkezés műszaki ellenőre úgy nyilatkozott, hogy az azbeszt bontásánál az előírásoknak megfelelően fognak eljárni. Az elmúlt két hét azonban nem erről győzte meg a környék lakóit. Az azbeszt világszerte veszélyes hulladéknak minősül, ezért annak lebontása, tárolása, szállítása és végleges elhelyezése is szigorúan szabályozott. Nyugaton ezeket a szabályokat be is tartják vagy betartatják. Ennél a közpénzekből finanszírozott projektnél nem így történt. 


Sebestyén István
Érdektelenség és konyhai politizálás
Gettósíthat a sajtó mondja Bretter Zoltán politológus

A héten jelent meg egy neves pécsi politológusok, közéleti személyiségek tollából született tanulmánykötet Politikum Pécsett címmel, amely komplex kutatásokra alapozva mutatja be a helyi politikai életet. Bretter Zoltán politológussal, a Pécsi Tudományegyetem tanárával, a könyv egyik szerzőjével a vidéki közéletről beszélgettünk.


Munkatársainktól
Kész-e a keresztény értelmiség

Siófokon tartotta a Pax Romana elnevezésű katolikus értelmiségi szervezet 43. konferenciáját Válaszra váró kihívások címmel. A katolikus szervezet ezúttal (is) az egyház megújulását célozta meg. A „magamat kigúnyolom, ha kell”-jellegű felszólalások sorát kísérhette figyelemmel a mintegy kétszáz főnyi hallgatóság már az első nap folyamán. 


Életmód

Polovitzer Edina
Hegedűsök a háztetőn

A klezmer szó mindenekelőtt egy zenei stílusban kifejeződő mentalitást jelöl. Maga a kifejezés arámi eredetű, a jelentése pedig úgy is megfogalmazható: „az ember átlényegül énekké”. A sokakat talán fárasztó etimologizálás helyett az alábbiakban Jávori Ferenc (Fegya), a Budapest Klezmer Band vezetője beszél erről a sajátos zsidó zenei világról és ahhoz fűződő személyes viszonyáról. 


Ignácz Valéria
Ideges, ha nem dolgozhat

Az utóbbi évtizedekben egyre több ember számára a munka válik az élete középpontjává. Ennek hátterében a piacgazdasági körülmények diktálta kemény versenyfeltételek mellett gyakran más - pszichológiai - tényezők is fellelhetők. Bár a túlmunka nem azonos a munkamániával, a két jelenséget gyakran igen nehéz egymástól megkülönböztetni.


Fókusz

Magyary Ferenc
Fügefalevél vagy tartalom

A negyvenéves kommunista diktatúra lehetetlenné tette, hogy a holokauszt kérdését szabadon tisztázza a társadalom, szembenézzen a kérdés megrázó oldalával, megvizsgálja a tragédiáig vezető utat, és a tisztázás után kialakítsa azt a közmegegyezést, amely aztán a közös, élő lelkiismeret védőpajzsaként megakadályozhatja az újabb szörnyűségek megtörténtét. A rendszerváltás után 1994-ben, a vidéki zsidóság kitelepítésének 50. évfordulóján nyílott lehetőség a történtek felidézésére és remény a tisztázó folyamatok megindítására. Ma az állami holokauszt-emléknapon történtek tanulságai azt mutatják, hogy további jóakaratra van szükség ahhoz, hogy ez az emléknap a közös lelkiismeret kifejeződését szolgálja, ne pedig fügefalevélként próbálja elfedni a társadalomban és a közéletben zajló negatív folyamatokat, uszításokat és diszkriminációkat. 


Morvay Péter
Példa a küzdelemre

Szenes Hanna még nem foglalta el méltó helyét a magyar történelemben - mondta a második világháborúban hősi halált halt költőnő rokona, Szenes Iván. Szenes Hanna tiszteletére emléktáblát és -termet avattak a holokauszt-emléknapon Izrael Állam budapesti nagykövetségén. 


Hack Péter
Merre tovább Magyarország

Amint arra számítani lehetett, az Országgyűlés nem fogadta el a vallás- és lelkiismereti szabadságról szóló törvény módosítását. A döntés után a kormánypártok egymást múlják felül (pontosabban alul) a krokodilkönynyek hullatásában és az azon való sopánkodásban, hogy a „veszélyes szekták” ellen védtelen marad a hon. A színjáték többé-kevésbé az előzetes várakozásnak megfelelően folytatódik.


Szobota Zoltán
Kisebbségek kereszttűzben

„A szavazás vesztese nem a kormány, hanem a magyar társadalom” - mondta sajtótájékoztatóján Semjén Zsolt helyettes államtitkár annak kapcsán, hogy az Országgyűlés nem szavazta meg a lelkiismereti- és vallásszabadságról szóló törvény módosítását a héten. Ellenzéki politikusok azonban sokkal inkább a kormány kudarcának tartják a szavazás eredményét. 


Gazdaság

Olman Judit
A pénz nem boldogít

A fiatal brókerek lelke és életminősége megsínyli a pénzügyi sikereket. A Wall Street fiatal tőzsdeügynökei álmatlansággal, érzelmi kimerültséggel és depresszióval fizetnek gyors élettempójukért. Viszont minél inkább depressziósak és gondterheltek, annál több pénzt keresnek - derült ki John Lewis, a floridai Nova Southeas-tern Egyetem pszichológusának vizsgálatából. 


Papp Levente, Csaba Zsolt
Gödörben a PC- és a mobilpiac

Lehet, hogy most vége szakad az információtechnológiai (IT) cégek minden várakozást felülmúló szárnyalásának, de az már most biztos, hogy az utóbbi tíz év legnagyobb megtorpanásával kell szembenéznie az IT-szektornak. A visszaesés egyrészt azért fájó, mert ez a szektor adta az amerikai gazdasági növekedés fő húzóerejét, másrészt az érintett cégek ezrével kénytelenek elbocsátani alkalmazottaikat.


Munkatársunktól
Egy korszak lezárult

Látszólag minden az eredeti forgatókönyvnek megfelelően alakult a Postabank (PB) Princz Gábor utáni első korszakát lezáró hétvégi rendes közgyűlésén. Akik a „piszkos munkát” elvégezték, elhagyták a pénzintézetet. Urbán László vezérigazgató-helyettes már korábban Amerikába tette át a székhelyét, a korábbi vezérigazgató, Járai Zsigmond, a jegybank jelenlegi elnöke pedig maga mellé vette alelnöknek a PB idejekorán leköszönt vezérét, Auth Henriket MNB-alelnöknek. 


Acsai Anikó
Látványos emelkedés a börzéken

Alan Greenspan ismét meglepte a világot: szerdán idén immár második alkalommal döntött úgy, hogy két nyíltpiaci bizottsági ülés között váratlanul 0,5 százalékkal csökkent kamatot. Így az idén összesen 2 százalékkal csökkentek a kamatok a tengerentúlon. A hírre a részvénypiac hevesen reagált, rég nem látott emelkedés mutatkozott valamennyi index értékében, a hetet a Dow Jones 6, a Nasdaq 9,5 százalékos emelkedéssel zárta. A főbb európai indexek mérsékeltebb ütemben, 2,5-3,5 százalékkal zártak magasabban előző heti záróértéküknél. A BUX élénkülő forgalom mellett, 1,3 százalékkal emelkedve 6990 ponton zárta a hetet.


Kovács Klára
Huncut gyárbezárás készül Győrben

Látványosan felemelt néhány Danone terméket és a szemetesbe dobta, majd echte győri kekszeket kínált a sajtótájékoztatón megjelent újságíróknak. Balogh József, Győr polgármestere ilyen látványos bemutatóval érzékeltette a véleményét a Danone-üggyel kapcsolatban. A Rába- parti várost nemcsak megmozgatja, de meg is osztja a francia cég bejelentése, miszerint bezárja a több mint százéves múlttal rendelkező kekszgyárat. A polgármester diplomáciai erőket sem restellt bevetni annak érdekében, hogy megmentse a közel hétszáz embernek munkát adó céget. A Danone-ra rájár a rúd, hiszen nemcsak Magyar-országon, hanem Franciaországban is tüntetések és bojkott kezdődött a sorozatos cégbezárások bejelentésére.


Pálinkás Csilla
Karrierexpo: kemény feltételek

„Na, van már valami?” - kérdezgetik egymástól a nagy multik nevével fémjelzett standok között kötegnyi önéletrajzzal szaladgáló öltönyös fiatalok. Egy-egy pavilonban mosolygós hosztok, hoszteszek várják a jelentkezőket. Bár a beszélgetések fesztelenek, a jelentkezési feltételek kőkemények. Így néz ki „menet közben” a Közgáz Karrierexpo.


Danka Ildikó
Nyugdíjreform 2003-tól

A miniszterelnöknek újra sikerült meglepnie a közvéleményt, amikor bejelentette, hogy elérkezett az idő a nyugdíjrendszer megreformálására. „A ma-gánnyugdíjpénztárak megnyitása veszélybe sodorta a mostani ellátásokat. Voltak olyan pillanatok, amikor közel voltunk ahhoz, hogy problémák legyenek a nyugdíjkaszszával” - mondta a szokásos szerdai rádióinterjújában.


APRÓPÉNZ
Tovább a cikkhez >>>

Háttér

Csereklyei Márta
Európa új generációja

Egy közkeletű európai uniós adoma szerint „a menny az a hely, ahol a szakácsok franciák, a műszerészek németek, a rendőrök angolok, a férjek olaszok, és mindent a svájciak szerveznek. A pokol az a hely, ahol a rendőrök németek, a műszerészek franciák, a szakácsok angolok, a férjek svájciak és mindent az olaszok szerveznek”. Nos, az egyes népek sajátosságai ismeretében az első felállás nem szorul sok magyarázatra; az emberek szabad áramlásának köszönhetően pedig manapság az Európai Unióban az utóbbi kialakulásának is egyre inkább növekszik az esélye. A huszonegyedik század generációját leginkább a mobil szóval jellemezhetnénk - s ez nem pusztán a tenyérnyi kommunikációs eszközre, hanem a feltörekvő új nemzedék életstílusára is utal. Kérdés, hogy azok a kelet-európai fiatalok, akik előtt a konzervatív kurzus ideológiája a nemzeti történelmet vallási mítosszá kívánja emelni, miként lesznek képesek tíz év múlva a versenyhelyzetben kiállni európai kortársaikkal szemben? 


Sebestyén István
Több, mint szappanopera

„Kezdetben volt a százszázalékos önkormányzati tulajdonban lévő városi televízió. A közel százmilliós anyagi értéket és a vidékhez képest jelentős nézőtábort felvonultató közszolgálati televízióra vetett szemet egy napon két fideszes politikus. - Hogy felsőbb utasításra, vagy saját szakállukra cselekedtek, ki tudja? - A polgári többségű önkormányzati testülettel a hátuk mögött pályázat és értékbecslés nélkül eladták a VTV hatvanöt százalékos tulajdonrészét egy pesti cégnek. Egy strómannak. Merthogy a pestiek csak szívességet tettek a vásárlással, az irányítás egy Fidesz közeli cégé maradt. A stróman egyetlen kérése az volt, hogy azt nevezzék ki a tévé ügyvezetőjének, akit ő mond, s ez meg is történt. A bonyodalom ott kezdődött, amikor a két fideszes ezt a megállapodást felrúgta: néhány hét múltán el akarták távolítani az ügyvezetőt - a stróman emberét. És a stróman fellázadt, önjáró lett, kezébe vette az irányítást. A városban pedig minden megváltozott…” - a fenti történet fikció, a valósággal való bármilyen egybeesése azonban nem a véletlen műve. Íme.


Hetek-összeállítás
A karmester túlélte

Franciaországban megkezdődött a Naptemplom Rendje nevű kultusz egyik volt vezetője elleni per. Michel Tabachnik francia-svájci illetőségű karmestert azzal vádolják, hogy egyik fő ideológusa volt az ufókultuszt a hajdani templomos lovagrend hagyományaival vegyítő csoportnak. A rendnek hat évvel ezelőtt ötvenhárom tagja halt meg, amikor tömeges, rituális öngyilkosságot követtek el egy időben Franciaországban, Svájcban és Kanadában. A francia hatóságok most azt próbálják bizonyítani, hogy a Naptemplom Rendje valójában üzleti vállalkozás volt, és szorosan összefonódott a maffiával. 


Szikora Márton
Nagy Ugrás az olimpiáért

Újabb állomásához érkezett a kínai „népi demokrácia”, amikor néhány hete a IX. Országos Népi Kongresszus ülésén ismertették a legújabb ötéves terv elemeit a pekingi vezetők. A szám szerint tizedik ötéves terv a retorikában nem hozott sok újat, de erős kétségeket hagy afelől, hogy Kína kommunista vezetői hajlandóak-e tovább nyitni egy liberalizáltabb gazdaság felé. 


Hit és értékek

Grüll Tibor
Ráchel siratja fiait

Holokauszt, soá, vészkorszak, Judenmord - szavak, amelyek nemhogy egyenként, de együttesen sem fejezik ki mindazt, ami 1933 és 1945 között zajlott azon a kontinensen, amely önmagát a keresztény vallás bölcsőjének, a legtöbbre hivatott civilizáció és kultúra hordozójának vallja. Tizenkét év alatt körülbelül hatmillió európai zsidót öltek meg külön erre a célra létesített megsemmisítőtáborokban, lőttek tömegsírokba, dolgoztattak és/vagy éheztettek halálra gettókban vagy munkatáborokban. A holokauszt miértjére azóta keresik a választ. 


Külpolitika

Márer György, New York
Egy rossz mozdulat

Cincinnatiben 2001. április 7-én egy szolgálatot teljesítő rendőr agyonlőtt egy gyanút keltő fekete tizenévest. Enynyi lenne a hír. Nem az első eset azonban, hogy az Egyesült Államokban ilyen közlemény látott napvilágot. Tíz évvel ezelőtt nemcsak Amerika, de az egész világ jóérzésű polgárait megdöbbentette az a bánásmód, amelyben a Los Angeles-i rendőrség részesítette a fekete Rodney Kinget, akit a világ tévénézőinek szeme láttára vertek szinte eszméletlenre a helyi rendőrök. 


Mondovics L. Gábor
Jugoszlávia sorsa a tét

Érezhetően nőtt a feszültség Jugoszlávia kisebb tagállamában, miközben Montenegró választásokra készül. Az előrehozott választások tétje nemcsak az, hogy melyik politikai erő fogja a következő években irányítani az ország sorsát, hanem a Szerbiával való kapcsolat fennmaradása és annak politikai következményei is. A mostani kormányzó többség győzelme könnyen pontot tehet a dél-szláv államszövetség történetének a végére.


Vagyim Arisztov
Nem érdemes füllenteni

Magyarország és Oroszország között 2001. június 3-tól új vízumrendszer lép életbe. A két ország közötti utazás már tavaly júniusban sem volt problémátlan, amikor bevezették az úgynevezett „ideiglenes kiegészítő rendtartást” az Oroszország és Magyarország között utazó polgárok részére. Ennek megfelelően ahhoz, hogy egy orosz állampolgár Magyarországra utazzon vagy egy magyar Oroszországba, az útlevélen kívül magánszemélytől vagy cégtől kapott meghívólevélre is szüksége volt, méghozzá annak eredeti példányára, melyet a határon kellett felmutatnia. Amennyiben a beutazónak nem volt meghívója, vagy annak csak másolatát tudta felmutatni, vízumot kellett váltania. Június másodikáig ez a szabály érvényes, június 3-tól azonban a két ország között már az új vízumrendszer működik: a meghívók önmagukban keveset érnek, ahhoz azonban szükségesek, hogy az adott országok nagykövetségein vízumot kapjunk. 


Hechs László
A galambok elrepültek

Az elmúlt hetek békére irányuló erőfeszítései csődöt mondtak. A palesztin és a libanoni iszlám fundamentalista terrorszervezetek átlépték a terrorizmus „véres vörös vonalát”, és Izrael ellen immár összehangolt, hadüzenet nélküli háborút vívnak. A Libanonban állomásozó palesztin fegyveresek - a Hezbollahhal együtt - Izrael északi határa elleni támadásokra készülnek. Maga Arafat is Damaszkuszba tart, hogy közös szír-palesztin frontot hozzanak létre. Apjához hasonlóan Basar Asszad is visszautasította az izraeli békeajánlatot, és ugyanezt tette Jasszer Arafat palesztin vezető is. A néhai szír elnök visszakaphatta volna az egész Golán-fennsíkot Simon Peresztől, de neki a Genezáret-tó vize is kellett volna. Arafat pedig megalapíthatta volna a palesztin államot Jeruzsálem fővárossal, ám neki - úgy látszik - ennél több, vagy talán más kellett. A béke galambjai tartósan elköltöztek a térségből, és a fegyvereknek adták át a stafétabotot. A napokban a háborús helyzet - a fenti páros „jóvoltából” - tovább eszkalálódott.


Riport

Ízing Antal
Ön elé tárom a papírlapot

Néhai Pusoma Dénes kártalanítási perében, amelyről a Hetekben már korábban is írtunk, másodfokon hatályon kívül helyezte a bíróság azt az ítéletet, amelynek értelmében a két évre és négy hónapra ártatlanul börtönbe zárt néhai Pusoma Dénes azért nem kaphat kártérítést a két év négy hónapért, mert félrevezette a hatóságot, továbbá okot adott arra, hogy a gyanú reá terelődjék. 


Sport

Hetek-összeállítás
Megismétlődik a tavalyi döntő

Döntetlennel ért véget az angol-spanyol párharc a labdarúgó Bajnokok Ligájának (BL) negyeddöntőjében. A Deportivo La Coruna-Leeds United találkozó után az angolok, a Valencia-Arsenal összecsapást követően a spanyolok örülhettek. 


Edzőt buktatott a Fradi

Az Üllői úton elszenvedett 5-0-s vereség következtében Csongrádi Ferencet Várhidi Péter váltja a Videoton labdarúgócsapatának kispadján. A korábbi újpesti edző - akinek munkáját Herédi Attila és Tőkés László segíti majd - 2002. június 30-ig szóló szerződést kötött a székesfehérvári klubbal. 


Mondovics L. Gábor
Elúsztatták Kovács Ágnes rekordját

Nem hitelesíthető Kovács Ágnes Sydneyben elért Európa-csúcsa, mert a magyar versenyzőnőt elfelejtették doppingvizsgálatra küldeni. Ilyen is csak magyarokkal történhet meg. Egy újabb jó példa a remek szervezésről és a versenyzőket támogató menedzserekről. Az a minimum, hogy a felelőst meg kell találni, de kérdés, hogy egy ilyen eredmény megsemmisítése miatt milyen büntetést lehet kiszabni. A hatályos magyar jog szerint már nem alkalmazható megfelelő retorzió.


Varga József
Ralf bátyja után indult

Egyesek frontáttörésnek tekintik Ralf Schumacher San Marinó-i nagydíjgyőzelmét. Az ifjabb Schumacher személyes sikere mellett ugyanis nem lehet elmenni annak megemlítése nélkül, hogy a BMW és a Michelin hosszú idő elteltével nyert ismét futamot. Az imolai volt a Williams-csapat 104. nagydíjgyőzelme, és San Marinóban Ralf 70. Forma-1-es futamán állhatott rajthoz. 


Munkatársunktól
Bizonytalan döntő

Még nem lehet pontosan tudni, mikor fog sor kerülni Kovács István első világbajnoki címvédő mérkőzésére. A WBO (Bokszvilágszervezet) pehelysúlyú világbajnoka, érthető módon, elsőként Magyarországon szeretne ringbe lépni címvédőként, de egyelőre az ügyben nem született döntés. 


Szabadidő

Elmaradt egy nukleáris háború

Ismét egy újabb csemege az amerikai történelem megfilmesített epizódjai közül. Roger Donaldson (The Bounty, Dante pokla) 13 nap című alkotása méltán kerülhet Oliver Stone J. F. Kennedyről vagy Nixonról szóló feldolgozása mellé - és nem csupán a hős miatt. A közel 150 perces mozi - mely a rendező saját naplófeljegyzései alapján készült - hitelesen igyekszik bemutatni az 1962-es kubai válság napjait, melyek kis híján világégéshez vezettek.


New Orleans Budapesten

2001-ben új időszámítás veszi kezdetét Magyarország zenei életében, legalábbis ezt állítják a kedden megnyílt New Orleans Music Club szervezői. A klubot impozáns, igényes, mondhatni elit szórakozó és vacsorázó helynek álmodták meg. Ezt kellően tükrözi a galériás kialakítású, látványos, húszas évek Amerikáját idéző, 250 főt befogadó nagyterem, valamint a mesterszakács jóvoltából kitűnő konyha is. 


Czóbel Béla-emlékkiállítás Sopronban

Czóbel Béla emlékkiállítása fogadja szerdától a közönséget a Soproni Festőteremben. A Budapesti Hegyvidéki Kortárs Galériában már látható volt az emlékkiállítás, amely a vidéki városok közül most elsőként Sopronban került az érdeklődők elé. 


Három székláb
Tovább a cikkhez >>>

Színes

Dolláreső Szűz Máriától
Tovább a cikkhez >>>

Pulitzer-díjas Elian sztorija

A New York-i Columbia Egyetem Pulitzer-bizottságának javaslata nyomán hétfőn hirdették ki (a Magyarországról elszármazott) Joseph Pulitzer amerikai zsurnaliszta emlékét őrző díj - a szakma legrangosabb kitüntetése - idei nyerteseit az újságírás és egyes rokon műfajok kategóriáiban. 


A csodás Patagónia

Amikor az amerikai törvényen kívüli Butch Cassidy Patagóniába menekült jó száz évvel ezelőtt, hogy hátralévő napjait bankrablás helyett nyugalomban töltse, még nem tudhatta, hogy a modern kor kedvelt életformájának úttörője lesz. Mióta Cassidy és a Sundance Kid délre ment, azóta megváltozott a patagóniai úttörők életstílusa. Az őslakos argentinok a föld egyik legnagyobb vadvilágában, Argentínában keresnek menedéket a bűnözéssel teli városok és az újabb szerencselovagok próbálkozásai elől. Megjegyzendő, hogy Patagónia az egyetlen hely Argentína-szerte, ahol manapság gazdasági területen fellendülés észlelhető.


INNEN-ONNAN
Tovább a cikkhez >>>

DUMA PLÁZA

Ha a kormányt meg tudjuk gátolni abban, hogy gondoskodni akarjon rólunk, akkor a többség magától megtalálja a boldogságot. (Thomas Jefferson)


Tollhegy

Indiai földrengés
Tovább a cikkhez >>>

Egyértelmű üzenet

Az egyértelmű üzenet című, a zámolyi romák franciaországi fogadtatását bemutató cikkükhöz (Hetek, , március 9.): milyen érdekes, hogy 98-ig nem volt semmi különösebb gond a romák helyzetével (94 és 98 között kifejezetten fénykorukat élték), bezzeg az utóbbi két évben… A tények ismertetése (támogatások nagyságrendje, cigányoknak szóló ösztöndíjak, közmunkák stb.) persze pontosabb képet adna, mint egy-két önjelölt rózsadombi „jogvédő” hőzöngése (gyújtogató tűzoltó), de így „kerekebb” a kép.


Gadó György
Elegendő-e a megvetés súlya

Eörsi Mátyás SZDSZ-es képviselő szavait idézte a közéletben terjedő erőszak és durvaság kapcsán a Hetek (, 2001. ápr. 14.): „Amíg a kormányzó pártnak egy prominens politikusa ellenzéki politikusok nevével jelölt egereket etet meg a kígyójával, és erre büszke is, addig nincs miről beszélni.” Előttem fekszik Boross Imrének, a Torgyánt nem követő Nemzeti Kisgazdapárt 1992-beli főtitkárának egy cikke a csaknem kilenc évvel ezelőtti Magyar Hírlapban (1992. okt. 20.), aki - elítélőleg - a fehérkülönítményes Prónay Pál esetét említi, Prónay 1922-ben a pesti Duna-korzón a buldogjának odadobott húscafatot liberális mocsoknak nevezte.


Kedves Hetek

Pár szóban érdekelt volna az oklahomai terrorcselekmény indítéka, amelynek elkövetőjét Timothy McVeigh-t májusban készülnek kivégezni (Hetek, április 14, ). Gondolom a legtöbb olvasó emlékszik rá, de én nem.


Sacra Corona

Felkeltette érdeklődésemet a című cikkükben az ismert színész Franco Nero. 


Tisztelt Szerkesztőség

Több észrevételem és kérdésem van a Hetekben közölt Reuters-képekkel, és aláírásukkal kapcsolatban.


Rendőri visszaélések
Tovább a cikkhez >>>

Rossz helyzet

Nagy figyelemmel olvastam Aiden White, a Nemzetközi Újságírószövetség vezetőjének véleményét Magyarországgal kapcsolatosan. (, Hetek, március 31.)