Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Dicséret és feddés Brüsszelből

Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke és Günter Verheugen, az EU bővítési biztosa a magyar kormányfő meghívására Budapesten járt. Prodi a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadása után egy hallgatói kérdésre kifejtette: olasz és európai állampolgárságát nem tartja egymást kizáró önmeghatározásnak. Véleménye szerint Európa szépségét éppen a nemzeti büszkeségek sokszínűsége adja - és büszkeség tekintetében a magyarok sem maradnak alul, tette hozzá. 


Romano Prodi és Orbán Viktor. A média válsága is téma volt Fotó: Reuters

A látogatást lezáró sajtótájékoztatón már úgy tűnt, a magyar nemzeti büszkeség árnyoldala is megmutatkozott előtte: a megbeszéléseken főként a média helyzete, a kisebbségekkel szemben tanúsított bánásmód és a kergemarhakór magyarországi vetülete került a középpontba. A bizottság elnökének meglepetésére Orbán Viktor miniszterelnök kifejezte: nem tartja igazságosnak, hogy az EU-tagországokkal azonos elbírálásban részesülünk, holott itthon egyetlen kergemarhakóros esetet sem regisztráltak. Prodi az EU főállatorvosának véleményére hivatkozva helyeselte, hogy a veszélyt jelentő részeket, a gerincvelőt és az agyvelőt a többi tagországhoz hasonlóan a Magyarországról érkező marhahúsból is eltávolítják. Szavaikból úgy tűnt, a felek a hazai média helyzetét illetően sem értettek teljesen egyet. Orbán szabad sajtóról és csupán hiányzó törvények pótlásáról beszélt, Prodi azonban az unió előírásainak megfelelően a média válságának mielőbbi rendezését sürgette. A kisebbségekről szóló kérdésre - „ez Magyarországon egyenlő a romakérdéssel”, magyarázta Orbán Prodinak - az Európai Bizottság elnöke azt válaszolta: olyan demokratikus körülményeket kell teremteni Magyarországon, amelyek között a kisebbségek éppolyan jogokat élveznek, mint a többségi társadalomhoz tartozók.
Orbán az Európa Parlament magyar delegációjának létszámát latolgatta, Prodi viszont a csatlakozás időpontját illetően nem tartotta időszerűnek a találgatásokat. Eltekintve attól, hogy láthatóan egyik kérdésben sem jutottak egyetértésre, az integrációs bizottság rövid látogatását a kormány eredményesnek és biztatónak ítélte.