Vagyim Arisztov
Búcsú az űrotthontól
Az orosz televízió élőben közvetítette az Orosz Lég- és Űrhajózási Ügynökség, a Roszaviakoszmosz bejelentését arról, hogy megkezdték a Mir űrállomás „tervezett elsülylyesztését”. A hír oroszok milliói számára úgy hangzott, mint egy halálraítéltnek az utolsó ítélethirdetés. Reményeik, hogy az űrállomást még ideig-óráig megőrzik az orosz kozmonauták saját bázisaként, szertefoszlottak.
A koroljovi űrközpont. Kontrollált zuhanás Fotó: ReutersSokan az ország nemzetközi tekintélyére mért újabb csapásként fogadták a bejelentést. Az oroszok büszkék voltak a Mirre - és nem is alaptalanul. A világűr meghódításában velük versenyző amerikaiak még csak kisebb sétákat tettek az űrben, amikor az oroszok már ott is laktak, mégpedig 15 éven át, időnként váltva egymást. Még vendégeket is fogadtak: az USA-ból heten, Franciaországból öten, Németországból négyen látogattak oda, de járt ott japán, angol, szíriai, osztrák, bolgár és szlovák kolléga is. Mindösszesen 23 külföldi és 42 orosz űrhajós - ez utóbbiak mindig érezték, hogy akárhány helyről is jöttek vendégeik, azért csak ők vannak igazán otthon. A kesergőket most azzal vigasztalják, hogy ott van a nemzetközi űrállomás, ahol orosz kozmonauták is dolgoznak majd. A pesszimisták azonban úgy érzik, hogy „ott az amerikaiak dirigálnak”.
Amikor Bush elnök egy hónappal ezelőtt bejelentette a nemzetközi űrállomás építési és működési költségeinek csökkentését, ez azt is jelentette, hogy kevesebb orosz asztronauta juthat fel a bázisra. Az orosz médiában az utóbbi napokban észrevehetően többet hallani arról, hogy mindezt előre eltervezte az Egyesült Államok, tudatosan törekedve fő konkurensének kiszorítására a világűrből. Az első számú orosz tévéadó, az ORT egy nappal az előtt, hogy a Roszaviakoszmosz döntést hozott a Mir elsüllyesztésének végső dátumáról, közzétette az amerikai űrkutatás katonai parancsnokságának 1998 áprilisában nyilvánosságra hozott tervét, melyben egyenesen kimondták: az USA saját nemzetbiztonsági érdekei azt kívánják, törekedjen arra, hogy egyetlen más országnak se legyen önálló jelenléte a világűrben. Az ORT népszerű műsorvezetője a Mir elsülylyesztését azzal az esettel vetette össze, amikor a cukorbetegek számára inzulint előállító gyárakat bezárták. A bezárást szorgalmazó nyugati partnerek azt ígérték Oroszországnak, hogy majd ők az eddiginél jóval olcsóbban biztosítják az inzulint. Amikor pedig a gyárak bezártak, Nyugaton hirtelen megemelkedtek az inzulinárak, így az oroszok kénytelenek voltak a korábbinál jóval magasabb áron beszerezni azt, és most újra meg kell teremteniük saját inzuliniparukat.
A Roszaviakoszmosz vezetése azzal csillapítja a kedélyeket, hogy a Mir űrállomás már az eredetileg tervezettnél is többet repült; behozta a ráfordított költségeket is, és további használata veszélyes. A további működtetés hívei viszont azzal érvelnek, hogy léteznek bizonyos korszerűsítési tervek is, amelyek iránt azonban senki nem érdeklődik. Ezzel több neves orosz kozmonauta is egyetért.
A Mir űrállomás tisztán tech-nikai kérdései Oroszországban politikai problémává nőtték ki magukat, és az olyan, nyugati polgárokat izgató kérdések - mint például hogy hány darabra esik szét az űrállomás a zuhanása során, milyen sokáig fog zuhanni, és hol lehet majd ezt figyelemmel követni - sok orosz embert egyszerűen nem érdekelnek. Számukra az olyasfajta akciók, mint amerikai turisták utazása a zuhanás helyszínére, majdnem egyenértékűek azzal, mint amikor valaki egy hozzá közel álló ember elhunyta alkalmából show-t próbálna rendezni. Oroszországban így fogadják az orosz „űrotthon” pusztulását.
Mir-történelem
Bennégett Gagarin fotójaA több részből összeállított űrállomás gondolata a hetvenes évek közepén, a szovjet űrkutatás aranykorában fogalmazódott meg, Leonyid Brezsnyev „uralkodása” alatt. A Szaljut-program tapasztalatai alapján a Mir élettartamát először öt, majd tíz évre tervezték. Tizenöt éves repülése alatt fedélzetén száznégy ember járt - ketten „fizető vendégként”. Felépítése hozzávetőlegesen 4,2 milliárd dollárba került.
1986. február 19-én lőtték fel Bajkonurról a Mir központi egységét, amely négyszáz kilométer magasságban Föld körüli pályára állt. Az űrállomás működését ekkor már tíz évre tervezték. A Mir fellövése az első szovjet rakétaindítás volt, amelyet a nyugati televíziók bejátszottak - nem élőben ugyan, de még aznap. Az űrállomás első legénységét Leonyid Kizim és Vlagyimir Szolovjov alkotta.
1998-ban, tizenegy évvel a fellövés után a NASA felszólította az orosz űrhivatalt, hogy fejezzék be a Mir-programot, és hozzák le az addigra életveszélyessé vált állomást. Addigra számos baleseten és életveszélyes helyzeten volt túl az űrállomás, többek között tűz tört ki rajta, és meghibásodott a fedélzeti számítógép. 1999-ben születtek meg az első tervek a Mir 2000 elején történő lehozataláról. Az állomás technikai kiszolgálását végző vállalat ezzel egy időben magántőke bevonásával is próbálkozott, ám a tervek végül nem váltak valóra. 2001. március 23. lett a tizenöt évet szolgált űrállomás életének utolsó napja: a Mir a tervek szerint a Csendes-óceánba zuhant Új-Zélandtól északkeletre. A Szovjetunió büszkeségével együtt pusztult egy Korán, egy Biblia, 11 tonnányi tudományos felszerelés, egy több mint száz kötetes, az űrhajó-sok által felköltöztetett könyvtár, egy kis üvegház kísérleti növényekkel, néhány hívatlan gombafajta, valamint Jurij Gagarin fotója, aki elsőként járt az űrben. Ezen túl - sokak szerint - ott fekszik az óceán mélyén egy nemzet számos álma és reménye.
Az utolsó fordulat a Föld körül
A Moszkva melletti Koroljov orosz űrközpont közlése szerint a Mir űrbázis közép-európai idő szerint csütörtökön hajnali két órakor kapott utasítást a leszállási manőverek megkezdésére. A maradék légkörben el nem égett darabjai pénteken reggel hullottak a vízbe, az Új-Zéland és Chile között kijelölt mintegy 620 kilométer széles területen. A Mir újra bekapcsolt központi számítógépe már az első kiadott parancsoknak pontosan engedelmeskedett, ami előre is megnyugtató volt, hiszen a becsapódás következményeitől számos ország tartott. Az új-zélandi tengerészeti hatóságok különösen a miatt a mintegy harminc halászhajó miatt aggódtak, amelyek - a halrajok üldözésébe belefeledkezve - a Mir temetőjéül kijelölt területekre úsztak ki. Elővigyázatosságból a menetrend szerinti időpontnál később indítottak pénteken öt nemzetközi légi járatot, amelyek Új-Zélandról Észak-Amerika felé haladva átrepülnek az érintett vizek fölött.
A britek is meglehetős aggodalommal szemlélték az eseményeket. Bár elismerték, hogy Oroszországnak jelentős tapasztalatai vannak különféle tárgyak űrből való visszahozatala terén, nyugtalanságra adott okot többek között az a tény, hogy a Mir egyes részei már korábban is több alkalommal mondták fel a szolgálatot. Ez igencsak megkérdőjelezte a földet érés kontrollálhatóságát. Ezért a brit polgári védelem mindenesetre felkészült a váratlanul becsapódó űrállomás-darabok fogadására. Az ausztrál tévé és rádió szintén megtervezte az esetleges katasztrófainformációk közvetítését, a farmereket pedig előre figyelmeztették, hogy semmi esetre se nyúljanak az égből érkező vendégekhez - az ilyesmi Ausztráliában egyébként nem is olyan ritka. Hasonlóképpen alapos előkészületeket tettek váratlan eseményekre a japán és német hatóságok.
