Papp Levente, Szabadi Sándor
A teflonmultik és az antiglobalizmus

Havonta legalább egyszer, a globalizáció jegyében zajló gazdasági fórum velejárójaként antiglobalista tüntetők szétvernek egy világvárost, óriási sajtóvisszhangot szerezve ezáltal az új világrendet építő, főként multinacionális cégeket képviselő guruk konferenciái számára. Seattle-ben kezdődött a McDonald’s gyorséttermek, autók és irodaházak szétverésével, ezután Melbourne, Prága, Nizza és Davos következett, legutóbb pedig Nápolyban vívtak utcai csatát az antiglobalista tüntetők a Global Forum résztvevőit védő karhatalommal. 

Nápoly is csatatérré változott. Kőkemény háború az új világrendért Fotó: Reuters

Az olasz rendőrség alaposan felkészült, de a Molotov-koktélok és petárdák ellen ez is kevésnek bizonyult. A véres utcai harcokban több mint kétszázan sebesültek meg. Kőkemény háború dúl a világgazdaság jövőjéért, amelynek tétje, hogy a multinacionális cégek befolyása a gazdaságban abszolút mértékű lesz, vagy mellettük más is labdába rúghat.
Akár randalírozó anarchistáknak, akár a tömegkultúra, illetve a tőke globalizálódásának árnyoldalai ellen tüntető radikális újítóknak tekintjük az antiglobalistákat, egy biztos: kihívásuk stratégiai változtatásokra kényszeríti a mamutcégek mindegyikét. Vannak azonban a Newsweek által „teflon multinacionális” cégeknek titulált vállalatok, akikről egyszerűen lepereg a záptojás és rohadt paradicsom, amivel az antiglobalisták a multik világát megszórták.
A 8,5 milliárd dolláros éves forgalmú svéd IKEA az egyik legsikeresebb cég az antiglobalizmus kezelésében. A lakásbútorpiac McDonald’s-aként számon tartott bútoripari vállalat népszerűsége folyamatosan növekszik világszerte, jóllehet más multikhoz hasonlóan, az IKEA is elszegényedett országokban gyártat, és termékeihez az erdőpusztítás „zöld” jelszava is könnyedén hozzáragasztható. Mégis - talán azért, mert egy kis európai országból és nem a „nagy gonosz globalizátor” USA-ból származik - a cég imázsát szinte érintetlenül hagyták az elmúlt évek Seattle-től Nápolyig látható demonstrációi. Persze az IKEA nem csupán a vak szerencsének, hanem előrelátó stratégiájának is köszönheti eredményeit, amely messze túlmegy az átlátszó PR-fogásokon. A többi óriástól eltérően a svéd bútoripari cég jó előre kezelte a gyermekmunkával és a veszélyes műanyagokkal kapcsolatos vádakat. A cég vezetői már régóta jelentős összegeket szavaznak meg a környezetvédelmi mozgalmak támogatására, ezzel próbálva ellensúlyozni az „erdőmentő” csoportok amúgy jogosnak tűnő tiltakozásait. Az eredmény: a vádak nem ismétlődnek, az elvétve hallható tiltakozások pedig nem rombolják hosszú távon a cég hírnevét.
Az IKEA mellett sok más „teflonmulti” is létezik, akiknél a cégimázst a kemény támadások sem csorbították. A Mitsubishit környezetszenynyezéssel és erdőpusztítással vádolták, ezzel szemben a cégimázs inkább a személyautókhoz kötődik, ezért nem fogott a vád a cégen. A Pou Chen tajvani cég a világ legnagyobb cipő-előállítója, mégis mivel termékeit nem csak a saját nevén értékesíti (például bedolgozik a Nike-nak stb.), ezért a támadások jelentős része nem őt éri. Az Enron energiaszolgáltató pedig a környezetvédőknek kedveskedik különböző támogatásokkal. 
Természetesen nem mindenki ilyen szerencsés és számos multira odakozmált a kapzsi kizsákmányoló imázsa, amiből elég nehéz kikeveredni.
A Benetton után a Nike is az ázsiai gyermekmunka vádja miatt került agresszív csoportok célkeresztjébe, akik a cég számos USA-beli üzletét egyszerűen szétverték. Komoly tényfeltáró anyagok láttak napvilágot arról, hogy Laoszban és más ázsiai országokban embertelen munkakörülmények között 10-12 órát dolgoznak asszonyok heti hat napon át minimális szünetekkel nevetségesen alacsony bérért. 
Elsősorban iparágvezető cégek kerültek az elmúlt két évben e rendkívüli - két oldalról érkező - nyomás alá. Minden iparág folyamatosan azért küzd, hogy évente pár százalékkal lejjebb tudja faragni gyártási költségeit, ami a multinacionális cégek technológiai fejlettségének mai fokán és tőkeerejüket számba véve legkönnyebben a munkaerő-költségek minimalizálásával, azaz a gyártás fejletlenebb országokba való áttelepítésével oldható meg. A világ feltörekvő gazdaságai (köztük Magyarország) éppen ennek a folyamatnak az eredményeként tudott jelentős export- és gazdasági növekedésre szert tenni az elmúlt tíz évben. 
Másrészről a rabszolgamunka, a környezetvédelmi előírások semmibevétele, vagy a kiütköző kulturális különbségek ellen felhozott vádak számos esetben valós problémákra világítanak rá.
Az amerikai Nike példáján azonban valószínűleg minden érintett megtanulta, hogy az antiglobalistákat nem lehet egy csapat agresszív, randalírozó anarchistaként leírni, mert akcióik nagymértékben képesek apasztani az óriáscégek bevételeit.