Vissza a tartalomjegyzékhez


Csak tízperces zuhanás


A hírnévre vágyó Millner Sydneyben Fotó: Reuters

Az ejtőernyősök számára is lélegzetelállító magasságból, a világrekordnak számító 40 ezer méterről kíván a földre zuhanni-ereszkedni egy volt ausztrál katona. A 37 éves Rodd Millner (képünkön) egy héliummal töltött hőlégballonnal akar a Föld légkörének és a világűrnek a határához emelkedni, ahonnan a tervei szerint űrhajós ruhában veti majd le magát a mélybe. A világhírnévre vágyó, jelenleg egy éjszakai klubban kidobó emberként dolgozó Millner, két és fél óra alatt juthat el a világűr szélére, a visszaút a Föld-felszínre azonban már csak tíz percig tart majd. Elképzelése szerint hét percnyi szabadesés után oldja ki ernyőjét. Ha a repülés sikerül, akkor az ausztrál férfi különleges, nyomáskiegyenlítővel felszerelt szkafanderében 1800 kilométer/órás sebességet fog elérni zuhanás közben, és így az első olyan ember lesz, aki levegőben történő esés során átlépi a hangsebességet. Az „extra kísérletet” filmre veszik, s egy orvosokból álló csapat ellenőrzi majd Millnert, hogyan reagál a szervezete ilyen rendkívüli nyomás alatt.
Millner az extrém sportteljesítmények kedvelője, mint mondta, mindig tisztelte azokat az embereket, akik kitolták az élet határait. Mint fogalmaz, az élet arra való, hogy kihívásokat teremtsünk magunknak, és azokat mindenáron leküzdjük, persze nem felelőtlen vakmerőséggel, hanem úgy, hogy tudásunk is kiteljesedjen. A hihetetlen kísérlet előkészítésében tudósok, katonai szakemberek segítették Millnert, aki megjegyezte: arról még nincs senkinek tapasztalata, hogy egy ilyen esést képes-e kiállni az emberi szervezet. A nagy zuhanás tervezett időpontja 2002 márciusa. (ABC News-MTI)