Vissza a tartalomjegyzékhez

Acsai Anikó
A Picket is sújtja a húsmizéria

Pozitívabbá vált a hangulat a világ tőzsdéin, miután hosszú idő elteltével először a várakozásoknál kedvezőbb makrogazdasági adatok láttak napvilágot az Egyesült Államokban. A gazdaság termelékenysége a negyedik negyedévben a vártnál jobban emelkedett, miközben a bérinfláció mértéke a vártnál kisebb lett. Az egyik legnevesebb befektetési bank, a Goldman Sachs stratégája is fellendülésre számít az amerikai piacokon, és a részvénybefektetések arányának 5 százalékkal való növelését javasolja. A piac emelkedéssel reagált a hírekre, annak ellenére, hogy a héten is folytatódott a profitcsökkenésekről szóló figyelmeztetések sorozata. Két százalék körüli mértékben erősödtek az európai részvényindexek is, tőlük kissé lemaradva teljesített a BUX, közel egyszázalékos emelkedéssel, 7155 ponton zárva a hetet.

A hét sztárja az OTP részvénye lett, amely pozitívan reagált a bejelentésre, miszerint a cég nem vásárolja meg a Postabankot. A vétel meghiúsulásának az volt az oka, hogy az árban nem sikerült a kormánnyal megegyezni. Nagy forgalom és élénk vételi érdeklődés mellett 4,6 százalékot emelkedett a papír. A kisebb papírok közül különösebb hírek nélkül erősödött 5 százalékot a Danubius, 4 százalékot az Egis részvénye. A hét vesztese a múlt héten szárnyaló Humet lett több mint 14 százalékos eséssel, az amerikai forgalmazási engedély hatása nem bizonyult tartósnak. Folytatta mélyrepülését a BorsodChem papírja is, 9 százalékos értékvesztést könyvelve el a héten. Nem remekelt az európai húsmizéria által súlytott Pick részvénye sem, a sorozatos rossz hírek hatására közel hét százalékkal lett olcsóbb. Történelmi mélypontra süllyedt a Graphisoft jegyzése, a tavaly májusban 6000 forinton bevezetett papír ára 1775 forintig süllyedt a csütörtöki zárásra.
Áprilistól két papírral kevesebbet tartalmaz a BUX-kosár: a Mezőgép és a Prímagáz részvényei kikerülnek az indexből, és helyettük nem kerül újabb részvény a kosárba. Az egyes papírok új súlya a március 26-i kereskedési nap adatai alapján kerül meghatározásra.