Vissza a tartalomjegyzékhez

Szakonyi Dávid, Sebestyén István
Amikor átszakad a gát

Minden eddiginél kritikusabb helyzet alakult ki a Felső-Tisza vidékén. A tetőző árhullám Tarpánál több helyen átszakította a gátat, így Beregben néhány nap leforgása alatt 130 négyzetkilométernyi terület került víz alá. Eddig 20 település kiürítését rendelték el, és mintegy 11 ezer embert költöztettek ki, miközben több ezren szó szerint közelharcot vívnak a vízzel: útbontással, nyúlgátakkal és rengeteg homokzsákkal próbálják „irányítani” az áradást. A víz lapzártánkig már öt falut teljesen elzárt a külvilágtól. 


Az elárasztott Bereg egyik községe, Tarpa. A lehetetlennel is szembeszállnak Fotó: Somorjai László

A lakosság egy része a történtek ellenére sem akarja elhagyni lakhelyét, ami a leginkább veszélyeztetett településeken akár tragédiába is torkollhat. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság lapzártánkig 20 embert mentett ki helikopterekkel a víz által elzárt falvakból. Kárpátalján több halálos áldozata is van az árvíznek. A Felső-Tisza Tiszabecs és Vásárosnamény közötti, valamint a Túr, a Szamos és a Kraszna torkolati szakaszán, összesen 205 kilométeren rendkívüli árvízvédelmi készültség van érvényben. A kormány 800 millió forintot különített el a mentési munkálatokra, ez azonban várhatóan kevés lesz, mivel a védekezés napi költsége több mint 100 millió forint. A védekezési munkálatokban több mint 12 ezer ember vesz részt. Szerda éjszaka átvágták a 41-es számú főutat, hogy a vizet tovább tudják vezetni, igaz, így további települések estek áldozatul az árnak. A biztosítók felkészültek az árvízkárok felmérésére, bár sokaknak még biztosításuk sincs. A kilakoltatott embereket a környező falvak művelődési központjaiban, diákszállásain, helyenként templomaiban szállásolják el. Karitatív szervezetek pedig megkezdték a bajba jutottak megsegítését: ivóvizet, kenyeret, konzerveket osztanak a rászorulóknak. Közben több miniszter és politikus is a helyszínre látogatott. Mádl Ferenc példaértékűnek nevezte a védekezést, Orbán Viktor miniszterelnök pedig elmondta: a gátépítés és helyreállítás folytatódni fog, amihez minden pénz rendelkezésre áll. Lapzártánkkor a Tisza Tiszabecsnél már a medrében van, és Tarpánál is lassan apad, az árhullám levonulása a magyar szakaszon azonban még három hétig is eltarthat.
A Hetek munkatársai néhány órával azelőtt jártak két katasztrófasújtotta faluban - Tarpán és Tákoson -, mielőtt a víz elzárta volna azokat a külvilágtól. 
A helybeliek szerint emberemlékezet óta nem volt hasonlóan kritikus a helyzet a Felső-Tisza vidékén. Kedd délben a szabolcsi Tarpa alatt az áradó folyó több helyen áttörte a töltést, mely később másutt is átszakadt. A kiszabadult víztömeg elárasztotta a beregi árterület teljes magyarországi területét, és elöntötte az ott lévő falvakat. Ez mintegy húsz települést jelent. A lakosságot kitelepítették, kivéve azokat, akik nem voltak hajlandók elhagyni otthonukat, vagyonukat.


A Hit Gyülekezete segélyszállítmánya az elsők között ért a tarpai „hegyre”


Értékeit menti egy tarpai kitelepített Fotók: Somorjai L.

Tizenkét óra leforgása alatt két helyen adta meg magát a Tisza gátja, így a Beregközbe zúduló 140 millió köbméter víz két oldalról kezdte elfoglalni az ott lévő településeket. Tákos több mint hat kilométerre van a Tiszától, házait szerda délutánra mégis másfél méter magasan lepte el az iszapos víz. „A vízügyesek hibája az egész - kezdi rögtön a közepén egy helybeli lakos, mikor odaérünk -, mivel Tarpánál nem is erősítették a gátat, hagyták, hogy átszakadjon, így akarják megmenteni Vásárosnaményt meg Fehérgyarmatot” - mondja, miközben iszonyú robajjal dől össze egy ház nem messze tőlünk. „Biztos az öreg Endre bácsi háza volt” - mondják többen. Tévednek. A tulajdonos Vincze Gyula, és nem a háza, hanem a mögötte lévő, kukoricával teli csűr omlott össze szinte a szemünk láttára. Ő is ott álldogál az utcán, a háza előtt, amelynek lépcsőjén lassan, de biztosan, fokról fokra kúszik felfelé a víz. Az épületet ötmillió forintra biztosította, mégis keserűen jegyzi meg: „Állítólag a miniszterelnökünk is nyilatkozott, hogy kapunk valami kárpótlást. A gátak kiépítésére volt két év, úgy látszik, ennyi nem volt elég. Mégis mindent, amit átadtak, olyan csinnadrattával csinálták, mintha mindennek a világon előtte állt volna.” Vincze úr elhatározta, hogy a biztosítótól kapott pénzből olyan helyre költözik, ahol nem kell tartania árvíztől.
A hatvanhét éves Simon Józsefné, Jolika néni hajnalban arra ébredt, hogy lakásába bejött a víz. Reggel a hatóságok kilakoltatták a falut, de Jolika néni nem volt hajlandó otthagyni a házát. Hatvan apróállata van, a telek hátsó részén tartja. Ki tudja, mi van azokkal, a víz miatt nem lehet odamenni. „Az életem itt van. Azért nem mentem el, mert féltem a jószágot - magyarázza. - Mindegy nekem, hogy hol halok meg: itt vagy másutt.” Biztosítása nincs Joli néninek, nem tudta fizetni. Megkérdeztük, hogy hol fog aludni az éjjel. „Ott a lócon - mutat az utca túloldalára, egy padra -, onnan integetek majd az Orbánnak meg a Torgyánnak.” Közben hírt kapunk, Tarpán többen nem akarják elhagyni a falut, akik mégis megteszik, azok jó része a közeli dombra menekül családostul, állatostul. 
A településre nehéz beautózni, a műutat több helyen víz lepi, erős sodrással ömlik a túloldalra, lassan lehet csak rajta áthajtani.


Jolika néni: „Az életem itt van” 

A rendes körülmények között két és félezres lélekszámú falu most néptelen, csak néhányan maradtak. „Háromszor is körbejártuk a falut, személyesen voltunk azoknál, akik nem akartak elmenni, de nem tudunk mit csinálni velük” - mondja Kiss Mihály polgármester, miközben katonai terepjárók, traktorok, mentőautók húznak el mellettünk. Megtudjuk, hogy merre laknak azok, akik a hatósági felszólítások ellenére sem hagyták el otthonukat. Ők aláírtak egy nyilatkozatot, amelyben magukra vállalják a felelősséget minden továbbiért. A településen egyébként elzárták a gázt, a villanyt, az ivóvizet, a legtöbb utcába képtelenség behajtani, maximum csónakkal.
„Ott lakok szemben - meséli a hetvenhárom éves Huszti Józsefné, Zsuzsa néni -, csak azért vagyok itt a Piroskánál, mert bement a víz a lakásomba. Reggel arra ébredtem, hogy fél lábszárig van a víz az ágyam előtt.”
„Nem jött át, csak délben. Akkor már térdig ért a víz az utcán. Ott mászkált a Zsuzsa néni - szólt közbe Piroska, a szomszéd, aki a magasabban fekvő, így egyelőre még száraz oldalon lakik. - Mondtam neki, hogy az Isten áldja meg, jöjjön már át hozzám. Azóta velünk van.”
Az idős asszony most már elmenne, de nem tud hova, közös szállásra nem akar, a fia telefonszáma meg bent maradt a házban, csak csónakkal lehetne kihozni. Biztosítása egyébként neki sincs, nem tudja, miből fogja fedezni a károkat.
„Hat főre emelkedett a kárpátaljai árvíz áldozatainak száma - mondja a hírolvasó, akit már az autórádión hallgatunk. - Egy idős hölgy épp csak egy percre ment vissza, hogy búcsút vegyen kis házától, ami pont akkor dőlt öszsze.” Nem tudunk nem Zsuzsa nénire gondolni.
Akik elmentek, mindenüket hátrahagyták a személyes holmijaikon és azokon az állatokon kívül, amelyeket el tudtak hajtani. A rádió csak három-négyszáz főről tudósított, pedig majd másfél ezren voltak tarpaiak, akik a közeli szőlődomb víkendházaiba és borpincéibe szállásolták be magukat. Egy helybeli szerint a beregi ember úgy ragaszkodik a jószágához, hogyha kettéhasítják sem hagyja magára. A tarpai hegyen - ahogy az itteniek hívják a kis dombot - az állattartók közül többen az éjszakát is a marhák és a lovak mellett töltik a hidegben. 


A Tisza keresztülfolyik a falun 

A dombhoz vezető utat félméteres víz borítja, így egy teherautóra kéretőzve jutunk oda. Kezd hűvösödni, néhányan tüzet raknak, beszédbe elegyedünk velük. „1998-ban, mikor az évszázad legmagasabb vize jött le, azt reméltük, hogy újabb száz évet kell várni megint, hogy ekkora víz legyen. Sajnos csak kettőt kellett” - mondja Simon Károly, aki két lovát menekítette ide a faluból. Simon harminchét évet dolgozott a vízügynél, szerinte meg lehetett volna menteni Bereget a víztől, de lehet, hogy lejjebb nagyobb kárt okozott volna a Tisza. Azután érdeklődünk tőle, hogy mi lett a kormány 98-as ígéretéből, hogy a gátakat megerősítik, pénz nem számít. A szakember szerint a munka nagyon lassan haladt, „a pénz meg elúszott”. Mint mondja, a helyzetet amúgy is nehéz megoldani, mivel a Tisza vízgyűjtő területein folyamatosan kitermelik a csapadékot „megfogó” erdőket, az elkövetkező években hasonló, vagy akár nagyobb víztömeg is lezúdulhat a folyón. 
Közben ivóvizet, kenyeret, konzervet osztanak néhány teherautóról, mi pedig lassan indulunk visszafelé. Sietnünk kell, a víz egyre inkább hatalmába keríti az utakat is, Tákosnál pedig lassan az ablakokig ér.
Vásárosnaményban a Polgári Védelem központján nagy a nyüzsgés, nagy emberek jönnek, belemosolyognak a kamerába, majd elmennek. Közben egy hölgy sírva keresi az anyukáját, mint mondja, reggel még nem akart eljönni a házából, estére pedig eltűnt. Pár perc múlva kiderül, az idős hölgy a városi kórházban van, az ijedtségen kívül semmi baja. Közben megtudjuk: a 41-es főutat két helyen hamarosan átvágják, hogy a víz tovább tudjon áradni, és ne öntse el teljesen a házakat, igaz így az út másik oldalán elterülő Vámosatyát és Gelénest is fel kell áldozni. Hosszú éjszaka elé néz itt most mindenki…