Morvay Péter
Széles koalíció, szűk mozgástér

Az izraeli gyakorlattól eltérően a héten beiktatott Ariel Saron miniszterelnök a Bibliára tett kézzel mondta el hivatali esküjét. A nyolcpárti támogatással megalakult új egységkormány biztos, közel kétharmados többséggel rendelkezik a knesszetben. Saron legfontosabb céljának a biztonság megerősítését nevezte. Ennek esélyeiről és a térséget fenyegető háborús kockázatokról kérdeztük Jaron Ezrahi professzort, a jeruzsálemi Héber Egyetem politikatudományi tanszéké-nek vezetőjét.

Ehud Barak és Ariel Saron. Megegyeztek Fotó: Reuters

- Mennyire látja megvalósíthatónak a Saron-kormány célkitűzéseit?
- Egyáltalán nem egyértelmű, hogy mik is a céljai a kormánynak. A Munkapárt békét akar, a Likud helyre akarja állítani a méltóságot, tisztességet és a biztonságot. Azt hiszem, ez a kettő együtt igazából nem tud békét hozni, sok okból sem. A béketárgyalások nem tudnak jelentősen előrehaladni, mivel az egységkormány túl nagy teher ehhez, másrészt pedig a Palesztin Hatóságnak nincs elég ereje a kompromisszumokhoz. A két oldal nem hozhat túl fájdalmas döntéseket, mert a politikai rendszer túl törékeny és gyenge ahhoz, hogy stabil többségi támogatást teremtsen a vezetés számára. 
- A knesszet eltörölte a közvetlen kormányfőválasztás intézményét. Ez nem a stabilitást erősíti?
- Izrael ezzel a döntéssel visszatért a parlamenti rendszerhez. Ez egy nagyon fontos mozzanat a kormány hatékonyságának megerősítésében. Arra számítok, hogy a következő választások után az izraeli politikai rendszer sokkal stabilabb lesz, mint az elmúlt hat évben. Kevesebb lesz a Netanjahu-féle üstökös karrier, ami derült égből jön, átveszi a párt vezetését, megnyeri a választást, anélkül, hogy igazán kipróbált vezető lenne. Ez a kormány valószínűleg tartós lesz, megpróbálja enyhíteni a biztonság problémáját anélkül, hogy képes lenne bármilyen komoly áttörést hozni a béke terén, ami természetesen azt jelenti, hogy teljesítménye sem a biztonság, sem a diplomácia terén nem lesz meggyőző. Számomra a legfontosabb a jelen helyzetben, az igazi kérdés, hogy az egységkormány zsákutcának bizonyul-e, vagy jelentős elmozdulás történik bármilyen irányba.
- Mit tehet az egységkormány a terrorizmussal szemben?
- Nem hiszem, hogy bármi jelentőset tehetünk, kivéve talán az emberek pszichikai komfortérzetének javítását, mivel nem látom, hogyan csökkentenék a palesztinok az erőszakot anélkül, hogy jelentős, drámai változások lennének a békefolyamatban. Azt hiszem, a legvalószínűbb forgatókönyv abból indul ki, hogy Arafat legfőbb célja a konfliktus nemzetközivé tétele, az erőszak olyan szintre juttatása, amely kikényszeríti a nemzetközi beavatkozást. Arafat tudja, hogy a jelenlegi izraeli kormánynak nem szándéka sok település kiürítése, és azt is tudja, hogy nem fogják elfogadni a Barak-féle politikát, amely sokkal radikálisabb volt, mint amit a Saron-Peresz kabinet el tud fogadni. Lesz erőszak, lesznek tárgyalások, de nem várom, hogy bármelyiknek eredménye lesz. 
- Mennyiben változhat a Libanonnal kapcsolatos izraeli politika?
- Ez nagyon nagy mértékben Szíria és a Hezbollah viszonyán múlik. Számomra úgy tűnik, a Hezbollahnak az az érdeke, hogy „forrón tartsa a határt”, de nem tudom megmondani, meddig fognak elmenni. Csak azt tudom, hogy az izraeli katonai és politikai vezetés számol egy sokkal nagyobb fenyegetés lehetőségével. Ha a Hezbollah kiélezi a helyzetet, Izrael nagyon határozott módon fog válaszolni. Saron, mivel szélsőséges hírében áll, valószínűleg igyekszik majd mérsékelt állásponton maradni, amennyire csak tud, hiszen másként nem kérte volna fel Pereszt külügyminiszterének. Szerintem ő egy mérsékelt katonai álláspontot fog javasolni. De ha akár a palesztinok, akár a Hezbollah jelentősen növeli az erőszakot, Saron és Ben Eliézer védelmi miniszter válasza valószínűleg kevésbé visszafogott lesz, mint Baraké. 
- Hogyan értékelik Szaddám Huszein fenyegetőzéseit?
- Két különböző irányzat létezik. Az egyik azt mondja, hogy az igazi fenyegetés Irak, Irán, és nem a palesztinok, ezért nem kell sok figyelmet szentelni a palesztinoknak, hanem Irakra és Iránra kell figyelni. Ez a jobboldal nézete, mely elutasítja a palesztinokkal kötendő kompromisszumokat. Van egy másik irányzat is, mely szerint az Izrael és az arab világ (beleértve Irakot és az egész, részben Irán vezette arab világot) közötti konfliktus forrása az, hogy az izraeli-palesztin konfliktus megoldatlan. Ők azt mondják, hogy az izraeli-palesztin konfliktus megoldása nélkül nem remélhetjük, hogy csökkenni fog az Irakkal vagy Iránnal való konfliktus, mivel a palesztin ügy ürügyet szolgáltat nekik Izrael fenyegetésére. Ez a két irányzat versenyez egymással Izraelben. 
- Netanjahu azt állítja, hogy Saron három hónapon belül megbukik. Ezt csak ő szeretné így látni, vagy van reális alapja is?
- Nehéz előrejelzésekbe bocsátkozni, de szerintem a Saron-kormány jövőjét meghatározó legfontosabb tényező az erőszak szintje lesz közöttünk és a palesztinok között. Ha a palesztinok stratégiai, taktikai okokból, vagy azért, mert a Palesztin Hatóság nem rendelkezik teljes kontrollal a Hamasz és az Iszlám Dzsihád felett, fokozzák az erőszakot, Saronnak az izraeli közvélemény kielégítésére valószínűleg viszonterőszakkal kell válaszolnia. Ha ez fokozódik, lehetséges, hogy az izraeliek elkezdenek ismét vonzódni a békekezdeményezés gondolatához, hiányozni fog nekik Barak. Ebben az esetben Saron kormánya nem lesz hatékony az erőszak alkalmazásával. Csak azzal lesz képes egyenlíteni, ha visszaüt. Ha visszaüt a palesztinokra, az nem csökkenti az erőszakot, nem oldja meg a problémát. Tehát amennyiben fokozódik az erőszak, akkor az fenyegetni fogja a Saron-kormány legitimitását. A csökkentett erőszak és a diplomáciai nemcselekvés a legjobb a Saron-kormány számára a következő két évben a legközelebbi választásokig. 
- Hogyan értékeli azt, hogy a franciák Szíria felvételét javasolják az ENSZ Biztonsági Tanácsába?
- Meglepő, hogy Szíria, amely fegyvereket szállít a Hezbollah számára, tagja lesz az ENSZ Biztonsági Tanácsának, miközben még nem vették le a terrorista államok listájáról. Ezt meglepő lépésnek tartom a Nyugat részéről. Ha a taggá fogadás „szelídítést” jelent Szíria számára, akkor lehet pozitív hatása, de ha ez a sokéves szíriai stratégia legitimációját jelenti, akkor nem. 
- A legrégebbi békepartner, Egyiptom ma a kapcsolatok befagyasztásával fenyegetőzik…
- Nagyon rossz a viszony Egyiptommal. Lehetséges, hogy a „szakításig” rosszabbodik a helyzet az Izrael-ellenes közhangulat eredményeképpen. Ez összefügg a Mubarak-rezsim kritikájával is. Az arab világban az, aki az izraeli-arab konfliktust kiaknázza, arra törekszik, hogy aláássa a kormányt saját hazájában - ez igaz Jordániára és Egyiptomra is, mivel Mubarak ellenzéke a fő csoport, amely ellenzi a békefolyamatot, és azzal vádolják Mubarakot, hogy eladja magát. Ez része annak az igyekezetnek, amely vagy az iszlám fundamentalistáktól jön, akik nem akarnak egy világi vezetőt, vagy a marxista szociáldemokratáktól, akik despotának tartják őt. Ez ugyanígy van a Jordán Királyságban is. Ha Egyiptom és Jordánia megszakítaná a kapcsolatot Izraellel, az a hatalom gyengeségének jele lenne, és talán annak is a jele, hogy nem tudnak sokáig hatalmon maradni. Izrael inkább abban érdekelt, hogy a mérsékelt álláspontot erősítse, mint a radikalizmust, ezért meg kell tennie mindent, amit tud, hogy fenntartsa kapcsolatait még a támadások alatt is.