Vissza a tartalomjegyzékhez


Megtámogatott Filmszemle

A finanszírozás kérdése körül lezajlott keserű előzmények után, február 1-6. között rendezik meg a Milleniuminak nevezett 32. Magyar Filmszemlét. A vetítések a Mammut Multiplex 8 termében (II., Lövőház u. 2-6.) és az Átrium moziban (II., Margit körút 55.) lesznek, a nyitó eseményeket és filmvitákat pedig a Ganz parkban (II., Fény utca) található Milleniumi Rendezvény Központban tartják.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az előző évekhez képest is kevesebb pénzből kellett a jeles eseményt tető alá hozni, ráadásul a korábban bőkezű ORTT semmilyen formában nem támogatja a Szemlét. A rendező Szemletanács tagjai - Miskolczi Péter elnök, valamint Janisch Attila, Gulyás Gyula, Rózsa János, Sós Mari filmrendezők, Tóth Erzsébet MMK főtitkár - és a lebonyolítást magára vállaló Budapest Film a nehézségek ellenére is igyekszik minden igényt kielégítően megszervezni az eseményt. A programban 27 játékfilm, 35 kísérleti játékfilm és 25 nem fikciós - dokumentum - film vesz részt. A dokumentumfilmek esetében előzsűri választotta ki a most látható 25 alkotást, lévén majd 200 nevezés érkezett a kategóriában. A nevezett játékfilmek között megtalálható Tímár Péter Vakvagányok című filmje, Gothár Péter Paszport című alkotása, a Kabay Barna rendezte Meseautó és Jancsó Miklós új mozija az Utolsó vacsora az arabs szürkénél. Ezen kívül Pacskovszky József és Szőke András is jelentkezik egy-egy új alkotással. A versenyben lévő játékfilmek, illetve kísérleti játékfilmek díjait öttagú zsűri ítéli meg, melynek tagjai Enyedi Ildikó rendező, Horváth György, a Titanic Fesztivál igazgatója, Klöpfler Tibor operatőr, Létay Vera kritikus, esztéta, Mispál Attila rendező. A Filmszemle hivatalos díjait a 6-án megrendezésre kerülő díjkiosztó ünnepségen adják át az Átrium moziban. Az ünnepségen szakmai munkájuk elismeréseként Palásthy György rendező, Banovits Tamás díszlettervező és Gulyás Lajos gyártásvezető életműdíjban részesül. (Kárpáti György)