Sokakat meglepett az, hogy a magyar állam pert indított a Postabank 1995 és 1998 ősze között munkálkodó könyvvizsgálója ellen. Abban az időben az Arthur Andersen, a Deloitte & Touche, valamint a Prodentia Rt. voltak a bank auditorai. Az államnak az ad jogalapot ehhez a lépéshez, hogy tulajdonában lévő 100 százalékos részesedésű cégei, mint amilyen az ÁPV Rt., a Magyar Fejlesztési Bank, a Magyar Posta, a Magyar Villamos Művek Rt. és a Szerencsejáték Rt., valamint az egykori társadalombiztosítási önkormányzatok a „macibank” nagyrészvényesei voltak. Ily módon valamennyien - a magyar állam véleménye szerint - kárt szenvedtek, mert nem értesültek időben a pénzintézet valóságos gazdasági helyzetéről. A magyar jogtörténetben példa nélküli eset ez a mostani, amely - ha a felperesnek igaza van - okulásul szolgálhat a jó hírű könyvvizsgálók számára is.
A károk egy része abból származott, hogy a Postabank egykori első embere, illetve legközelebbi munkatársai hozzájárultak ahhoz, hogy a hitelintézet vagyona folyamatosan leértékelődjön. Emlékezetes, hogy 1998 utolsó napjaiban - már az új kormány hivatalba lépését követően - olyan rendkívüli közgyűlést kellett összehívni, ahol az addigi 42,125 milliárd forintos jegyzett tőkét 21 millióra voltak kénytelenek leszállítani. (A magyar állam ezt követően arra kényszerült, hogy - tőkeinjekciót adva - 152 milliárd forinttal emelje meg az alaptőkét, amely így 20 milliárd forint lett, mivel az állam által megvásárolt Postabank-részvényeket 760 százalékos kibocsátási áron számolták el.) A tőkeleszállítás valamennyi tulajdonos részesedését 2 ezrelékre értékelte le, vagyis az államot tetemes kár érte.
A könyvvizsgáló cégek természetesen nem ismerik el, hogy hibáztak volna. Külföldön egyáltalán nem ritka az, hogy a könyvvizsgálót beperelik. Nálunk azonban erre még nem volt példa. Ugyanakkor a mindenkori könyvvizsgálók felelőssége erősen korlátozott. A könyvekben szereplő számok tényleges hitelességét ugyanis nem áll módjukban megvizsgálni. Tevékenységük arra korlátozódik, hogy az egyes könyvelési adatokból származó összegzések a valóságot tükrözik-e. Mindamellett a Postabanknál nem egyszer előfordult, különösen Princz Gábor utolsó időszakában, hogy a könyvvizsgáló nem záradékolta a mérleget.
A minden bizonnyal több esztendeig tartó per során nem is annyira az érintett cégek, hanem inkább jogászaik párharca várható. Nem érezheti magát jól például a Deloitte & Touche, amelynek az 1998. év végi, már említett postabanki közgyűlésen a fejére olvasták, hogy korábban jóváhagyta az időközben törvénytelennek minősített Pénzintézeti Központ megvásárlásával kapcsolatos ügyletet. Ennek nyomán a könyvvizsgáló cég kénytelen volt az 1997. évi mérlegösszeget visszamenőleg módosítani.
Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy egy bank tartósan miért nem egyetlen könyvvizsgálóval dolgozik. Mint a perből is láthatjuk, a Postabank szinte évente váltogatta auditorait. Mire alaposan megismerte a könyvvizsgáló a Postabankot, már le is járt a szerződése. Mindamellett Magyarországon a könyvvizsgálók - a közgyűlés jóváhagyásával - több millió forintos éves díjazásban részesülnek. Érdekes fejlemény lehet, hogy ez a nem kis összeg egy számukra vesztes per nyomán visszakövetelhető-e. (B. M.)