A népszámlálás küszöbén egyre többen hallatják a véleményüket az adatgyűjtéssel kapcsolatban. Hogy erre csak némileg megkésve kerítenek sort, nem egyedül a nyilatkozók hibája: eddig nemigen kérdezte őket senki. Még az országgyűlés adatvédelmi biztosát sem, akinek pedig éppen hogy tiszte és feladata a véleménynyilvánítás effajta kérdésekben. Majtényi László adatvédelmi biztos a napokban közzétette a pontos cím mellőzésére vonatkozó ajánlatát - a számlálóbiztosok kiképzése, valamint a kérdőívek kinyomtatása után. Amennyiben most derül ki egy kérdőíven már szereplő kérdésről, hogy nem „szalonképes”, az annyit jelent, hogy több tízmillió forintot költöttek el rá hiába, pusztán azért, mert a szükséges egyeztetéseket késleltették. Dr. Kolláth György alkotmányjogászt kérdeztük.
- Mivel igazolható a népszámlálás szükségessége?
- A népszámlálás az állam törvényben előírt feladata, természetesen szükség van rá. A fenntartásaim alapvetően nem jogi típusúak. A népszámlálási törvény egyik hibája egy bizalmi paradoxon. Az utóbbi években megfigyelhető tendencia, hogy az állam titkolózik, elzárkózik, tőlünk viszont törvényi erővel nyitottságot vár. A törvény elmondja, mi minden kötelező a polgár számára, de azt nem, hogy ha kérdése, netán panasza van, hová fordulhat, nem beszél arról, hogy mit tehet, ha az adataival viszszaélnek. Mintha nem tartanák fontosnak tájékoztatni az embereket, hogy milyen célokra hasznosítják majd a tőlük szerzett információkat, hogyan válik majd mindez a hasznukra. Felnőtt állampolgárokról van szó.
- Más helyeken már postai úton oldják meg a kérdezést, nem kell bepillantást engedni az otthonunkba a közigazgatás munkatársai számára.
- Az állam részéről túl sok az adatvédelmi görcs, a saját ügyeit féltve őrzi, hozzám ugyanakkor becsenget a kérdezőbiztos - aki lehet a gyerekem tanítója is, aki amúgy is mindent tud. És akkor hirtelen felteszik a kérdést, hogy miért szűnt meg a házasságom. Most akkor kezdjem el mondani? Azután jön a családi állapot. Mondjam azt, hogy elviselhetetlen? Komolyra fordítva: megnéztem például a kitöltési útmutatót. Hol van belőle az emberség? Hol van az a méltóság, amely megilletne? Nyugaton már nem egyszerűen okítják a kérdezőket, hanem begyakoroltatják velük a kérdezést, nem papírforma szerint, hanem tréning formájában. Nálunk nem látom ezt.
- Jogos, hogy kikérdezzenek a munkahelyre, munkáltatóra vonatkozóan is? Ez inkább az APEH számára tűnik fontosnak. Hiszen a lakcímről is elismerték, hogy nem jogszerű a kérdés.
- Nézze, a törvényben védett kategóriák körében a munkára vonatkozó adatok nincsenek benne, ezért úgy gondolhatták, hogy akkor itt egy kicsit mélyebbre ásunk - azon az alapon, hogy mindent szabad, ami nem tilos. Egyébként el tudok képzelni olyan fejlesztési vagy közszolgáltatási célt is, amelyhez jól jön a cím. Ha az egésznek nem volna ilyen a mellékzöngéje, akkor még ezen sem „akadnék fenn”. Európában nem csak ilyen típusú népszámlálásra van modell. Meg lehetett volna ezt oldani jogállami módon, kulturáltabban is. Érződik már, hogy más, mint a pár évtizeddel ezelőtti, már nem olyan kategorikus, hogy az állampolgár alá van vetve az állami akaratnak, de ez még nem az a kulturált, demokratikus jogállami gyakorlat, amikor törvényben is hitelesített, hogy én vagyok tiértetek, és nem fordítva, hogy felnőtt állampolgárokról van szó.
- A KSH sajtótájékoztatón felmerült, hogy mi van akkor, ha valaki egyedül él a lakásban, nem teszi-e ki magát vagy a vagyonát veszélynek azzal, ha ezt rávezetik az adatlapjára.
- Öt évig tartott az előkészítés, egy szolgálni képes hatalom ilyen kérdésekre odafigyel és hihetővé teszi, hogy ezekből nem lesz gond. A magyar közigazgatás megúszni szeretné, túl lenni rajta, és még mindig fölényben érzi magát a polgárral szemben. Meggyőzni a polgárt, elébe menni, válaszolni a föl nem tett kérdésekre, ez egy más műfaj.
- Az érzékenynek minősített kérdések esetében ez talán még fontosabb lenne, nem?
- Az érzékeny adatok védelmét nem tartom igazán megnyugtatónak. Csöppet sem lep meg az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat álláspontja, miszerint ők azt javasolják a romáknak, hogy ne mondják meg a származásukat. Éltek már nálunk ezzel vissza, és nem látok bizalomfokozó garanciát. A vallás kérdését illetően érzékelhető egyfajta sportszerűtlen nyomásgyakorlás, „nyomulás”. Ez egy csendes revans érzetét kelti amiatt, hogy az egy százalék és annak megvallása nem hozta azt az eredményt, amit vártak. Ha a cseheknél 56 százalék megtagadta a válaszadást, szerintem a magyar 30 fölé sem fog menni. Azt látom, hogy a magyar ember sokkal kevésbé vigyáz a személyére, méltóságára, arra, hogy felnőtt polgár. Van egyfajta törvényi legitimációs egyházi igény, és az erre irányuló gesztusok fogadtatását még nem látjuk előre. Ez egyoldalú propaganda, amely zenei körítéssel álomba ringat. Azt hiszem, durva jogi hiba ebben a körben nincs, inkább az elvek sérülnek.
- Az áll az adatlapon, hogy az állampolgárnak kötelező adatot szolgáltatnia, és szankciókat helyeztek kilátásba az adatszolgáltatás megtagadása esetére.
- Ma Magyarországon majdnem minden helytelenség bűncselekménynek, szabálysértésnek számít. Az új szabálysértési törvény szerint van olyan, hogy statisztikai szabálysértés: sok olyan szabálysértés van Magyarországon, hogy valami külön törvényben szabályozott, és a megszegése szabálysértés. Bármikor hozható egy ilyen törvény, de az megint nem korrekt.