Vissza a tartalomjegyzékhez

Kánai András
Reményteljes klezmer

A hagyomány, a hagyomány! - kántálja Tevje a világhírű musicalben, és tényleg: ha klezmert hallgat az ember, ez a hagyomány, a több évezredes tradíció érinti meg. 

Ez köszön vissza a nemrég megjelent Sabbathsong című CD-n is, amely az együttesről kapta nevét. Az albumon található 12 dal egy távoli, de most is élő világ képeit tárja elénk. Fülünkben visszhangzik a Szentély mihamarabbi felépítéséért elénekelt ima, ugyanúgy, mint például Jeremiás próféta rövid siralma, a remény, a hit, a bizakodás hangjai. A Sabbathsong együttes 2 éve alakult. Ahogy Masa Tamás, a zenekar vezetője meséli, Raj Tamás rabbi bíztatása adta meg azt a lökést, amely végül is a megalakuláshoz, és az utána következendőkhöz hozzájárult. A Sabbathsong eleinte esküvőkön, kisebb rendezvényeken lépett fel, majd az 1999-es Nyári Zsidó Fesztiválon a szélesebb közönség is megismerhette őket. Ekkorra már összeállt az a kilenc fő, amely jelenleg is a zenekart jelenti. A nyilvánosság előtti zenélések folytatódtak, és egyre többen tanácsolták az együttesnek: jelentessenek meg hanghordozót is. Az ötletet egy felkészülési időszak követte, de a CD tavaly szeptemberre tervezett boltokba kerülését egy váratlan baleset meghiúsította. 
A tikvát, a reményt azért nem adták fel - mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az elkészült CD. A dalok sokkal inkább a bibliai tradícióhoz köthetők, mint az askenázi yiddishkeit-hez. Tulajdonképpen két fohász nyitja és zárja a számok sorát; a Jeruzsálemtől Jeruzsálemig tartó zenei utazás során találkozunk az Istent dicsérők közösségével, a táncoló sokasággal, a Jordánnal, sőt, egy Zingerella nevű lánnyal is.
A Makkabi Kft. gondozásában megjelent album külön pikantériája, hogy az együttes tagjai egytől egyig elkötelezett keresztények. „Elköteleztük magunkat a gyökerek mellett” - válaszolja Masa Tamás, amikor erről faggatom.
Aki azonban azt hinné, hogy emiatt kevésbé igényes zene várja, az téved; erre jó bizonyíték a Sabbathsong „listája”:

Masa Tamás - az együttes vezetője és alapítója 
Sólyomi Pál - a MÁV Szimfonikus Zenekarának első klarinétosa
Szabó Bálint - a Magyar Honvédség Központi Fúvószenekarának szólóklarinétosa
Pánczél Tamás - a Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar hegedűszólamának vezetője
Bódi Mónika - a Magyar Virtuózok Kamarazenekarának és az Operaház zenekarának brácsása
Puporka Jenő - a Liszt Ferenc Zeneművészeti Szakközépiskola hallgatója
Juhász Sándor - dob- és életművész, akit korábban hallhattunk a Tikva együttes koncertjein is 
Masa Anita - a Magyar Rádió 2000. évi Országos Énekversenyének különdíjasa
A lemezen közreműködik még Holcsik István mandolinon.