Varga Róbert
Kovács Ágnes, aki mindent megnyert

A 200 méteres női mellúszás döntője hihetetlen izgalmakat hozott Ausztráliában. Kovács Ági fél távnál még ötödik volt. A rádiós riporter eszeveszett buzdításba kezdett. Egy ország szintúgy. Százötven méternél Ági a harmadik. Ellenfelei az amerikai Kowal és a kínai Csi Huj nagy előnnyel, rendíthetetlenül szelték a habokat. Húsz méter a célig. Ági óriási hajrába kezdett. A riporter önkívületben ordított: „Gyere Ági!” A magyar emberek szíve egyre hevesebben vert. Ökölbe szorultak az izzadó kezek. Gyerünk Ági! Kovács Ági pedig jött. Hihetetlen tempóban. Fantasztikus iramban. Még tíz méter. Szinte együtt a három versenyző. Ági az utolsó erőtartalékait mozgósította. Remekül jött ki neki az utolsó tempó. Ő érintette meg először a falat. A táblán a neve mögött kigyulladt az 1-es szám. Olimpiai bajnok: Kovács Ágnes, Magyarország! 

Ági pedig úszott tovább. Most már a boldogságban. Nevetett és sírt. A dobogó tetején sem tudta visszatartani a könnyeit. Megszólalt a Himnusz. Egy ország könnyezett Ágival együtt. Mert sírni csak a győztesnek szabad.
- Nem lehet elmondani, mit érez az ember, amikor a dobogón áll, és felhangzik a Himnusz. Nagyon felemelő érzés - nyilatkozta akkor Kovács Ágnes.
Három hónap telt el azóta. Az olimpiai bajnok, világbajnok és hétszeres Európa-bajnok Kovács Ágnes szinte állandóan járja az országot. Rengeteg meghívásnak tesz eleget, élménybeszámolókra, fogadásokra jár. Az emberek őt ünneplik. 
Ilyenkor feledésbe merülnek számára a hajnali öt órás kelések, a kemény edzések és a stopperóra által kegyetlenül ellenőrzött résztávozások. Az úszás gyötrelmes, de szép sport. Főleg akkor, ha a rengeteg tréningnek beérik a gyümölcse. Kovács Ági számára Sydneyben érkezett el a szüret. Aranyérmével feltette a koronát arra a munkára, amit 15 évvel ezelőtt kezdett el. 
Kovács Ági jól viseli az ünneplést. Türelmesen és szorgalmasan osztogatja az autógrammokat, mindenkihez van pár kedves szava. Találkozásunkkor az olimpiai bajnok úszónő egy ásványvizes üveget szorongatott a kezében.
- Nincs még víziszonya? - kérdeztem tőle.
- Á, dehogy. Semmi bajom a vízzel.
- Az uszoda sem hiányzik?
- Három hónapja nem edzettem, ezért most már azt mondhatom: egy kicsit hiányzik az úszás. 
- Hogyan viseli el az olimpia utáni nagy ünneplési rohamot?
- Egész jól. Nagyon sok meghívásnak teszek eleget, de ezek nem fárasztóak, mert találkozhatom azokkal az emberekkel, akik szurkoltak nekem. 
- Pihenésre jutott ideje? 
- Persze. Átlagos hobbijaim vannak. Olvastam, zenét hallgattam, tévét néztem. Januárban pedig Ausztriába utazunk edzőtáborozni, ahol síelhetek is.
- Ha már az edzőtábor szóba került. Milyen versenyekre készül?
- Japánban lesz a világbajnokság, arra kezdjük meg január elején a felkészülést.
- Szó volt arról, hogy külföldön folytatja tanulmányait...
- Elképzelhető, hogy ősztől Amerikában tanulok tovább, ám ez még nem biztos.
- Hazaérkezése óta hányszor nézte vissza a győzelmét?
- Sokszor.
- Na és milyennek látta a versenyt?
- Tévén keresztül is nagyon szorosnak tűnt, de azért nyugodt voltam, mert tudtam a végeredményt.
- Mit akar még elérni az úszásban?
- Ez nehéz kérdés. Gyakorlatilag mindent megnyertem, amit lehetett. Ezt a teljesítményt már nem lehet fokozni, csak szinten tartani. 
- Igen ám, de öntől ezek után is mindenki azt várja, hogy mindig győzzön...
- Nem szeretem az elvárásokat, én inkább teljesíteni akarok.
- Annak tükrében mondja ezt, hogy az ellenfelek ezentúl mindenáron az olimpiai bajnokot akarják megelőzni?
- Igen, ez is benne van a pakliban.
- Sikerülhet ez nekik?
- Remélem nem.