Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
Újabb fordulat a Dunaferr-ügyben

Újabb fordulóponthoz érkezett a Dunaferr - ÁPV Rt. vita azzal, hogy a vagyonkezelő visszahívja az Acél XXI. Kft. ügyvezető igazgatóját, Horváth Istvánt, aki egyúttal a Dunaferr Rt. ügyvezető igazgatója is. Az ÁPV Rt. azt is tudatta, hogy mint a társaság legnagyobb részvényese, indítványozza a Dunaferr Rt. igazgatósági és felügyelő bizottsági tagjainak visszahívását, új tagok illetve új vezérigazgató megválasztását.


Acélöntés nagyüzemben

Mint ismeretes, az ÁPV Rt. tavaly december végén azonnali hatállyal felmondta az Acél XXI. Kft.-vel 1996. október 1-jén kötött vagyonkezelői szerződést, mivel a kft. súlyosan megszegte a szerződést. A Dunaferr vagyonkezeléséért felelős Acél XXI. Kft. közleményben cáfolta az állítást, s miután nem sikerült tárgyalások keretében rendezni a vitatott pontokat, úgy döntött, beperli az ÁPV Rt.-t, mondván nincs alapja a szerződés azonnali hatálylyal történő felbontásának. 
A Dunaferr teljes „vezércseréje” után az államot képviselő ÁPV Rt. szabad kezet kap az új vezetők kinevezésére, és a cég privatizációjának tetszése szerinti véghezvitelére. A váratlan állami beavatkozás mögött egyes megfigyelők politikai indítékot látnak, mivel az egykori kommunista fellegvár, Dunaújváros nem tartozik a jelenlegi kormány bizalmi köréhez. Ennek része az is, hogy a most leváltásra ítélt menedzsment három tagjának „nem megfelelő” politikai háttere, illetve múltja miatt kellett távoznia. A szerződésben megszabott sikerdíjat mindenesetre a kormány 1998 óta nem fizeti a menedzsmentnek, s ez a tétel mára egymilliárd forintra duzzadt. 
A szerződés felmondásának előzményeként az elmúlt évben több vizsgálat is indult a Dunaferrnél, azonban a feltételezett rendellenességeket a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal nem tudta bizonyítani, az átvilágításra felkért független szakértő cég pedig tisztának találta a vállalatcsoportot. 
Vajon a tervezett vezetőváltás milyen hatással lesz a tízezer embernek munkát adó, privatizálás előtt álló Dunaferr sorsára? A miniszterelnök szokásos szerda reggeli rádióinterjújában elmondta: a kormányt az vezérli a Dunaferr-rel kapcsolatban, hogy a dunaújvárosi emberek nyugodtak lehessenek munkahelyük felől, illetve ne szülessen olyan döntés, amely munkahelyeket veszélyeztetne vagy gyengítené a nemzeti érdekeket.
A cégcsoportot több éve egy menedzsment szerződéssel vezető csapat, élén Horváth István elnök-vezérigazgatóval, saját stratégiát dolgozott ki a tízezer embernek munkát adó dunaújvárosi óriásvállalat stratégiai partnernek való eladására, és egyben a következő években esedékes technológiai felújításhoz szükséges tőke előteremtésére. Koncepciójuk azonban láthatóan nem esik egybe a miniszterelnök által még az év végén felvázolt menetrenddel. Emiatt nem elképzelhetetlen a menedzsment szerződés felbontása. Nyilvánvaló, hogy kelendőbb lenne a cég, ha a tulajdonos magyar állam nem állna vitás viszonyban a cégvezetéssel. A privatizációs törvény arra kötelezi az ÁPV Rt.-t, hogy adja el a vállalatot, ezzel szemben a miniszterelnök novemberben azt nyilatkozta, hogy nem szabad stratégiai partnernek eladni a cégcsoportot. Ő pénzügyi befektető bevonására gondol, a Malév-eladás friss fiaskója viszont fölveti a kérdést, hogy ez az út egyáltalán járható-e.