Takács Gabriella
Kinek a pop, kinek a popné

Aki a nyugati világban arra adja a fejét, hogy meglovagolja a könnyűzenei karrier nyújtotta anyagi lehetőségek hullámait, bizonyosan nem csalatkozik majd, kiváltképp, ha a tinédzser célcsoportokra specializálódott, „lightos”, diszkóslágeres műfajt képviseli. A rendszerváltás utáni években hazánkban is rengetegen próbálkoztak hasonló karrierrel, de a többség előbb-utóbb kénytelen volt elismerni a klasszikus alapigazság létjogosultságát: nem minden arany, ami fénylik. Még akkor sem, ha lemezről van szó… 

A könnyűzenei piac első számú fogyasztói a tizenévesek Fotó: Reuters

Sztárcsinálás futószalagon

A producereket és menedzsereket ezen a területen is csupán egyetlen vezérelv irányítja: minimális befektetés mellett, minél rövidebb idő alatt előállítani egy-egy zenei terméket, majd lefölözni róla a nem csekély anyagi hasznot. A rutinos menedzsereknek köszönhetően a lemezek gyakorlatilag hetek leforgása alatt összetákolhatók. Egy-egy popformáció szinte két lábon járó reklámhordozó, hála az őket szponzoráló ruházati cégek marketingtevékenységének. Az együttestagok - néhány fehér holló ritkaságú kivételt leszámítva - hadilábon állnak a kottaismerettel, zenei tájékozottságuk maximum a szépemlékű általános iskolai énekórák szintjére korlátozódik, de egy tisztán üzleti alapokon szerveződő menedzsment hamar átlendül az efféle apróságokon.
Bayer Friderika elmondása szerint mindig akadnak kiváló képességű, de kinézetük miatt a showbizniszre alkalmatlannak bizonyult énekesek vagy dzsesszkonzisták, esetleg karrierjük leszálló ágában lévő hivatásos énekesek, s ők „bérhang” gyanánt jelképes összegekért kölcsönzik énekhangjukat az előadóknak, akik különféle nyilvános szerepléseik alkalmával rezzenéstelenül tetszeleghetnek az előadóművész szerepkörében. 
A magyar könnyűzene berkeiben akadt olyan énekesnő, aki helyett legalább négyen (!) énekelték fel a szólóalbumát …

Műanyag sikerrecept 

Hogy mi is a sztárcsinálás titka? A „sikerrecept” korántsem bonyolult. Kísérd rendszeresen figyelemmel a nyugat-európai zenei csatornák által bemutatott trendeket, együtteseket, vedd le a stílust, rendezz válogatást, majd szemelgess ki meghatározott számú, dicsvágytól túltengő fiatalt, pszichológiai tesztek használatától sem visszariadva. Ezt követően a delikvensek essenek át némi arculattervezésen, beszédtechnika órán és fitneszteremben, szoláriumban eltöltött tortúrán. Majd név gyanánt válasszunk nekik könnyen megjegyezhető, lehetőleg két szótagosnál nem hosz-szabb, angolszász hangzású neveket, fűszerezve mindezt lehetőleg kalandos életúttal. (Utóbbiak szükségességét az indokolja, hogy nincs olyan szentimentális tinédzserlány, akit le tudna nyűgözni Kiss István személyes varázsa a Havanna lakótelepről…) Mozgasd meg teljes kapcsolatrendszeredet, rendelj hozzájuk kellő mennyiségű újságírót, akik kellően kedvet csinálva magasztalják az ifjak tehetségét. Ezek után készítsünk videoklipet, érzelmi viharokkal, öszszetört rózsaszín szívekkel, afféle műanyag lírával. Ha mindezt ütemes zenére, fülbemászó, egyszerű refrénre és visszaköszönő dallamötletre alapozzuk, a siker garantált. 

Megjelenés a médiában

A slágerré válás elengedhetetlen feltétele a médianyilvánosság. A rádió zenei körökben eleve neuralgikus pontnak számít, az intézmény illetékes vezetőinek „szubjektivitása” megköti a zenészek kezét, itt is elengedhetetlen az ismeretség, a pénz, a kellő kapcsolatrendszer, hiszen néhány együttes kénytelen a saját számait álnéven kérni a rádiós kívánságműsorokban…
Az egész dolog egyszerűbb, a dal pedig kapósabb, ha külföldi sláger feldolgozása. Ehhez mindössze az eredeti előadó lemezcégének írásbeli engedélye szükséges. Jogdíjat csak Grammy-díjas dalok feldolgozásánál számítanak fel, de némi dörzsöltséggel ez is kijátszható. Az első hat harmónia nem kerül pénzbe ekkor sem, Magyarország egyik rock ’n’ roll királya például évtizedek óta él ezzel a lehetőséggel - és ebből a lehetőségből. A popszakma átmeneti képviselői korántsem milliomosok. A fellépésenkénti 4500 ezer forintos sztárgázsi kevesek privilégiuma, jóval nagyobb az alkalmanként pár ezer forintért haknizók száma. A műfaj ingoványos talaján evickélni próbálóknak tiszavirág életű karrier jut: a kreált zenekarok átlagos kifutási ideje 1,5-2 év.
Az előadókra évek múltán senki sem emlékszik, a levitézlett trubadúrok vállalkozásokba kezdenek vagy eltűnnek a süllyesztőben, de addig is mentik, ami menthető.
S a gépezet továbbra is ugyanúgy működik: hol topon, hol hoppon…