„A népszámlálási tematika mindig az adott kort tükrözi” - olvashatjuk a Népszámlálások Magyarországon című 2001-es kiadvány első fejezetében. Innen tudható az is, hogy a népszámlálás intézménye mintegy 4000 éves, először Kínában végeztek hasonlót, fehér folt a korok térképén a középkor, magyar tekintetben pedig Mária Terézia volt az első próbálkozó. Az osztrák-magyar uralkodó nem járt sikerrel: a magyar nemesség egész egyszerűen megtagadta az adatszolgáltatást.
A februárban induló 2001-es népszámlálás során nagyobb együttműködésre számítanak a Központi Statisztikai Hivatal munkatársai, ezt bizonyította a 1999. szeptemberi próbaösszeírás, amelynek során Hajdú-Bihar és Heves megyében nem ütköztek komoly ellenállásba. Már ekkor felmerült azonban, hogy a névtelenség által biztosított azonosíthatatlanságot némiképp módosítja, hogy a sorszámmal és cím feltüntetésével ellátott kérdőíveket nem tűnik nehéznek beazonosítani: igaz, név nem szerepel rajta, csupán a névnek megfelelő kódszám. Majtényi László adatvédelmi biztost kérdeztük volna, ám lapzártánkkor (a KSH sajtótájékoztatóját követően) még folyamatban volt vele az egyeztetés, így nem nyilatkozhatott.
Az ENSZ és az Európai Unió Statisztikai Hivatal (Eurostat) rendszeresen közzétesz népszámlálási ajánlásokat, amelyeknek csak egy részét kötelező alkalmazni, másrészről figyelembe kell venni a nemzeti sajátosságokat. Magyarországon 2001-re vonatkozóan egy 1999-es törvénymódosítás rendelkezik, ennek értelmében a kormány felhatalmazást kap arra, hogy rendeletben szabályozza a népszámlálás megszervezésével kapcsolatos feladatokat.
A helyszíni adatfelvételre 2001. február 1-je és 21-ike között kerül majd sor. A kérdőívek összegyűjtése a helyi közigazgatási szervek (önkormányzat, megyei igazgatóság) felügyelete alá tartozik, itt állítják össze az általuk kijelölt számlálóbizto-
sok számára a címjegyzékeket, és első körben ide kerülnek viszsza a kitöltött lapok is. A névre szóló igazolvánnyal felszerelt számlálóbiztosok minden ajtón becsöngetnek, (számukra) ideális esetben be is engedik őket, majd a címen tartózkodók által adott válaszok alapján kitöltik a kérdőívet. Részletes kérdések vonatkoznak a lakóhelyre, az iskolázottságra, a megélhetésre, a munkára, a családi állapotra - okmányokat azonban nem kérhet a kérdezőbiztos. A kérdések között szerepel, hogy milyen típusú épületben, milyen környéken található a lakóhely, a szobák száma és alapterülete, az ott lakó lakáshasználati jogcíme (felmenő rokon, ágybérlő, tulajdonos rokona, egyedülálló, stb.), hogy melyik lakcímén tartózkodik ténylegesen (magyarázatként található mellette, hogy ezalatt azt a címet értik, ahol rendszerint elérhető, ahonnan dolgozni vagy iskolába jár, és ahol leggyakrabban tölti éjszakai pihenését) és külön kérdés, hogy ha több lakcíme van, melyiket tekinti otthonának. Kérdés vonatkozik az előző házasság(ok)ra illetve annak megszűnésének okára, megkérdezik, hogy mi biztosítja a megélhetést, hogy heti hány órát dolgozik az illető, és hányan dolgoznak vele együtt a munkáltatójánál, hogyan jut el a munkahelyére, illetve annak pontos címét, hogy végzett-e mezőgazdasági munkát az elmúlt évben, és mi a munkakörében betöltött jellemző tevékenysége.
1949. óta először az etnikai, vallási hovatartozásra, illetve az esetleges fogyatékosságokra is vonatkozik kérdés, bár ezeknél az adatszolgáltatás nem kötelező jellegű. Franciaországban az 1999-es népszámlálás az INSEE - a KSH francia megfelelője - ügyfélszolgálatának telefonos tájékoztatása szerint nem tartalmazott kérdést vallással vagy etnikummal kapcsolatban, az erre vonatkozó adatgyűjtést ott törvény tiltja. Csehországban tíz éve a népszámlálás alkalmával a megkérdezettek több mint fele (56 százalék) megtagadta a vallást firtató kérdésre a válaszadást. A hazai tájékoztató a kérdést „békítő” jellegűnek mutatja be: „A hivatalos statisztika kulcsfontosságú tényezője lehet a különböző kultúrák békés egymás mellett élésének. Ellenkező esetben - szól a magyarázat - más információforrásokra és közvetett becslésekre kell támaszkodni, amelyek gyakran spekulációknak, esetleg konfliktusoknak adnak tápot.”
„A felmérés jogos igények kielégítését szolgálja, az állami gondoskodás ennek alapján érheti el a rászorulókat” - fogalmazott a KSH sajtótájékoztatóján Vukovich Gabriella elnökhelyettes asszony. A KSH kiadványa szerint „Minden bizonnyal sor kerül a Központi Statisztikai Hivatal és a felhasználó szervezetek közötti együttműködésre. A statisztikai adatok fő felhasználói korábban a kormányzati és helyi döntéshozók voltak, az információs társadalom kibontakozása azonban az információhoz való hozzájutás jogát és lehetőségét is kibővítette.” Ez-alatt értendő többek között a gazdasági élet számos résztvevője, vállalkozók, gazdasági szervezetek.
A kérdőív tartalmaz egy útmutatást az „önkitöltők” részére is, tehát abban az esetben, ha valaki nem kívánja az otthonában „vendégül látni” a kérdezőbiztost, elkérheti tőle a számára sorszámozott lapot, amit kitöltés után leadhat a később visszatérő kérdezőbiztosnak, illetve beszolgáltathatja személyesen is a helyi közigazgatási hivatalban. Az ENSZ népszámlálásra vonatkozó ajánlása szerint postán küldhető be a kérdőív - ez egyébként más országokban elterjedt gyakorlat -, az illetékesek szerint azonban „Magyarországon még nem érett meg erre a helyzet”. Jelentős változás az ókori összeírásokhoz képest, hogy akkoriban a hadra fogható férfiakat vették elsősorban számba - ma viszont mindenki hadra foghatónak számít, tehát a család aprajának-nagyjának egyformán igényt tartanak az adataira.
A népszámlálással kapcsolatos kérdésekre a 06(80) 202-690-es zöld számon válaszolnak.
„Hites” álláspont
A Hit Gyülekezete az alábbi állásfoglalást teszi közzé a februárban sorra kerülő országos népszámlálással kapcsolatban:
A 2001. évi népszámlálás képet adhat arról, hogy hol tart az új évezred kezdetén Magyarország és segítheti megalapozott gazdasági, szociális és egészségügyi tervek elkészítését az emberek millióinak életét befolyásoló gondok orvoslására. Aggodalomra ad okot azonban, hogy az összeírást - 1949 óta először - a kormányzat fel kívánja használni adatvédelmi, személyiségi jogi szempontból érzékeny adatok begyűjtésére is.
Különösen kifogásolható a vallási, felekezeti hovatartozást firtató kérdéskör, miután az elmúlt években jelentősen felerősödött a vallási diszkrimináció Magyarországon. A felekezeti jogegyenlőség alkotmányos elvét felrúgva több olyan kormányzati intézkedésre, törvénymódosításra került sor, amelyek alapján az államhatalom a vallási hovatartozás szerint tehet különbséget állampolgárok között. Számos eset bizonyítja, hogy hátrányos, kiszolgáltatott helyzetbe kerültek vallási kisebbséghez való tartozásukat nyíltan vállaló közalkalmazottak, vállalkozók, adófizető állampolgárok. A tapasztalatok alapján indokoltak mindazok fenntartásai, akik tartanak attól, hogy adataikkal esetleg visszaélnek.
A népszámlálás nem hitvallás: a hívőknek nem az állam és statisztikai rubrikák felé kell képviselni meggyőződésüket, hanem életükkel lehetnek hiteles példák környezetük előtt. Történelmi tapasztalat, hogy amikor a lelkiismereti meggyőződésre vonatkozó felmérést nem egy civil szervezet, hanem a törvény erejével fellépő államhatalom végzi, az eredmények nem a valóságot tükrözik. A népszámlálással egybekötött felmérés felhasználható ugyan a társadalom manipulálására, a közpénzek további megcsapolására, azonban alkalmatlan Magyarország hiteles vallási térképének összeállítására, a ténylegesen vallásos emberek számának meghatározására.
A Hit Gyülekezete ezért felhívja hívei figyelmét arra, hogy éljenek a törvényes lehetőséggel, miszerint a vallási kérdésekre nem kötelező választ adni.