Vissza a tartalomjegyzékhez


Autóbehozatal és vámkezelés Magyarországon

A legelterjedtebb autóbehozatali forma a hivatalos importőrökön keresztül folyik. Ez a „nagykapus” változat, mivel a teljes közterhek megfizetésével történik. A második, egyben a legritkább forma, amikor nem a hivatalos importőrökön, hanem egyéb cégeken keresztül hozzák be az autókat. A harmadik az úgynevezett „szürke import”, amelyet meg se próbálok kifejteni, mert olyan szövevényes és veszélyes, hogy aki ehhez nem ért, annak még a gondolatát is el kell kerülnie, hogy így hozzon be autót. A negyedik a magánimport, amelyet csak előzőleg, szakemberrel való konzultálás után javaslok. Egyébként a gépjármű vámkezelés egy olyan érzékeny pont a költségvetésben, amely nem engedi meg, hogy szakember nélkül vágjunk bele ebbe az igen izgalmas és kalandos vállalkozásba. 

A médiában is hangoztatják, hogy a Vám- és Pénzügyőrség naponta négymilliárd forinttal támogatja a költségvetést. Ebben ugyan minden vámáru benne van, de ez még így is tekintélyes összeg. Mivel a Vám- és Pénzügyőrség termelő munkát nem végez, természetesen nem ők a költségvetés támogatói, hanem a cégek és magánemberek, akik ezt az összeget befizetik. Ez a világon mindenütt így van, csak az adó mértéke változik országonként. 
Az ötödik gépjármű vámkezelési forma a vámelőjegyzéses vámkezelés, amikor egy „V” betűvel kezdődő számsort látunk a rendszámtáblán. Ahogy a megnevezésében is halljuk: vámelőjegyzéses, tehát amíg a külföldi magánszemély Magyarországon használja az autót, addig nem kell megfizetni a közterheket. Ezzel sok pénz megspórol a magánszemély az áfa, a fogyasztási adó és a vám legális megfizetésének elkerülésével. A hatodik lehetőség nem vámkezeléshez, hanem az autóhasználathoz kapcsolódik. Aki külföldi állampolgár, az külföldi rendszámú autót vezethet Magyarországon, de egy évben maximum csak hat hónapig. A hetedik behozatali forma a legszimpatikusabb, ez pedig a vámmentes vámkezelés. Ezt ma Magyarországon külszolgálatos dolgozók és a betelepülő külföldi állampolgárok használhatják ki, melynek limitált mennyisége egy darab/fő, értéktől függetlenül. Ők teljes köztartozás mentességet élveznek, viszont három évig elidegenítési tilalom van a gépjárműre. 
Magyarországon az utóbbi években a kedvezőbb autóbehozatali formákat szűkítik, és az erős lobbi miatt a hivatalos márkaimportőrök felé terelik a vásárlókat. Mivel a magyar társadalmat még nem lehet jólétinek nevezni, illetve magasak a vámtarifák és az áfa 25 százaléka, nem is beszélve a lökettérfogattól függő 10 vagy 20 százalék fogyasztási adóról, nem vásárolnak annyian új autót. Ezért a várt bevételnövekedés elmarad, tehát mégis engedni kell az egyéb behozatali formákat. Ez vezet a húzd meg, ereszd meg játékhoz még annak ellenére is, hogy 2001. január elsejétől az Európában gyártott autókra 0 százalék a vám. Mivel megmaradt a fogyasztási adó és az áfa, egy Európából származó 0 százalékos vám alá eső 5 millió forintba kerülő autóra két és fél millió forint közteher rakódik. Ha amerikai vagy Távol-keleti gyártmányról van szó, a vám akár 43 százalék is lehet 2001 köbcentinél nagyobb lökettérfogat és maximum négyéves kor esetén. Ebben az esetben 104 százalék közterhet kell hivatalosan leróni. Ezért a diszkriminációért jelentette fel a Külügyminisztériumnál a Chrysler cég Magyarországot. Vigasztalásképpen: Kínában egy komolyabb autó értékének a vámterhe elérheti a 400 százalékot is. Ők ennyivel vannak keletebbre, és mi ennyivel tudtunk eltávolodni a kommunizmustól. (Libor)