Vissza a tartalomjegyzékhez

Kánai András
3838 levél

A 2000. évi könyvfesztivál egyik legfontosabb történésének kétségkívül Németh László 1949-től haláláig tartó levelezésének megjelentetése bizonyult. A csaknem 3000 oldalas, 3 kötetből álló munka pontosan 3838 levelet tartalmaz.
Nagy számok ezek. Németh Ágnes, az író lánya sziszifuszi, tízéves munkával gyűjtötte össze a Németh Lászlónak és a Németh László által írt leveleket. Az első darab 1949. január 3-án íródott, az utolsó 1975. január 22-én. Ami e két dátum között olvasható: egy személyes Németh-életrajz, amely hű lenyomata a kornak, amelyben íródott.


Németh László (1901-1975) 

A két világháború közötti Magyarországon Németh László nemcsak mint prózaíró, hanem mint nemzetpedagógus, a magyar gondolkodás befolyásolója is maradandót alkotott. Elindította egyszemélyes lapját, a Tanút, szerkesztői szerepet vállalt a Válasz című nagy hatású folyóiratnál, fontos alakja lett a kibontakozó népi írók mozgalmának. Tanulmányaiban a magyarság kommunizmus és kapitalizmus helyetti „harmadik útját” kereste. Megírta híres-hírhedt esszéjét, a Kisebbségben-t, amelyben felállította hígmagyar-mélymagyar teóriáját. (Egyik későbbi levelében kifejti: „Tévedtem, de nem írtam le olyat, amit igaznak ne hittem volna. Egyszóval: nem tévesztettem meg senkit tudatosan. Ez olyan minimuma az írói és az emberi erkölcsnek, amelyből akkor sem engedhetek, ha az életembe kerül.”) A második világháború közepén, már a vereség árnyékában hívta össze az első szárszói konferenciát. Ekkorra már elismert írónak számított, akinek szellemi kisugárzása sok értelmiségit elért.
És eljött a Rákosi-korszak; innen kapcsolódunk be a levelezésébe. A rákosista kultúrpolitika kemény pórázon fogta az alkotókat, az irodalmi művek nem nélkülözhették az aktuális kommunista irányelveket, a tanító-felvilágosító jelleg dominált. Ez persze az általános színvonal rovására ment. A volt népi írók az új rendszer szemében nacionalistáknak számítottak. Németh leírja találkozását Rákosival - noha az ország „apja” ismerte és kedvelte egy-két írását, ebben az időszakban Németh szinte csak műfordításokból élt. Ironikus, hogy oroszból fordított, de nemcsak agitatív jellegű írásokat, hanem például Tolsztoj Anna Karenináját is; ezért a műfordításáért még a József Attila-díjat is megkapta. A levelek ez idő tájt hosszabbak. Kevesebb van belőlük, mint a Kádár-kor idején, de némethi tömörséggel szólnak az író aggályairól, tépelődéseiről. Németh természetesen nem túl bőbeszédűen (hiszen nagy testvér figyel téged) kommentálja az irodalmi élet eseményeit. Őszinte, és sokszor ad hangot keserűségének. Megnyílik ezekben az években, a levelek őszinteségről tanúskodnak. Számol azzal, hogy írói pályája félbeszakad, talán végérvényesen.
Jellemző módon az 1956-os eseményekről egyetlen levélben írja meg véleményét. Ebben még azt írja: „Kétségtelen, hogy a Kádár-kormány vállalta, hogy ő hozta be az oroszokat, olyan percben, amikor a nyugalom teljesen helyreállt. Ez lehetetlenné teszi, hogy támogassuk. De azért vegyük tekintetbe valódi szerepét is. Az oroszokat nem hívta be, azok rakták oda, s ha nem akarta egy Rákosi-kormánynak átengedni az országot, vállalnia kellett a hatalmat.” Nem is lehetett volna pontosabban megfogalmazni, milyen dilemmák közé kerültek sokan a forradalom vérbefojtása után, milyen elveket kellett mérlegelni. S egyszersmind a kádári konszolidáció kettős arculatát is felidézi.
1956 után az új vezetés természetesen igyekezett maga mellé állítani az értelmiség színe-javát. Németh László is nagy csodálkozással tudta meg, hogy Kossuth-díjat kapott. (A díjjal járó tekintélyes summát a vásárhelyi gimnázium könyvtárának ajánlotta fel.) Az Aczél-féle kultúrpolitika merőben más alapokon nyugodott, mint a Révaié. Megnyerni az írókat, költőket - ez volt a jelszó. Németh is kitörhetett műfordítói cellájából, és sorra jelentek meg a magyar irodalomban máig elismert regényei, az Égető Eszter, Az irgalom - újra megnyíltak előtte azok a kapuk, amelyek korábban úgy tűntek, mindörökre bezáródnak.
Az ötvenes évek végétől magas vérnyomásban szenvedett; mivel végzettségére nézve orvos volt, viszonylag pontosan dokumentálta betegsége stációit. A levelek gyakoribbak lettek, és rövidültek. Németh levelezése a hatvanas évek elejétől fogva olyanná kezd válni, mint az ország első számú írójáé - gyarapodtak a neki küldött levelek, és egyre kevesebbet ír ő maga.
Sokan szólítják meg levélben a híres prózaírót, hol elismerő szavakkal, hol kérésekkel. Az ötvenes években még csaknem úgy jár, mint drámájának hőse, Galilei, most már azonban több drámája is utat tör a színházakban. A kor színészóriásai: Bessenyei Ferenc, Básti Lajos köszöntik levélben Némethet.
Könyveit idegen nyelveken adják ki, megfilmesítik - és ezzel teljes a kör: elérte, amit akart. A társadalmat átformálni akaró pedagógust a napi gondjaival törődő idős ember váltja fel, aki műveiben egyetemesebb kérdésekkel foglalkozik.
A Németh László élete levelekben 1949-1975 című könyv nagy érdeme, hogy ezt a kettős átalakulást mutatja be: egyrészt az íróét, másrészt a kultúrpolitikáét, amely a rendszer viszonylagos támogatásáért is nagy jutalmakat helyezett kilátásba. Németh elfogadta a javakat, és a maga módján - valamiféle különutasságot mindvégig megtartva - az új rendszer kulturális életének egyik meghatározó figurája lett. Ahogy Király István írta neki: „Könnyű úgy tisztának maradni, hogy az ember elszigeteli magát az élettől.”
És egy utóirat: elgondolkodtató, hogy régebben mennyire mást jelentett a levélírás. Most kutyafuttában odavetett mondatokat, azelőtt jól megformált gondolatokat. Vajon úgy harminc év múlva össze lehet-e gyűjteni majd egy híres író e-mailjeit?