Vagyim Arisztov
Csalódások és tragédiák

A politikai, gazdasági, demográfiai és más szempon-tok szerint történő jellemzések többsége szerint a XX. század a „legek” százada lett Oroszország számára. Ez volt a harcias istentelenség érája, egy olyan „kézzel épített” Isten országa-eszme kitartó követése, ahol Isten helyét az Ember foglalta el. 1932-ben kihirdettetett az „ateista ötéves terv”. A törvény előírta, hogy öt év leforgása alatt Isten nevét az ország egész területén elfeledetté kell tenni. A század legvége azonban az orosz társadalomban a vallási tudat villámgyors újjászületésének bizonysága.

Lenin-imitátor a Vörös téren. Vlagyimir Iljicset a század emberének választották Fotó: Reuters

A XX. században Oroszország három ízben építette a kapitalizmust. Először 1917-ig, másodszor 1921-től 1928-29-ig, harmadszor 1991 óta. Kétszer történt kísérlet a kommunizmusra való áttérésre. Először Lenin próbálkozott ezzel 1918-ban, majd Hruscsov 1959-ben. Az első kísérlet inkább gyakorlati, a második inkább elméleti jellegű volt (ha nem számítjuk azt a rövid időszakot, amikor ingyen osztottak kenyeret az állami étkezdékben). A szocializmust ugyan csak egyszer építették, viszont sokáig: 1929-1991-ig. E próbálkozások megvalósításához három forradalomnak és minimum hét állami fordulatnak kellett megtörténnie az országban. Három fordulat a bolsevikok műve volt, Leninnel az élen. Először is erőszakkal félretaszították az Ideiglenes Kormányt. Másodszor szétzavarták az Alkotmányozó Nemzetgyűlést, melynek 1917 októberében azt ígérték, hogy átadják a hatalmat. Harmadszor megfosztották a reális hatalomtól a tanácsokat (szovjeteket) és a szakszervezeteket.
Sztálin nevéhez egyetlen - no de milyen! - fordulat fűződik. Ennek eredményeképp maga a lenini bolsevik párt, amely 1918 óta az egyetlen kormánypártnak számított, saját apparátusának totális hatalmi kontrollja alá került. 1922-ben a kommunista párt (tisztán technikai jellegű) főtitkári tisztségére megválasztott Joszif Visszarionovics Dzsugasvilinak sikerült nagyobb tekintélyt és hatalmat szereznie, mint amennyivel rendelkezett Őfelsége, a cár. 
E tisztség (akkoriban főtitkárnak nevezték) Hruscsov általi felszámolása a következő nagy fordulat Oroszország XX. századi történetében. Ezután Borisz Jelcin vitt végbe két fordulatot. Először eltávolította a hatalomból Mihail Gorbacsovot azáltal, hogy aláírta a FÁK létrehozásáról szóló egyezményt, melynek következtében megszűnt létezni a Szovjetunió, így Gorbacsov állam nélküli elnökké vált. Ezt követően Jelcin a katonaság segítségével szétkergette a Legfelsőbb Tanácsot, és megváltoztatta a törvényhozó hatalom rendszerét az országban. 
Oroszország első alkotmányát szintén ebben a században alkották meg 1918-ban, 1993-ban pedig már az ötödik alkotmány került elfogadásra. Ilyen módon Oroszország bátran indulhat a rekordok könyvében, az alkotmányváltoztatás gyakorisága fejezetben. 
Az elmúlt évszázadban az orosz állam ötször váltott nevet. 1917 szeptemberéig Orosz Birodalom, a bolsevik fordulat után Orosz Köztársaság, majd OSzSzK (Oroszországi Szovjet Föderatív Szocialista Köztársaság), 1922-től SzSzSzR (Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége, Szovjetunió), 1993-tól Oroszországi Föderáció. 
A XX. század különböző időszakaiban Oroszország négy címert is elfogyasztott (beleértve napjaink kétfejű sasát is), négy állami lobogót és öt állami himnuszt, ide számítva a nemrégiben újra elfogadott szovjet himnuszt (igaz, most új szöveggel).
Ezt az időszakot a kormányhatalom Nyugat iránti periodikusan váltakozó nyitott, illetve zárt magatartása is jellemzi - ez persze oda-vissza érvényes. Ennek megfelelően megfigyelhető a patriotizmus időszakos háttérbe szorulásainak és tüzes fellángolásainak váltakozása is. A forradalom előtti orosz patriotizmus a század kezdetén „hunyt el” az első világ- és a polgárháborúk harcterein, átengedve helyét az internacionalizmusnak. Újabb fellángolása a II. világháború idején kezdődött, és a hivatalos propaganda tartotta életben egészen a Szovjetunió végnapjainak eljöttéig. A legközelebbi újjászületés 2000-ben vette kezdetét Putyin hatalomra kerülésével. 
Az elmúlt század során Oroszország több mint egy tucat háborúban vett részt saját területén vagy határai közelében, és több tucat háborúban, fegyveres konfliktusban a világ más régióiban. A XX. század az orosz (vörös, szovjet) hadsereg példátlan hatalmának és nagy győzelmeinek az érája is, azonban a legnagyobb katasztrófák és vereségek ideje is. A legkiemelkedőbb győzelmek a Nagy Honvédő Háborúban Németország és Japán felett történtek. Az orosz hadsereg virágkora az 1945-től az 1990-es évek közé eső időszak. A katasztrófák pedig: az orosz hadsereg szétesése 1917-18-ban, az ifjú Vörös Hadsereg németektől való megfutamodása 1918 februárjában, valamint szovjet katonák bekerítése és foglyul ejtése 1941-42-ben.
A XX. század tragikusan érintette az orosz flottát is. 1904-ben az oroszokat megtámadó japánok egyenlőtlen küzdelemben elsüllyesztették a Varjág cirkálót. Pusztulása évtizedekig megmaradt a nép emlékezetében. 1905-ben pedig gyakorlatilag az egész csendes-óceáni flottát megsemmisítették. 2000-ben egész Oroszországot megrázta a Kurszk atom-tengeralattjáró pusztulása. E két dátum között történt Lenin parancsára a fekete-tengeri flotta hadihajói egy részének elsüllyesztése (1918 júliusában), és egy másik részének elmenekülése Afrikába, fedélzetükön a Krímből evakuált fehérgárdistákkal 1920 őszén, valamint a balti flotta jelentős részének megsemmisülése a második világháború idején, ami főképp a szűk látókörű parancsnokság miatt történt.
A XX. században Oroszország példátlan kitartással és határozottsággal küzdött a nemzetközi politikai színtéren való vezető szerepért. Ebben a világforradalom jelszavát zászlajukra tűző bolsevikok voltak a legkövetkezetesebbek. A világforradalom nem jött össze, csak az úgynevezett szocialista tábort sikerült egy ideig összekovácsolni.
Gazdasági szempontból Oroszország nem tudta behozni a fejlett országokat, annak ellenére, hogy a század eleje még adhatott erre némi reményt. Egyes kutatók szerint az 1908-1914-ig tartó időszakot bátran el lehet nevezni a „kapitalizmus aranykorának” Oroszországban. Az ipari termelés 5 év alatt 54 százalékot emelkedett, ezzel a világ ötödik helyét foglalta el, a fejlődés gyorsaságát tekintve pedig az elsőt. 
Az orosz mezőgazdaság és parasztság számára azonban a század igencsak katasztrofális volt. Míg az első világháború idején Oroszország volt az egyetlen Európa harcoló országai közül, amely a három évet élelmiszerjegyek nélkül húzta ki, addig a szovjet időben a jegyrendszer még békeidőben is létezett. Oroszország mind a mai napig erősen függ az élelmiszerimporttól. Mindez az orosz parasztság mint osztály sztálini kormányzás idején történt kiirtásának eredménye volt. A parasztság számára oly fontos földkérdésnek a problémája pedig átkerült az új évezredbe.
Csakúgy, mint a politikai terror problémája, amely egyébként a század elejét is jellemezte, nemcsak a végét. Az 1900-as évek Oroszországa miniszterek, kormányzók és jelentős tisztviselők (köztük a cár nagybácsikája, Szergej Alekszandrovics herceg) meggyilkolásától volt hangos, a század utolsó évei pedig lakóházrobbantásoktól és ártatlan polgári lakosok pusztulásától. E kettő között pedig az állam szörnyű és kegyetlen terrorja tombolt a saját polgárai ellen 1930-tól az 50-es évekig. Sokak számára a XX. század Oroszországát éppen ez az időszak fémjelzi. Szerintük a XX. század - az orosz nép szörnyű fizetsége a szociális megrázkódtatásokért, háborúkért, terrorért, a politikusaik és kormányaik eszméiért és kísérleteiért. 
Az 1900-as évek elején a szakemberek úgy számoltak, hogy Oroszországnak a század végén 350-500 millió lakosa lesz. 1914-ben az ország lakossága 150 millió emberből állt, napjainkban 145 millió - az oroszok egyre fogynak. Ennek egyik oka az emigráció. 1917-től 2000-ig öt nagy hulláma volt. Ebben az időszakban az országot 6-8 millió lakos hagyta el: ilyen mértékű kivándorlás soha nem történt még Oroszországban. A XX. század a jobb után való reménykedés, de egyidejűleg a folytonos csalódások ideje is. Csalódás követte az első orosz forradalmat 1905-1907-ben. Gyorsan szertefoszlottak a jobb életre és igazságosságra vonatkozó remények a cár trónfosztása és a bolsevikok hatalomátvétele után. A lakosság többsége, többnyire a parasztság, nagy reményeket fűzött az 1921-ben bevezetett, kapitalista elemeket is tartalmazó új gazdaságpolitikához; nem kellett sok idő azonban, hogy a hatalom elevenen eltemesse mind a törvényjavaslatot, mind a hozzá fűződő reményeket.
A következő lélekemelő periódus a fasizmus feletti győzelem volt, azonban a népük iránti hála helyett, amiért megmentette mind az országot, mind a szocializmust, a hatalom újabb elnyomással válaszolt. Megint csak reményt keltő volt a párt XX. kongresszusa, amelyen a sztálini személyi kultuszról rántották le a leplet. Azonban a hruscsovi „felengedést” a brezsnyevi „állóvíz” követte. Majd jött a gorbacsovi peresztrojka, és a társadalom egy kicsit kirázódott a téli álomból, és újabb reményeket fűzött a szocializmus megújításához. A gorbacsovi reformokat követő csalódásra a válasz Jelcin hatalomba emelése lett. Hozzá kapcsolódtak az Oroszországban kiépítendő szabad piacgazdaságon alapuló, jóléti és jogi társadalomhoz fűződő remények. És - mint a század során már annyiszor - újra össznépi csalódás. A XX. század utolsó évében színre lépett Putyin; újabb rózsás remények, melyek beigazolódása vagy az eddigi orosz remények sorsának megismétlése már a jövő évezredben történik meg.