Hetek - V. évfolyam, 1. szám, 2001. január 06

Bár előreláthatóan a tavalyihoz képest az idén kissé nagyobb mértékben nő a bruttó kereset, s ez az alkalmazásban élők körében (is) némi reáljövedelem-növekedést jelent, lényeges változásra azonban nem lehet számítani. Sőt a GKI Gazdaságkutató Rt. számításai szerint az egyes társadalmi csoportok közötti életszínvonalbeli különbségek tovább növekednek az idén. Sokan úgy gondolják, hogy a sovány bérek ördögi köréből az uniós csatlakozás reményteljes beteljesedése adhat megváltást, de a szakemberek óvatosságra intenek.

A Gazdasági Minisztérium (GM) tanulmánya szerint a magyar dolgozók bére még hosszabb ideig az uniós átlag alatt marad. Jelenleg a hazai átlagkereset (vásárlóerő-paritáson számítva) az uniós átlag 30 százalékát éri csak el, és az EU szegényebb országai (úgymint Portugália vagy Görögország) átlagának is csak az 50-60 százalékával „büszkélkedhetünk”. Az uniós átlaghoz is csak hoszszabb távon tudunk felzárkózni - „bátorít” a GM. Ahhoz, hogy a volt szocialista tömb felkészült országai bebocsátást nyerjenek az unióba, megfelelő védelmet igényel a befogadó fél: egészen pontosan azt, hogy a fejlett országokat ne árassza el a szegény munkavállalók hada. Erre csupán egy megoldás kínálkozik, megfelelő fizetést kell biztosítani számukra, méghozzá a saját hazájukban. A közösség országai úgy látják, ehhez arra lenne szükség, hogy a keleti blokk államaiban a jelenlegi bérek 2-2,5-szeresükre emelkedjenek. (Ez azt jelentené, hogy a tavalyi 53 400 forintos nettó átlagkereset 133 500 forintra ugrana.)
A politikusok szívesen dicsekednek az 5 százalék feletti (az európai szint kétszeresének megfelelő) GDP-növekedéssel, azonban ez az emberek szintjén alig-alig mutatkozik. Tavaly az első tíz hónapban éppen hogy csak kimutatható mértékben, 1,4 százalékkal nőtt a reálkereset, tehát ha az említett nettó átlagkeresetet veszszük alapul, nem kevesebb, mint 747 forinttal költekezhetett többet havonta a dolgozó, mint egy évvel korábban.
Az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet tanulmánya szerint tavaly is megmaradt a korábbi évek tendenciája, miszerint a legmagasabb keresetek a pénzügyi szektorban, a legkisebb pedig a textiliparban és a szociális ágazatban fordultak elő. Viszont tovább nőtt a legalacsonyabb és a legmagasabb bérek közötti különbség (1991-ben 2,7-szeres, 1994-ben 3,3-szoros, 1999-ben már 3,5-szörös volt ez a különbség). Az Ecostat munkatársai szerint ez egyértelműen az alultervezett inflációnak és az ehhez kapcsolt béremelési struktúrának tudható be. Az átlagos 53 400 forintos nettó jövedelemnél 1,1 millió ember visz haza kevesebbet, (450 ezer fő kap ennyit kézhez), és csupán 1,15 millió dolgozó jut ennél magasabb jövedelemhez. Sőt nettó 100 ezer forint feletti keresettel a foglalkoztatottaknak csupán a 2 százaléka rendelkezik, és 270 ezer fő napi (legalább) 8 óra munkáért kevesebbet keres, mint nettó 37 ezer forint.
A társadalom egyre inkább megosztott - szögezi le az Ecostat. A törésvonalak a jövedelem, a lakóhely és az iskolázottság mentén találhatók. A magasabb iskolázottság általában nagyobb jövedelemmel és (egy idő múltán) jobb lakóhellyel párosul. Ugyanakkor a lakosság 26 százaléka a létminimum alatt él. Ha ehhez hozzáadjuk még a létminimum környékén élők számát is, a szegények népességen belüli aránya 35-40 százalék is lehet, azaz a szegénysorban élők aránya a második világháború előtti időkhöz közelít. A KSH adatai szerint az elmúlt egy-két évben csökkent a hús, a tej és a tejtermékek fogyasztása, miközben egyre több krumpli és cukor fogy, s ez egyértelműen a szegénység jele - hívja fel a figyelmet az Ecostat.
S milyenek a kilátások? Az idén a jövedelmek további jelentős differenciálódása némileg mérséklődhet, ez egyrészt a minimálbér 40 ezer forintra történő emelésének, másrészt az oktatásban és az egészségügyben dolgozók nagyobb arányú béremelésének köszönhető. A kétéves költségvetés tükrében látszik, hogy - az ígéretek szerint legalábbis - jövőre az ideinél lényegesen magasabb, mintegy 4 százalékos reálkereset-emelkedés várható, de a tervezettnél magasabb infláció miatt ebből csupán 2,5-3 százalék lesz a valóságban, és várhatóan a közszféra elmaradása a versenyszférától tovább növekszik.

Átlagos havi bruttó keresetek egyes kelet-középeurópai országokban* (százalékban, Ausztria=100)

A táblázatban szereplő adatok azt mutatják, hogy a felsorolt országokban a három évvel ezelőtti havi bruttó kereset hány százalékát éri el az ausztriai bruttó átlagkeresetnek. A Kopint-Datorg összeállítása szerint hazánk keresetszínvonala szembeötlően alacsony, gyakorlatilag mindhárom ország megelőzi. Meg kell említeni, hogy a magyar bérek jobbak voltak, mint a felsorolt országokban, de 1995-ben a Bokros-csomag hatására erőteljesen lecsökkentek a keresetek, napjainkban is hasonló szinten stagnálnak, és a növekedés azóta sem nyerte vissza a dinamizmusát. Ugyanakkor tudni illik, hogy Magyarország elmaradottsága másként fest, amikor nem a kereset viszonylatában vizsgáljuk, hanem a gazdasági fejlettség szerint. Ebben az esetben kedvezőbb a kép, az egy főre eső GDP az unió átlagának 48 százalékát teszi ki, (a keresetek átlagának viszont 30 százalékát). Egyértelmű tehát, hogy a reálkereset növekedése nem tud lépést tartani a GDP bővülésének ütemével.

A hazai keresetek az egyes országok keresetszintjéhez képest**(dollárban számítva 1996-ban)

Az adatsor azt mutatja, hogy az egyes európai uniós tagországok átlagkeresetéhez képest a magyar átlagbérek milyen arányban maradnak el. A táblázat egyben arra is rávilágít, hogy az egyes uniós országok jövedelemszintjei között mekkora különbség van.

Forrás: Kopint-Datorg Rt.
*1996-ban
**Az adatok a fizikai foglalkoztatottak évi bruttó átlagkeresetét veszi alapul a feldolgozóiparban