Bánhidi Emese, Marosvásárhely
Túl szép, hogy igaz legyen

Meglepetéssel, sőt enyhe elképedéssel fogadta a romániai magyar közvélemény az új kormánypárt és az RMDSZ megállapodását, valamint a kormányprogram kisebbségi fejezetét. Ami pedig ugyancsak ritka volt az elmúlt időkben, a meglepetés határozottan kellemes. Az egyik romániai magyar lap elemzése szerint a két dokumentumban szinte minden benne van a Ciorbea-kormány programjából, nemcsak a szorosan vett kisebbségi tételek, hanem olyan lényeges elemek is, mint a közigazgatás decentralizálása és a regionális fejlesztés. Mégis ott lebeg a kétkedés és a szkepszis minden kommentárban: mi valósul majd meg a váratlanul pozitív programból, amelynek fejében az RMDSZ vállalta, hogy egy évig nem törekszik a kormány megbuktatására.

Kóbor kutyák egy bukaresti utcán. Politikusok mennek, a szegénység marad Fotó: Reuters

Az elfogadott dokumentumokban nem szerepel ugyan állami magyar egyetem, de szerepel bennük új, magyar nyelvű oktatási formák beindítása, és - ami kulcsfontosságú a magyar felsőoktatás szempontjából - az, hogy a Babes-Bolyai Egyetemen kapjon önállóságot a magyar nyelvű oktatás. Nem szerepel bennük az elkobzott közösségi és egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása, de a szerződésben benne van a visszaadáshoz vagy a megfelelő kárpótláshoz szükséges törvényi és más feltételek megteremtése. Az új kormánypárt kötelezettséget vállal arra, hogy megszavazza a helyhatósági törvényt, benne azt a kitételt, hogy ahol a kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot, ott ki lehet tenni a kétnyelvű feliratokat, és a kisebbség nyelvét is használhatják a közigazgatásban. Még új magyar tévé- és rádióadásokat is szorgalmaz a megállapodás. Ahhoz képest tehát, hogy a választások végkimenetele milyen elképesztően nyomasztó volt, különösen a magyarokra nézve, most váratlanul itt egy paktum, amelyben gyakorlatilag valóban szinte valamennyi kisebbségi követelésre van - a helyzethez képest legalábbis - elfogadható válasz. 

A kommunistáknál marad az arany

Az elemzések ennek egyik fontos okát abban látják, hogy Nastase kabinetje kisebbségi kormány, helyzete eléggé bizonytalan, ha szervezetten ellene fordul az ellenzék, valóban nem túl nehéz megbuktatni. Viszont egyáltalán nem biztos, hogy az új kabinet csak egy irányból biztosítja be magát. A román politikai hagyományok szerinti kétféle beszéd mindvégig hallható volt, hiszen az első forduló előtt Iliescu még kizárt mindenfajta együttműködést a Nagy Románia Párttal, a két forduló között viszont egy sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, nem lehet az új kormányerőnek figyelmen kívül hagynia azt a hárommilliónál is több szavazót, aki Corneliu Vadim Tudorra voksolt. A politikus még ennél is továbbment, és kereken kimondta: bizonyos törvények esetében igenis elképzelhető parlamenti együttműködés a Társadalmi Demokrácia Pártja és a Nagy Románia Párt között. 
Ezzel a lehetőséggel azonban az új kormányerőnek nagyon óvatosan kell bánnia, hiszen ha ez az együttműködés bekövetkezik, akkor feltehetően Nastase, illetve Iliescu elveszíti a Nyugat jóindulatát. Viszont kétségtelen, hogy az új kormányprogram és annak kisebbségi kitételei éppenséggel a Nyugat jóindulata megtartása jegyében születtek, újra és újra kiemelve az integráció fontosságát, a reformfolyamat folytatásának szükségességét.
Csakhogy: túl szépnek tűnik az egész a múlthoz képest. Iliescuék győzelmét éppen azért kísérte a szélsőségesek előretörésétől függetlenül is hatalmas szkepszis, mert ez a politikai elit ellenzéki erőként egy pillanatig sem rejtette véka alá, hogy minden integrációs elkötelezettség mellett meg akarja fékezni a reformot, legalábbis a radikális átalakulás helyett óvatos, lépésenkénti politikát akar folytatni. Erre a programra adták sok millióan a szavazatukat, az pedig senkit nem zavart, hogy a NATO- és uniós tagság melletti kiállás tökéletesen ellentétes a reform lefékezésének koncepciójával.
És túl szépnek tűnik a kormányprogram a jelenhez képest is. Iliescu az újév beköszöntével rádió- és tévébeszédben fordult a román néphez, ebben elsősorban azt hangsúlyozta, hogy a reform igazságtalan a szegényekkel szemben, ezért „a reform céljait lényegesen meg kell változtatni”. Ez nem értelmezhető másképp, mint megnyugtató bejelentésként: az elmúlt hetekben kialakított pártközi egyezségekkel ellentétben az új román vezetés valóban inkább a kínos-keserves átalakítási folyamatok lassítására készül, a szociális gondoskodásé a prioritás. Ugyancsak erre utalt a hivatalba lépő Nastase-kabinet első néhány intézkedése. A Társadalmi Demokrácia Pártja már ellenzékből elérte a parlamentben, hogy a választások előtti hónapokban felfüggesszék a privatizációs folyamatot, most a kormány megszüntette az Állami Vagyonalapot, és olyan hatóságot hozott létre, amely a jelek szerint inkább foglalkozik a gazdaságtalan állami vállalatok kézbentartásával, mint eladásával. Feltűnő az is, hogy az első visszavonásra került korábbi kormányrendeletek egyike éppenséggel egy tulajdonjogi problémára vonatkozik: miközben az RMDSZ-szel kötött szerződésben Nastase csapata vállalja az erdők és termőföldek visszaadása törvényének egy év óta húzódó életbe léptetését, felfüggesztette annak a kormányrendeletnek a végrehajtását, amely a kommunisták által elkobzott arany visszaszolgáltatását tette lehetővé az eredeti tulajdonosoknak.

Kirakatpolitika

Nastasénak volt egy komoly elszólása még a választások előtt. Egy, a magyar egyetem esélyét firtató újságírói kérdésre meglehetősen nyersen azt válaszolta: csak nem olyan ostoba az RMDSZ, hogy azt hiszi, elérheti ellenzékből azt, amit nem tudott elérni kormánypártként. Ez a kijelentés többféle értelemben is nagyon érdekes. Egyrészt, mert tökéletesen jelzi azt az arrogánsan elutasító magatartást, amely a Nyugat felől rákényszerített magatartás mögött a kisebbségi ügyekkel kapcsolatban érzékelhető az új csapatban. Ha Nastase e kijelentése is mérvadó, akkor az RMDSZ-szel kötött paktum pozitív kisebbségi kitételei ismét csupán a Nyugatnak szóló kirakatpolitika részei, és nem rejlik valóságos politikai akarat mögöttük. Amúgy ebben nincs semmi meglepő: mostanság szinte illetlenség emlegetni, de épp Nastase volt a fő szervezője és szónoka az elmúlt évek ritka magyarellenes utcai megmozdulásai egyikének, annak a bukaresti tüntetésnek, amelyen 1998 őszén az akkori fő ellenzéki erő az anyanyelvi oktatás kiterjesztése ellen tiltakozott. 
Másfelől Nastase a maga arrogáns módján arra emlékeztette a magyarokat, hogy a román politikai osztály általában és egészében elutasító a magyar kisebbség valóságos követeléseivel kapcsolatban, ez tehát nem csupán az eddigi ellenzék, a mostani kormányerő sajátossága. Kétségtelen, hogy magyar szempontból a kormányzásban eltelt négy év úgy írható le, mint egy keserves küszködésekkel teli periódus, amelyben az RMDSZ szövetségesei mindent megtettek annak érdekében, hogy ne kelljen teljesíteniük a koalíció megalakulásakor vállalt kötelezettségeiket. Valamennyi vívmány, amelynek most a megőrzése a tét, keserves kínok között, zsarolások és ellenzsarolások révén született; Nastasénak tehát sajnos igaza volt, de éleslátása egyben saját hitelességét is megkérdőjelezi: ha a koalíciós partnerek nem tartották be a kormányzás létalapját jelentő egyességet, miért tartaná be a megállapodásokat ennél jóval lazább kötöttségben egy kormánypárt az immár ellenzéki RMDSZ-szel szemben?
Ami pedig az új vezetés európai kötelezettségvállalásait illeti, nehéz elfelejteni, hogy a kilencvenes évek közepén, amikor még nem a NATO, az Unió, hanem csak az Európa Tanács-tagság volt a tét, a diplomáciai hadviselésnek micsoda ármádiáját vetette be ugyanez a politikusi gárda annak érdekében, hogy meggyőzze a világot: nincs magyar kérdés, nincs kisebbségi probléma. Persze ugyanezt cselekedte a most leköszönt vezetés is. A különbség az, hogy 96-ban Constantinescu és az akkor hatalomra került román politikusok abban a hitben kezdték a kormányzást, hogy hatalomra kerülésük és a magyarokkal kötött koalíció puszta ténye megnyitja számukra és Románia számára a kaput minden európai intézmény és integrációs forma előtt. Iliescunak és Nastasénak ilyen tévhitei nem lehetnek, mégis a maga módján a felállás talán még előnyösebb számukra: amint ezt már korábbi cikkeinkben is jeleztük, Corneliu Vadim Tudor legyőzésével Iliescu most a stabilitás garanciája Romániában. Még a helyzet negatívumai is kedveznek nekik: miután Románia valós tagsági esélyei az utolsó hónapokban nyilvánvalóan lecsökkentek, ez a maga módján megkönnyítette a vezetés dolgát, távolabbiak a belépés esélyei, nem olyan sietős a nehéz feltételek teljesítése sem.

Korunk hősei

Magyar körökben is elterjedt elképzelés, hogy az új román hatalom két táborra oszlik: Nastase és csapata europé-
er politikusok gyülekezete, akik mindenáron modernizálni akarják, integrációra kész állammá szeretnék alakítani Romániát, míg Iliescu a konzervatív, posztkommunista reakciósok megtestesítője. Az új vezetés első napjai azonban nem annyira valóságos különbségeket, mint inkább okos, más országokban sem ismeretlen szereposztást mutatnak. Nastase meghozza és képviseli azokat az intézkedéseket, amelyek az országos válság pillanatnyi rendezéséhez szükségesek, Iliescu pedig megnyugtatja a lakosságot, hogy mindenkinek javulni fog a helyzete. Befelé Iliescu, kifelé Nastase a pozitív figura, korunk hőse.
A legalábbis kétséges kimenetelű fejlemények közepette az RMDSZ jól használta ki a lehetőségeket. Úgy kellett a tárgyalásoknak nekiindulnia, hogy a külső támogatásért nem kérhet akkora árat, mint a koalíciós részvételért, mégis elég jó verziókat szorított ki a kormánypártból. Ezek után két eset lehetséges. Ha az új kormányzat betartja ígéreteit, paradox mód épp akkor kezdődhetne új korszak a romániai magyarok számára, amikor azt legkevésbé várták. Ha pedig - ami könnyen megeshet - a vezetés nem tartja be ígéreteit, az RMDSZ emelt fővel folytathatja az ellenzéki politizálást. A román közvélemény és Európa előtt, de ami a legfontosabb, saját magyar választói előtt is nyilvánvaló, hogy a szövetség mindent megtett, ami a helyzetben lehetséges volt a kisebbségi lét javítása és Románia esélyeinek megmaradása érdekében; a többi pedig a politika törvényei szerint és az elmúlt évek, évtizedek fejleményeihez hasonlóan nem a magyarok, hanem a román elit belátásán, értelmén vagy irracionalitásán múlik.