Hetek - V. évfolyam, 1. szám, 2001. január 06

A tragédia napja, Zámbó Jimmy csepeli háza előtt, este 8 órakor. Már az utcát is nehéz megközelíteni a sok autótól, több száz ember a ház előtt. Méltósággal állnak. Néhányan sírnak is. Mindenki gyertyát visz, meggyújtja, van, aki egy-két szál virágot is letesz mellé. A látvány megható és megrendítő, de elgondolkoztató is. Hasonlót Lady Diana halála idején láttam. Beszélgettem az ott lévőkkel. Másnap délelőtt Koós Jánost és György Péter esztétát kérdeztem.

Egy ötven év körüli hölgy
(jól szituált, ápolt, diszkréten felaranyozva):

- A részvét, a szeretet vagy a megdöbbenés, mi hozta Önt ide?
- Egy nagyon értékes, szeretni való ember volt.
- Ön szerint mi történt?
- Nem hiszem, hogy ilyet tett volna, hogy öngyilkos lett. Biztos vagyok benne, hogy véletlen baleset volt. Szerintem a felesége annyira szerette őt, ő meg a feleségét, jóban-rosszban együtt voltak.
- Fegyvertisztítás közbeni baleset? Hajnalban?
- Hogy ilyen mulatozásban, hajnalban fegyvert tisztítani, ez elképzelhetetlen.
- Akkor hogy került a kezébe a fegyver?
- Nem tudom.
- Lehet, hogy nem is ő sütötte el?
- Láttam egy olyan fényképét is, vagy lemezborítót, ahol idetartotta magának a pisztolyt (a hölgy az ujját a fejéhez teszi). Szeretett játszani vele.

Harminc év körüli házaspár
(átlagos külsejű):

- Őszintén szerették őt?
- Nagyon, nagyon, a temetésén is ott leszünk.
- A hangját, a személyiségét, a dalait, koncertjeit?
- Az egész embert, mindenestül. Szerintünk egy nagyon normális, értelmes, okos ember volt, és nagy művész. Nagyon érzékeny és lelkes volt, jó érzésű, az biztos. Szerette az egyszerű embereket. Ő is az volt. Mintaházasságban élt.
- Egy világ omlana össze Önökben, ha az derülne ki, hogy szerelmi háromszög vagy négyszög szülte családi botrány lett volna a tragédia mögött?
- Nem, ezt nem lehetne bebizonyítani, ezt nem hinném el, ez lehetetlen. Ismertem a feleségét, Editet, tudom, hogy gyönyörűen éltek, szerette nagyon Jimmyt, és most már élete végéig hűségesen szeretni fogja. De ha mégis ez derülne ki, összeomlanék.

Jimmy fiának, Krisztiánnak haverja
(19 éves, jóvágású, a telepről):

- Akkor, ha a nevemet nem fogod leírni, akkor bekapcsolhatod a magnót, akkor mondok valamit. Nem lenne csoda, ha Krisztiánnal kapcsolatban történt volna az, ami történt. Jól ismerem, együtt szoktunk néha bulizni, sok adóssága volt, meg hasonlók, szóval, volt már ebből problémája neki is bőven.
- Barátja voltál?
- Úgymond jó haverok voltunk, összejártunk. Találkozgattunk, bejött oda, ahol focizni szoktunk, elmesélte, hol volt éppen szórakozni.
- Adósságokat is csinált Jimmynek?
- Hát nem a Jimmynek, magának, hogy aztán a Jimmy fizette-e ki, vagy ő, azt nem tudom.
- Szerinted ez a „külső behatás”, ahogy a sajtó fogalmazott, összefügghet Krisztiánnal?
- Nem elképzelhetetlen, lehet, hogy tényleg jöttek, hogy legyen már valami a tartozás dologból, de ez nem biztos. Ez a külső tényező lehet, hogy csak egy szórakozásból kilőtt petárda, aztán az is lehet, hogy az van, amit az egyik szomszéd mond, hogy a kakasa zavarta, és rálőtt egyet.
- A temetésre kimész?
- Biztos. Szerintem anyukámék is ki fognak jönni, csak ők még dolgoznak, és nem is tudják, hogy most mi történt.
- Mit fogsz nekik mondani?
- Hogy ez a baleset…, hogy Jimmy öngyilkos…, szóval, hogy hát, ami most történt.

Egy megtört, idősebb asszony
(egyszerű ruhában, az asszonyon hatalmas szemüveg, a szemüveg mögül folyik a könnye):

- Ne haragudjon, hogy zavarom, megkérdezhetem, miért sír?
A hangja…, azok a… a gyönyörű dalok, amiket a szívéből énekelt…, az életét énekelte, énekbe rejtette a bánatát, mintha nekem énekelt volna, nem… hiszem el, hogy már… nem halt meg, csak játszik… nem hiszem el.

Egy negyvenes úr a feleségével:

- Mi minden koncertjén ott voltunk a feleségemmel. Szerettük a hangja miatt, szerettük ezt az embert, ez közülünk való volt, és sikerült neki, szóval olyan megnyugtató volt nekünk, mikor ott voltunk a koncertjén.
- Mi történhetett?
- Én itt voltam reggel is, ez csak egy véletlen lehetett. Egy ilyen boldog ember, ekkora sztár nem lehet öngyilkos. Én már itt kérdezősködtem. A Jimmy berágott a kakasokra, mert itt kukorékolnak mellettük a házban. Hihetetlen az egész pisztoly dolog. Hogy maga ellen fordította, ezt kizárt dolognak tartom, mert nem olyan.

Két tizenéves fiatal:

- Hát ezt mindenki tudja, aki személyesen ismeri őket, hogy nagyon balhésan éltek. Azt is tudja mindenki, hogy Jimmynek voltak nőügyletei, és nyilvánosan is bocsánatot kért a feleségétől, meg is mondta, hogy nem tud megváltozni, de szereti őket.
- Honnan tudjátok?
- Az apukám rendőr, itt, ebben a kerületben, sokszor ő ment ki, mikor segítséget hívtak.

Egy harmincas fiatal ember
(a szomszéd utcából):

- Sokszor elég durva és hisztis volt. Pár nappal ezelőtt is három kigyúrt szekrényt átküldött a szomszédba, hogy hangosak a kakasok. A szomszéd levágta a kakasokat. Egy valahogy megmaradt, arra lövöldözött szegény. De még így is szerettük. Szerintem mindenki szerette, aki látta, vagy hallotta őt, akinek volt szíve.

Egy hatvan körüli, szolid házaspár
(a férfi válaszol):

- Én annyira nem ismertem őt, meg annyira nem is szerettem, csak a feleségem, ő nagyon, én most csak őt kísértem el. De a halála engem is megdöbbentett.
- A felesége mit szeretett a legjobban Jimmyben?
- A hangját is, meg a zenéjét is, meg az egészet.
- Hogy lehetett az, hogy volt, aki imádattal szerette, és volt, aki rosszul lett, ha meglátta? Mitől osztotta meg így az embereket?
- Mondom, én nem voltam oda érte. A fiatalok, a húszévesek imádták, úgy tudom.
- De hát most mondta, az Ön felesége is hogy szerette!
- Akkor nem tudom.

Koós János:

Akik közelebb állnak hozzá, azok tudják, hogy körülbelül mit jelenthetett az, hogy a társaság enyhén illuminált állapotban volt. Akik meg nagyon közel állnak hozzá, száz százalékosan tudják. Magunk közt szólva, elég borzalmas volt a magánélete.
Anyagilag talán nem volt gondja, karrierjével nem volt gondja, valami olyan magán jellegű dolog történhetett, olyan tragédia, aminek nem tudott elibe menni, és hát az a fegyver a legrosszabb pillanatban dördült el.
Én azt hiszem, hogy pontosan sose fog kiderülni, mi is történt akkor hajnalban.

Ez a végtelenül szomorú történet azért mutat túl egy ember tragikus halálán, mert a mai magyar valóságot szimbolizálni tudja Fotó: Somorjai L.

György Péter esztéta:

- Zámbó Jimmy halálával kapcsolatban mi az, ami túlmutat e tragédián? Mit látsz, mi történik itt?
- Bizonyos szempontból szorongok erről beszélni, de nem tudomást venni egy ilyen eseményről, az tompaság és közönyösség lenne.
Ez egy hihetetlenül szomorú és szerencsétlen történet. Zámbó Jimmy mitológiai hőssé emelése - függetlenül az egyéni életétől és teljesítményétől - azért fog megtörténni, mert ez a szegény ember a rossz ízlés apoteózisa lett Magyarországon. Ezt sajnos ki kell mondanom. Ez a végtelenül szomorú történet azért mutat túl egy ember tragikus halálán, azért válhat intellektuális kérdéssé, mert a mai magyar valóságot - és nemcsak a kulturális közállapotokat - szimbolizálni tudja. Ebben a történetben, ha lehet ezt a csúnya dolgot mondanom, Zámbó Jimmyből Zámbó Jimmy a legkevésbé érdekes, legkevésbé fontos.
- Érzel bármiféle hasonlóságot Máté Péter, Szécsi Pál és Zámbó Jimmy halála között?
- Nem. Egyáltalán nem. Az teljesen más korszaka volt a populáris kultúrának, a társadalmi nyilvánosságnak, és a magyar társadalom fejlődésének is. Két teljesen más hős volt. Az előzőek kiérlelt személyiségek voltak; stabil, világos ízléssel rendelkezett mindkettő. Itt pedig az ízlésvesztésnek, az ízléstévesztésnek hősével állunk szemben.
- Beszélj erről!
- Ő egy társadalmi rétegnek (sokféleképpen hívhatjuk: Csepel-szigetiek, elnyomottak, megalázottak, vagy csak egyszerű emberek) volt a kulturális önazonossága, másrészt a kulturális önreprezentációja. Jimmy ezek közül az emberek közül jött, bizonyos szempontból az ő hősük, az ő reménységük volt. Ha megnézzük, hogy az az image, amit a „király” képviselt, az iszonyatos mennyiségű ékszer, amit felrakott magára, ez a suhogó ruha, amit ő olyan nagy szeretettel viselt, mit is üzent, az tanulságos.
- Szerinted mit üzent?
- Gondolkoztál már azon, miért hordanak az emberek az utcán suhogó, nejlonos szabadidő-ruhát? Hogy eltakarja azt, hogy milyen osztályhoz tartoznak. Ezért kezdték a prolik olyan lelkesen hordani, mondván, akkor el lehet bújni, rejtőzni. A szabadidő fogalma, ne felejtsed el, nem a munkásosztálynak az attribútuma, hiszen nagyon kevés szabadidejük volt, mivel egy nagyon befogott társadalmi csoportról beszélünk. Jimmy minden akart egyszerre lenni. Akart lenni király, tehát Elvis Presley, akart lenni Andrea Bocelli, Frank Sinatra, Vámosi János, akart lenni Máté Péter, Szécsi Pál. Minden egyszerre. Akart látszani veszélyesnek és hívőnek, példás családapának és hódító machónak.
- Móricztól Dosztojevszkijig minden hőst ő akart eljátszani?
- Igen, méghozzá egyszerre, és nemcsak a főhősöket, hanem a mellékszereplőket is. Mellesleg egészen hihetetlen hang-miliője volt. Szerephiányos ember lévén, valóban halmozta a szerepeket, ugyanakkor nem volt neki saját szerepe. Ez ennek a tragikus történetnek az egyik titka (és tanulsága is), ezért tudott vele ilyen sok ember azonosulni.
- Miért is?
- Mert az imént leírt rétegek beérkezését, beérkezésének reményét hozta el. Ezért is fértek el ebben a panoptikumban nagyon jól Lagzi Lajcsival, mert ő is egy olyan Magyarországot képvisel, ami nincs, ami nem is létezik. Olyan ez, mint a családi sör, amit sernek hívunk. Nézd, valójában mindegy, hogy a magánélete milyen zűrös volt, hogy magányos volt-e, csalták-e egymást a feleségével, vagy sem, gazdag volt-e, vagy eladósodott: a szerep, az volt a zűrös. Látható módon nem tudta, mi a csudát csináljon az életével, mikor lesz fontos ember végre. Schmuck Andorral haverkodik, mert azt gondolja, az egy fontos ember.
- Egy ország szellemi, közéleti, kulturális állapotára menynyire tartod jellemzőnek az adott kor hőseit, botrányait, sztárjait?
- Minden társadalomnak olyanok a botrányai és a hősei, amilyeneket megérdemel. A hősök, a botrányok s az országos közállapot valóban összefüggnek valahogy, hiszen egy erőtérben mozognak. És ma ebben az erőtérben émelyítő delíriumszag van. Ez valóban összefügg azzal, ami Zámbó Jimmyvel történt. Most ezek a teátrális, rettenetes slágerek, amiket ő énekelt arról, hogy egyszer majd megjavul, meg hogy mi akar lenni, meg hogy te fájó, édes nyugtalanság - ezek a dolgok most fel fognak értékelődni. Hát igen. Emlékszel Molnár Ferenc Liliomában a hintáslegényre? Nehéz szívvel mondom ki: „hintáslegény” Magyarország lettünk. Jimmyt meg végtelenül sajnálom.