Vissza a tartalomjegyzékhez

Sebestyén István, Lukács András
Zsákutca a mobil-internet

Interjú Gerényi Gábor informatikussal, az Index.hu internetes cég tartalomszolgáltatási igazgatójával

- Nemrég, Bill Gates, Microsoft-vezér azt mondta, hogy ő úgy látja, az internet jelenlegi állapotában olyan, mint mikor a kocsikat elkezdték gyártani, és kijött a Ford T modell. Menynyit és miben fejlődött az internet, hogyan látja a következő 10-20 évet? Hová lehet eljutni? 
- Bill Gates hasonlatát egyrészt lehet úgy értelmezni, hogy az internet még gyerekcipőben jár, másrészt óvatosságra inti azokat, akik „szétvizionálják” magukat az internetfejlődés kapcsán, akik azt mondják hogy 10 év múlva nem lesz számítógép, nem lesz ez meg az, teljesen más lesz az élet. Valójában egy mostani autó között és az első Ford modell között a működési elvben nincsenek alapvető különbségek, a motor működése nem változott meg az elmúlt évszázad alatt. Ugyanakkor sok kiegészítővel bővült az autógyártás. Óriási fejlődés történt az autóelektronikában, - biztonságban, az alapelemek viszont - a négy kerék, a motor, a pót-kerék, vagy hátul az index - megmaradtak. Az elmúlt öt év az internet sikertörténete, ennek során sokan megpróbálták kiváltani az otthoni számítógépet, nem sikerült, az egeret, az sem sikerült. Ma az internet, amivel az emberek találkoznak, nagyon hasonlít ahhoz, ahogy öt éve elindult, persze jobb az oldalak kezelhetősége, de rengeteg elképzelés, amely gyökeres újításokat ígért, megbukott.
- Melyek voltak ezek?
- Ott volt például a TV-internet konvergencia, ez egy olyan jelszó volt, ami tájékozatlanabb szerzőknél még ma is előfordul. Ez arról szólt, hogy tévésítsük az internetet, lehessen úgy használni, mint egy televíziót, különben az átlag buta ember nem tudja majd kezelni. A rossz próbálkozások közé sorolom a push-média bevezetését. Ott arról volt szó, hogy nem a felhasználó kéri a weboldalt, hanem a felhasználó desktopjára küldi a szolgáltató a híreket folyamatosan, óriási mennyiségben. A Pointcast cég - a legismertebb push-médiával foglalkozó cég - szerzett gyorsan egymillió felhasználót magának, ma sincs nekik több. 
- Tegyük fel, hogy tíz év múlva minden háztartásban hozzáférhető lesz az internet. Mire használják majd az emberek? Mennyire bővül az a kör, amire az internetet fel tudjuk majd használni? Mennyire fognak az emberek interneten keresztül vásárolni, üzleteket kötni?
- A vásárlás egyértelműen az interneten lebonyolítható művelet lesz. Európában ez kissé még nehézkes a házhoz szállítás költségessége miatt. Tíz év múlva biztos, hogy továbbra is fontosak lesznek a közösségi szolgáltatások, fórumok, chatek, játékok, ahol az emberek egymásra találhatnak, és kapcsolatokat tudnak létesíteni. 
- Mi lehet az oka annak, hogy egyes gazdasági szakemberek szerint nem jött be az Amazon.com stratégiája, profitot ugyanis még nem láttak a befektetők, és amúgy is mostanában kicsit mintha megrendült volna a piac bizalma a .com vállalkozásokkal szemben?
- Az Amazon stratégiája szerintem ennek ellenére bejött, nagyon bejött. Nagyon sok pénzt kerestek vele, és nagyon nagy céget építettek erre az ötletre, viszont teljesen nyilvánvaló, hogy az új gazdaság szereplői nem hagyhatják figyelmen kívül a hagyományos gazdaság alapelveit, leginkább azt, hogy fontos bevételt, profitot termelni. Az viszont látszik, hogy a háromfős, idegen raktárra épülő e-kereskedelem önmagában nem működőképes.
- Az Amazonnak is és az egész internetes vásárlásnak a kerékkötője, hogy nem teljesen biztonságos. Menynyire lesz biztonságos az interneten keresztül vásárolni a jövőben? 
- A biztonság kérdését hivatott megoldani a digitális aláírás, ami egy számkód, amit nem kell fejben megjegyezni, és egy igen bonyolult matematikai eljárás segítségével az ember a grafikus aláírásnál valamivel hitelesebben tudja bizonyítani személyazonosságát. A jövőben ezáltal fogunk szerződést kötni, vásárolni, mert egyértelműen bizonyítható hogy ki a vásárló, és a bankszámládról leemelhető a pénz. A rendszer mellesleg úgy van kitalálva, hogy ha valaki figyeli a vonalat és lehallgatja, akkor is szüksége van pár millió párhuzamosan kapcsolt számítógépre, valamint jó néhány évre, hogy fel tudja törni a kódot. 
- Mennyire van értelme összekapcsolni az internetet a közlekedéssel?
- Nagyon sok kocsin van már navigációs komputer. Beteszem a várostérképet a komputerbe és tudom, hogy a lámpánál jobbra kell menni. Ez nem éppen internet-alkalmazás, de mindenesetre egy nagyon hasznos dolog. 
- Milyen kifutása van a mobiltelefonon keresztüli internetezésnek?
- A mobil-internetről kiderült, hogy csak egy vicc volt, nem lehet komolyan venni. A WAP bevezetése politikai döntés volt: az Európai Unió vezetői garnitúrája felmérte, hogy az Egyesült Államokhoz képest az unió el van maradva az internethasználat területén, ugyanakkor sokan használnak mobiltelefont, ezért adott volt az ötlet, internetezzünk mobiltelefonon. Ez olyan politikai döntés volt, amely kedvezményeket adott a nagy cégeknek a mobil-internetes fejlesztésekhez. Hamar kiderült, hogy ez egy zsákutca, lehet még fejleszteni, lehet gyorsítani, de az emberek nagy része nincs rákényszerítve, hogy filmeket nézzen vagy híreket olvasson mobiltelefonon keresztül.