Vissza a tartalomjegyzékhez


INNEN-ONNAN

A sokat megért teknős

Harriet, az óriásteknős szépen bebandukolt a rekordok könyvébe, miután már 170. születésnapját is megünnepelte. A Brisbane melletti Australia Zoo nevű állatkertben élő veterán páncélos elnyerte a „legidősebb fogságban lévő állat” címet, és akár 200 éves koráig is eléldegélhet még. Amikor 1830-ban megszületett, még nem volt televízió, sem telefon, és a gőzerővel való meghajtás számított a technológia csúcsának. Harrietre még hajdanán Charles Darwin talált rá Equador partjaitól nem messze, a Galápagos-szigeteken. Hazavitte magával Angliába, majd onnan Ausztráliába szállították, ahol a Harry nevet adták neki, úgy gondolván, hogy teknőcünk hím állat. A tévedésre egészen az 1960-as évekig nem jött rá senki. A jelentős testsúlyú Harriet 181 kilogrammot nyom, és egészséges étrendje cukkiniből, padlizsánból és eperfalevélből áll. „Bárcsak tudna beszélni! A világtörténelem jelentős eseményeit élte meg; persze ezeket meg fogja tartani magának” - mondta nevetve Gus Browning állatkerti gondozó. 
(The Sunday Times)


Zuhanó Mir

Hé, vigyázat ott lent! A Mir űrállomás jövő februárban tér vissza a földre, és lehet, hogy nem a legszebb látvány lesz. Az űrkutató mérnökök remélik, hogy az elöregedett űrkabin biztonságosan fog landolni Ausztrália közelében, a Csendes-óceánban. Ugyanis a számításba esett legkisebb hiba is eltérítheti a pályájáról, és emberlakta területek kerülhetnek veszélybe, például Sydney! Az orosz űrállomás súlya 130 tonna, ami 26 afrikai hím elefánt tömegének felel meg. A földünktől 378 kilométer távolságra keringő Mir nagy része valószínűleg el fog égni, amikor belép a légkörbe, de még így is megmaradnak nagyobb elemek, úgy mint a főszerkezet, hajtóművek és nagyobb üzemanyagtartályok. Zuhanáskor ezeknek a darabjai mintegy kétszázszor tízezer kilométeres területen szóródhatnak el - ami nagyjából azonos Grönland területével! (The Sunday Times)


A rinocérosz cipellői

Roopa, a rinocérosz minden valószínűséggel büszkén fog fel s alá járkálni, amikor felhúzzák lábaira vadonatúj, méretre készült cipőit. A bedforshire-i Whipsnade Wild Animal Park nevű vadaspark gondozói azért szeretnének az orrszarvúnak puha talpú vászoncipőt, hogy legyen, ami megvédje az érzékeny lábakat a sérüléstől. A nagyobbacska egyszarvúnak már számtalan problémája volt a lábaival. Gondozói akkor kapták az ötletet, amikor különleges, lovak patáit védő lábbeliket láttak. Egy nottinghamshire-i állatszakértő, Mick Deller fogja elkészíteni a rinóra méretezett papucsokat. (The Sunday Times)