Vissza a tartalomjegyzékhez

Mondovics L. Gábor
Tiger Woods

Év vége van. A különböző szervezetek és médiumok megválasztják az év sportolóit. Az észak-amerikai lapok sem tesznek másképp. 

Ezek közül talán a legrangosabb a Sports Illustrated néven ismert havilap díja, amit 1954 óta ítélnek oda a legjobb USA-beli sportembernek. Senki ne lepődjön meg, ha a címben említett nevet nem ismeri, idén ugyanis olyan sport képviselője kapta a legtöbb szavazatott, amelynek hazai népszerűsége nem a legjelentősebb. Tiger Woods ugyanis golfozó. Nem is akármilyen, talán ennek köszönheti, hogy a neves sportfolyóirat díját immár másodszorra nyeri el. Pedig a tavalyi listán még a legjobb tíz közé sem került be. 
Személyisége sem igazán a nyugodt angol milliomos golfozóéhoz hasonlít, kifejezetten szereti a nyilvánosságot és a feltűnést. Olyan ember, aki nem csapatsportolóként jutott a csúcsra. Muhamed Ali bokszolt, egyedül tette, de mégse vert meg annyi ellenfelet, ahányat Woods ütött a szépen nyírt, zöld pázsitba. 
Gretzky jégkorongban, Jordan kosárlabdában és Montana amerikai fociban király, nevüket még európaiak is ismerik - bár ez alól kis hazánk talán kivétel -, de hogy valaki kétszer bezsebelje a kitüntetést? Tiger Woods idén a világ három legrangosabb versenyét is megnyerte, a U.S. Opent, a British és a Canadian Opent, és ezen belül kilenc alkalommal nyert küzdelmet. Nem csoda, hogy ő az első, aki duplázhatott. 1996-ban kapta első elismerését. 
De ki is ő valójában? A huszonöt éves fiatalember elért mindent, amit lehetett. Több évtizedes csúcsokat döntött meg - felsorolni nem érdemes, nem sokan értenék. A világranglista első helyezettje, ezek mellett még két különböző pontszámítás alapján is ő az első. 
2000-ben azt is bebizonyította, hogy nem csak a teniszezők nyerhetnek sokat. Csak a versenyzéssel 9188321 amerikai dollárt (közel három milliárd forintot) keresett. Fiataloknak ajánlatos elgondolkodni, mit is tervezzenek jövőre!