Vissza a tartalomjegyzékhez

Tihanyi Péter
Jegelték a Viszkist
15 év fegyház 80 millióért

2000. december 14. Markó utca 27. Reggel 8 óra 25 perc.
A környékbeli utcákon hemzsegnek a police feliratú géppisztolyos rendőrök. Utcán, járdán mindenhol kékruhások. Mentők. 8 óra 35 perc. Óriási tömeg a Fővárosi Bíróság főbejáratánál. Sok a fotós, sokan vannak kamerával. 8 óra 50 perc. Elkezdődik Ambrus Attila perének elsőfokú ítélethirdetése.


Ambrus Attila: „Bűnösnek érzem magam, tudom, hogy börtönben a helyem” Fotó: Somorjai L.

Ambrus Attila az utolsó szó jogán:
„Nagyon szégyellem magam, amiért itt állok. Bizonyára tudják önök is miért vagyok itt, az okokat annál kevésbé. Egyszer egy neves hegymászót megkérdezték, hogy uram, miért a Mount Everestet mászta meg? Ő erre csak annyit mondott, mert ott volt.
Tisztelt Bíróság, ha 93-ban a Villányi úton nincs ott az a postafiók - sajnos ott volt -, akkor most nem állnék itt. Próbáltam mentségeket keresni, próbáltam valamilyen enyhítő körülményt felhozni, de nem tudtam, mert a hiba az én készülékemben volt. 
Arra gondoltam, mikor az ügyész úr vádbeszédét hallgattam, hogy az ügyész úr nem a törvény szolgája, hanem a hatalom zsoldosa. Kár, hogy tudását az Ezeregyéjszaka meséire pazarolja. Elnézést kérek, amiért erre kitértem, de úgy gondolom az ügyész úrtól eddig se, és ezután se fogok semmilyen méltányos és korrekt hozzáállást kapni, mivel ha kétszáz évet kapnék, akkor is súlyosbítást kérne. Az elmúlt egy év bebizonyította, hogy amiben tudtak, belém rúgtak. A döglött oroszlánba könnyű belerúgni. Nem vitatom a bűnösségemet, elismerem a bűneimet, persze ettől még a bűncselekmény bűncselekmény marad, és tudom, rossz ízű dolog innen az igét hirdetni. 
Tisztelt Fővárosi Bíróság! Bár tudom, hogy ez nem a kívánságműsor, mégis szeretnék Önökhöz egy kéréssel fordulni. Nem rólam van szó, hanem a bűntársaimról. Én vittem be őket az erdőbe, az én hatásomra lettek azok, amik. És én úgy gondolom, hogy nekem ez a legkevesebb, amit én itt elmondhatok, szent meggyőződésem, hogy ha engem nem ismernek meg, egyiküknek sem kellene itt állnia. Én vagyok, azt hiszem, mindennek az oka. És arra kérem Önöket, hogy az ítélet kihirdetésekor vegyék ezt figyelembe. Én vagyok a hunyó. Itt van például Antall Károly. Az ő esetében valóban hibáról lehet szó. Én sajnos - mint ahogy az ügyész úr állította - bűnöző életmódot folytattam. Ez tény és való. De ő hibázott. Egyszer. Hazament, befejezte, és azt mondta, hogy kész, elég neki, ő megpróbál jó útra térni. Eltelt két év, és most itt áll, és velem együtt elítélt. Ezek az emberek nem tipikus bűnözők, hogyha szabad így fogalmaznom. Aztán a negyed és ötöd-rendű vádlottak valóban segítettek nekem, de sajnálatosnak és szomorúnak tartom, hogy az ügyész úr 
velük kapcsolatban a két-háromezer forintot úgy említi, mint bűnszövetkezet, haszonszervezet. Én nem akarok másnak a dolgaival foglalkozni, mert ez nem az én tisztem, de akik - nap mint nap látjuk, halljuk - százmilliókat, milliárdokat elvisznek, elcsalnak, elhazudnak, azokkal vagy nem mernek, vagy nem akarnak foglalkozni. Inkább velünk, magunkfajta macskajan-csikkal, senkikkel, csak minket mernek kóstolgatni. Arra kérem a tisztelt fővárosi bíróságot, hogy a negyed- és ötödrendű vádlottakat - mivel van családjuk és felelősséggel tartoznak mások iránt - méltányos büntetésben részesítsék. 
Gondolkoztam, hogy egyáltalán milyen jövő vár rám. Ha önök tisztességes büntetést szabnak ki, akkor én mindent megteszek azért, hogy többet ne kerüljek ide. Nekem elég volt abból, hogy közel fél év alatt húsz alkalommal itt álljak. Ennél megalázóbb helyzetet, azt hiszem, nem tudok elképzelni. Elég volt a cirkuszból, elég volt abból, amit eddig elkövettem. Úgy gondolom, hogy mindenkinek meg kell adni az esélyt a megváltozásra. Nem hiszem, hogy szerencsés, ha rásütik valakire élete végéig a bélyeget, hogy ő bűnöző. Én nem tudom, mi helyes, és mi nem helyes, és ilyenkor mit illik mondani, de egyet tudok, hogy én soha többet nem fogok bíróság előtt állni. Nem tudom, hogy meddig élek, de ha méltányos ítéletet kapok, akkor mindent megteszek azért, hogy valamilyen szinten visszaálljak a társadalomba. Sajnálom és maximálisan megkövetem azokat az embereket, akiket megalázó, kínos és fölöttébb kellemetlen helyzetbe hoztam. El tudom képzelni, hogy milyen érzés az, amikor az emberre ráfogják a fegyvert. 
Az okozott kárral kapcsolatosan az én saram hozzávetőlegesen 80 millió forint. Beismerem, ezt bizony eltapsoltam. Elszomorító azon-ban, hogy a büntetés-végrehajtónak nem érdeke, hogy ez a kár megtérüljön. Eddig elzártak mindenki elől, pedig most csak így tudnám megtéríteni a kárt. Azt hiszem, értik miről van szó. Nem tudom, kapok-e lehetőséget a börtönben, hogy dolgozzak, valószínű nem, legalábbis ahogy a dolgok most állnak. De azon leszek, hogy dolgozzak, és hogy a kárt valamilyen szinten csökkentsem. És végül elnézést kérek a terrorista külsőmért, de sajnos a BV-ben terroristaként kezelnek. Még egyszer el szeretném mondani tisztelt fővárosi bíróság, hogy bűnösnek tartom magam és nagyon szégyellem magam. Köszönöm, hogy meghallgattak.”
Szünet. Majd a bíróság ítéletet hirdet:
15 év fegyház.
Az ügyész, kevésnek tartja az ítéletet, súlyosbítást kér. A védő enyhítésért fellebbez.


Magyar György ügyvéd védencével, Ambrus Attilával a tárgyalóteremben Fotó: Somorjai L.

Dr. Magyar György, Ambrus védőügyvédje
- Hogyan értékeli, hogyan véleményezi a most hozott ítéletet?
- Örömömre szolgál, hogy a bíróság elfogadta a vádlott és a védő jogi okfejtésrendszerét, és valóban csak azokért a bűncselekményekért vonta felelősségre a védencemet, amelyeket el is követett.
- Éspedig?
- Nem jogászi nyelven fegyveres bankrablássorozatért, lőfegyverrel való visszaélésért és fogolyszökésért. Ami a legfontosabb, a bíróság nem tartotta bűnösnek és nem marasztalta el Ambrus Attilát az ellene emelt legsúlyosabb vád, az emberölési kísérlet bűntettéért. Én, mint a védője, én tudom csak kijelenteni, hogy az ítélet önmagához képest objektív, de szubjektíve, az ő oldaláról nézve eltúlzott.
- Mi lesz a fellebbezésük lényege? Mire számít majd másodfokon?
- A felleblezésünk lényege az, hogy a bíróság mérsékelje majd az ítéletet, tehát magát a büntetés mennyiségét. Arra számítok, hogy ez másodfokon csökkenteni fogja a kiszabott büntetést. A legfontosabb enyhítő körülményt, az őszinte, beismerő, feltáró vallomást álláspontunk szerint ugyan értékelte az elsőfokú bíróság, de nem kellő súllyal. Ez, remélem, másodfokon nagyobb nyomatékot kap. A harmadik oka a védelem fellebbezésének nem más, mint az idő. Az idő, amely talán lehetőséget teremt arra, hogy Ambrus Attila valóban beválthassa azt a legfontosabb ígéretét, amit az okozott kár megtérítésére vonatkozóan tett (nyilatkozatok, jogdíjak, könyvek stb.).

Ambrus Attila
- Mikre gondol most, ítélethirdetés után?
- Nézze ezzel az erővel kaphattam volna életfogytiglant is. Nem érdemes őszintének lenni, ahogy észrevettem és tapasztaltam, mert nem igazán díjazták. Annak örülök, hogy bebizonyosodott, hogy nem vagyok potenciális gyilkos, pedig tavaly engem annak tartott a rendőrség; szerencsére bebizonyosodott, hogy nem így van, ennek kifejezetten örülök. Ettől eltekintve úgy gondolom, hogy ha akkor, amikor engem elkaptak, hallgatok, és nem mondok el semmit, vagy öszszevissza halandzsázok, megúsztam volna 8-10 évvel. Én viszont elmondtam, és ennek az lett a következménye, hogy kaptam 15 évet. Méltánytalannak tartom az ítéletet. Egy biztos, ha valaki ennyi évet leguggol, azt szerintem nem is érdemes kiengedni, legalábbis nekem ez a véleményem.
- Megpróbálkozna még egyszer a szökéssel?
- Abban a helyzetben vagyok, hogy nemhogy megszökni nem tudok, de még 
a levegőt is csövön keresztül kapom, amit hat rendőr vigyáz.
- Hogy vélekedik most a jövőjéről? Tartja azt az állítását, hogy átvészeli a büntetést, és utána megpróbál emberi módon beilleszkedni a társadalomba?
- Erről még, azt hiszem, van lehetőségem gondolkodni, a másodfokú ítélet eredményétől teszem függővé, hogy mit fogok csinálni. De egy biztos, ha valaki 15 évet ül, nem hiszem, hogy azt a társadalom be tudja fogadni, és nem hiszem, hogy a társadalomba vissza tudna illeszkedni.
- Ambrus úr, tegyük fel, hogy másodfokon leviszik az ítéletet 11-12 évre, vannak, lesznek túlélési „technikái” a börtönben, amitől ennyi éven keresztül is meg fog tudni maradni embernek?
- Megpróbálok fölkészülni a túlélésre, megpróbálok mindent, a napomat, az időmet, a gondolataimat megtervezni, de a mostani helyzet és a mostani körülmények azt mutatják, hogy ez nem fog sikerülni.
- Ügyvédje az imént azt mondta, hogy az ítélet önmagához képest objektív. Laikusként kérdezem öntől, hogyan lehet ez objektív? Akár a körülményekhez képest is? Sokszor még gyilkosok sem kapnak 15 évet, itt pedig durván 200 millióról van szó.
- Nézze Tihanyi úr, az utolsó szó jogán említettem, hogy már nem 200 millióról van szó, 80 millió az, amit eltapsoltam, tehát a többit már megtérítettem. Most egy kicsit úgy érzem magam, hogy nem büntetést hajtanak végre rajtam, hanem megtorolnak valamit, de ez ellen nem tehetek semmit. Egy dolgot tehetek: vagy elfogadom, vagy nem. De ezt nem tudom elfogadni, nem tudom, mi lesz a börtönben, azt nem akarom, nem fogom hagyni, hogy bohócként játszanak velem. Természetesen ettől én még bűnösnek érzem magam, tudom, hogy börtönben van a helyem. Vannak gyilkosok, akik 12-13 évvel megússzák, úgy látszik a pénz sokkal fontosabb, mint az emberi élet.


Kisfiúként egy réges-régi karácsonykor Erdélyben Családi fotó