Földes Andor természetes, emberi gesztusait megjelenítő fotói szinte lebegnek a sötét bársonyfüggönyök előtt az Új Színház színpadán. Középen, a zongora fölött vetítővászon: a rajta megelevenedő, múltból kilépő művész mintha „előjátszana” tanítványainak egy kurzuson.
A három fiatal győztes zongorista, Mali Emese (1. helyezett), Kéri Tamás (2. helyezett) és Fehér Ernő (3. helyezett) díjkiosztó estjét csupán szerényen keretezte a Földes Andorról szóló megemlékezés, valamint a felvételről torokszorítóan őszinte és igaz tolmácsolásban megszólaló Schubert impromptuk. Keret ugyan, de milyen! Abból a fából faragták, melynek törzse, ága Bartók Béla és Dohnányi Ernő voltak.
A 80 esztendős Földes Andorné, Lili asszony, „útravalóul” adta a fiataloknak férje ars poeticáját. (Derűvel átitatott, kitartó elszántsága valamiért Clara Schumannt juttatja eszembe…) Földes boldog ember volt - mondja. Sohasem arról akarta meggyőzni hallgatóságát, hogy ő tud zongorázni - pedig kétségtelenül a technikának is maximálisan birtokában volt -, hanem mindig a mű szépségét igyekezett megmutatni. Igaz tolmácsként alárendelten szolgálta azt a zeneszerzőt, akinek a művével foglalkozott.
A haláláig aktívan tevékenykedő művészt kritikusai úgy jellemezték, hogy „énekel” a hangszerén. Ha a zongorán egy hangot megütünk, az elhal - Földesnél viszont addig tart, amíg ő akarja. Dallammá olvadva szárnyal, amíg rezonanciára nem lel a hallgatók szívének húrjain. Ez persze billentési technika, mondhatják joggal a hozzáértők. Azonban Földesnek a művészete is átlép a fizikai határokon, „tovább zeng”, hiszen külhonban egyre népszerűbbek a nyolc éve elhunyt művész felvételei. (Kapsza Ágnes)