Vissza a tartalomjegyzékhez


INNEN-ONNAN

Szakképzett Mikulások

Vígan indul útjára New York Cityben az a 40 Mikulás, aki alapos kiképzést kapott a Sidewalk Santa Training (Mikulásképző) iskolában. A diákok öltözete hagyományos módon: fekete csizma, piros bársony nadrág, vattával kitömött piros bársony kabát - és memorizálniuk kellett mind a nyolc rénszarvas nevét. A tanfolyamot végzetteknek Alan Kalter, egy esti show műsorvezetője adta át a „diplomát”. Kalter készítette fel ugyanis az ünnep nagymestereként a diákokat. (CNN)


A „gyógyító” asztal

Egy új-zélandi vak hölgy úgy bevágta a fejét egy asztalba, hogy visszanyerte a látását. A 24 éves Lisa Reid tíz évvel ezelőtt veszítette el mindkét szeme világát, és az orvosok örökre vaknak nyilvánították. A minap azonban, amint lehajolt vakvezető kutyájához, hogy adjon neki egy jóéjt puszit, alaposan bevágta a fejét a dohányzóasztalba, majd pedig ő is lefeküdt aludni. Másnap reggel azután arra ébredt, hogy újból lát az egyik szemére. Mivel bizonytalan volt abban, hogy a csoda tartós lesz, ezért csak többórányi izgatott várakozás után telefonált anyjának elújságolni a szenzációt. Bizonyságul a dohányzás egészségügyi veszélyeire szóló figyelmeztetést olvasta fel egy cigarettás doboz oldaláról - jelentette a Reuters. Az orvosok vizsgálatai szerint Lisa Reid 80 százalékban visszanyerte bal szeme világát. Egyelőre képtelenek magyarázattal szolgálni a fejbeverő asztal „gyógyító” hatására. (MTI) 


Mobilos hazugságkijelző

A füllentők és nagyot mondók kínos helyzetbe kerülhetnek a jövőben, ugyanis egy modern kis szerkezet a hangjukból felismeri a hazugság jeleit. A Handy Trustert félmillió dollárból egy év alatt fejlesztették ki. Az ügyes kis szerkezet, amelyet a dél-koreai 911-es számú elektronikai vállalat e hónapban mutatott be, úgy működik, hogy beméri a hangszálakban létrejött hanghullám változásokat, bár méretei miatt megbízhatósága nem tökéletes, a cég vezetői szerint pontosan 82%-os. A kijelzést igen elmésen oldották meg, a gép képernyőjén egy alma látható, ami a hazugság mértékétől függően fogy el szép lassan, míg végül csak egy csutka marad. A torz elváltozásokat okozhatja a hazugság miatti izgalom, amelynek következtében leesik a vérnyomás a hangszalagokban. A gép másik különlegessége, hogy létezik televízióba, illetve mobiltelefonba építhető változat is, ami a hazugság érzékelésekor szintén valamilyen jelzést ad. Így akár az is ellenőrizhető egy telefonhívás alatt, hogy valaki valóban sokáig túlórázott-e az irodában. (Ajánlott a szerkezetet képviselők esetében interjúkor/kampányidőszakban kikapcsolni!) A 40 font értékű szerkezetet, melyet jelenleg csak Koreában lehet megvásárolni a gyártó cég szeretettel ajánlja mindenkinek, barátoknak, pároknak, illetve családoknak. Kérdés csak az, hogy mit szólnak ehhez a vizsgálat alá vetettek. (The Sunday Times-Index)