Vissza a tartalomjegyzékhez

Csereklyei Márta
Tisztességes és bölcs legyen

„Azért imádkozom, hogy a menny áldása szálljon erre a házra és mindazokra, akik a jövőben benne laknak. Tisztességes és bölcs emberen kívül más ne lakja e hajlékot”- írta a Fehér Házról John Adams, az amerikai elnökök rezidenciájának első lakója, az Egyesült Államok második elnöke. Szavai ma is olvashatók a Fehér Ház egyik kandallópárkányán. A nemrégiben kétszázadik születésnapját ünneplő épület valóban számos kiválóságnak adott hosszabb-rövidebb ideig otthont - ám egyelőre még várat magára a döntés, hogy vajon kinek is fogja majd Bill Clinton átadni a kilincset. Összeállításunkban a múlt század néhány elnökének életéből idézünk fel epizódokat.

Ki ne hallott volna már az Amerikai Egyesült Államok első elnökéről, az ország fővárosának is nevet adó George Washingtonról? Saját korában azonban kezdetben nem sokan fűztek hozzá nagy reményeket - kinevezését talán csak annak köszönheti, hogy a Kongresszus egyik kiváló tagja, John Adams, sziklaszilárdan eltökélte magát: Washingtont nevezteti ki vezérkari főnökké, majd pedig az Egyesült Államok elnökévé. Talán maga Adams sem gondolta, hogy Washington személyében az egyik legnagyszerűbb ajándékkal lepi meg Amerikát.
Életrajzírói megjegyzik, hogy Washington a legnagyszerűbb eredményeket a látszólag legreménytelenebb helyzetekben volt képes elérni. Akár a csatatéren, akár a tanácstermekben, akár a Kongresszusban volt is, akár fegyveres veszély leselkedett rá vagy kollégái ármányai, minél nagyobb erők léptek fel ellene, ő annál bátrabbá vált, annál eltökéltebben tudott érvényt szerezni vasakaratának, s annál mesteribben volt képes mind magát, mind másokat irányítani: „A nehézségek csak még szilárdabbá tették elszántságát. A veszélyekben kitisztult a látása, kifogyhatatlanná vált ötletekben, és a harc öröme erőt és szilárdságot adott teljesítményei eléréséhez. Megvetette a nehézségeket és a veszélyeket. Nem ismert félelmet.” 

Alapító atyák haragban

John Adams, aki alelnökként nyolc évig játszotta a hűséges másodhegedűs szerepét Washington mellett, végül Amerika második elnökeként, ám a Fehér Ház első lakójaként vonulhatott be újonnan épült otthonába. Adamsnek kiváló érzéke volt a legmegfelelőbb emberek kiválasztására: sokakat maga elé tessékelt, s neve szinte elhalványul olyanokéi mellett, akiket igazából ő juttatott a sikerhez. Adams volt például az is, aki ragaszkodott ahhoz, hogy a Függetlenségi Nyilatkozat szövegét Thomas Jefferson írja meg: „Tízszer olyan jól tudsz írni, mint én” - biztatta. 
Adams és Jefferson barátsága egyébként az egyik legérdekesebb az amerikai történelemben. Gyermekkoruktól kezdve remekül megértették egymást. Az országukért tűzben égő két férfi barátsága azonban az évek során rideggé vált, ám ez nem annyira saját hibájuknak, mint „jóakaratú” emberek ármánykodásának volt köszönhető, akiknek sikerült pletykahadjárataikkal több évtizedre elválasztani őket. 1811-ben azonban egy valódi barát is akadt, akinek feltett szándéka volt, hogy kibékíti a két haragos felet. Egy magánbeszélgetés során Adams megemlítette, hogy „mindig is szerettem Jeffersont, és most is szeretem őt”. Jeffersonnak több sem kellett: mihelyst meghallotta, mit mondott Adams, a következőket írta egy ismerősének: „Nekem ennyi elég is. Csak erre volt szükségem, hogy életünk legkellemesebb pillanatainak minden odaadása felelevenedjen iránta”. 
Thomas Jefferson diplomata, államférfi, író, forradalmár, tudós, zenész, paleontológus, feltaláló, kartográfus, tanár, műgyűjtő és mezőgazdász volt egy személyben. Amikor John F. Kennedy egy ízben fogadást tartott Washingtonban az amerikai Nobel-díjasok számára, így fordult a tudós sokasághoz: „Úgy vélem, a Fehér Házban még soha nem képviseltette magát az emberi tudás és tehetség ilyen széles skálája, mint a mai napon; kivéve talán azt a ritka alkalmat, amikor Thomas Jefferson egyedül ebédelt.” 

Nagy bevásárlók

Jefferson, a szabadság elkötelezett ügyvédje, mindössze 33 éves volt, amikor megírta az Függetlenségi Nyilatkozatot, ám nem csak ezzel járult hozzá országa gyarapodásához. Elnöksége alatt alakultak ki például az alternatívát jelentő különféle politikai pártok, legnagyobb „húzása” azonban minden bizonnyal az a „bevásárlás” volt, amelyre 1803-ban került sor. Az ország nyugati határának kiterjesztése érdekében (ebben az időben Amerika területe távolról sem ért egészen a Csendes-óceánig) Jefferson 2 millió dollárt szavaztatott meg a Kongresszussal, amelyből a tervek szerint New Orleans és Florida nagy részét vásárolták volna fel. A történelem azonban jobb vásárt kínált: a napóleoni háborúkban meggyengült Franciaország ugyanis minél sürgősebben meg akart szabadulni az akkor a birtokában levő Louisiánától. A Mississippi folyótól a Sziklás-hegységig terjedő területet - 2 millió 144 ezer négyzetkilométert - végül is 15 millió dollárért (hektáronként négy centért) sikerült megvenni Napóleontól: ez az összeg akkori piaci árakon alacsonyabb volt, mint a legnagyobb marhapiac egy napi forgalma.
Amit Jefferson elkezdett, azt egy meglehetősen ismeretlen nevű elnök, John K. Polk fejezett be. Ahogy mondani szokás, Polk szinte a derült égből pottyant az elnöki székbe - nem voltak támogatói, és korábban alig hallatott magáról. Polk szintén egy remek üzletet kötött: a kontinens nyugati részének 2 millió négyzetkilométere megvásárlásával kialakította az Egyesült Államok mai területéhez legközelebb álló képét. Mexikótól megvásárolta Kaliforniát, Új-Mexikót, Arizonát, és Texast, az angoloktól pedig Oregont. 

A Teddy mackó névadója

A rabszolgakérdés Abraham Lincoln elnöksége alatt kezdett kiéleződni. A szenátori pozícióért folytatott versenyben Lincoln hevesen ellenezte egy fiatal ügyvéd, Stephen A. Douglas által készített Kansas-Nebraska törvényt, melynek értelmében minden állam maga dönthette volna el, hogy meg kívánja-e tartani a rabszolgaság intézményét. Jóllehet Lincoln alulmaradt a választási kampányban, a két fiatalember közti nyilvános párbeszéd, az úgynevezett Lincoln-Douglas vita egyik részében hangzott el Lincoln mára elhíresült beszéde, melyben egy bibliai idézettel érvel ellenfelével szemben: „minden ország, amely magával meghasonlik, elpusztul”. A beszéddel szerzett országos hírnév elegendőnek bizonyult az 1860-as elnöki választások megnyeréséhez. 
Egy évvel később, 1861. április 12-én kitört a háború a rabszolgaságot pártoló déli, illetve az azt ellenző északi államok között. Lincoln önkénteseket toborozott, blokád alá vonatta a déli kikötőket, a Kongresszus jóváhagyása nélkül rendelkezett állami pénzek felett, és statáriumot vezetett be. Lincoln rendkívüli képességgel tudta meggyőzni az egyszerű embereket arról, hogy az Uniót bármi áron, de fenn kell tartani. 1863. január 1-én nyilatkozatot adott ki, melynek értelmében az összes déli államban élő rabszolga szabad emberré vált. 
Az észak-déli háború egyik döntő csatájának tiszteletére felavatott katonai temetőben hangzott el Lincolntól az úgynevezett Gettysbury-beszéd, melyet a történelem egyik leghatásosabb szónoklatának tartanak. „Nekünk, az élőknek a feladatunk az, hogy …eldöntsük: akik itt meghaltak, nem ontották hiába a vérüket, s hogy ebben a nemzetben, Isten akaratából, újjá fog születni a szabadság, és hogy a nép kormánya, a nép alkotta kormány, és a népért tevékenykedő kormány soha nem fog eltűnni a földről”. 
Amikor Lincolnt másodszor is megválasztották az Államok elnökévé, beiktatási beszédében felvázolta szándékát a déli államok békés visszafogadására: „Senki felé ne érezzünk haragot, de mindenki felé legyünk nagylelkűek, szilárdan állva az igazságban, ahogy Isten megláttatja velünk az igazságot, s törekedjünk arra, hogy befejezzük a munkát, amelyet végzünk - hogy bekötözzük a nemzetet ért sebeket…” 
Lincoln elnök nem tudta teljesíteni ezt a nemes célkitűzést: 1865. április 15-én egy színházi előadás alatt páholyában meggyilkolták. 
Az Egyesült Államok 26. elnöke, Theodore Roosevelt, közismert nevén „Teddy”, talán mindenkinél jobban szerette az elnökséget. 43 évesen ő volt az addigi legfiatalabb hivatalba kerülő elnök, s korához illő dinamizmussal látott hozzá reformtervei megvalósításához. Roosevelt volt az, akit csak a „tröszt-irtó” néven ismertek, mivel határozottan fellépett a nagy nyugati vasúttársaság erőszakos feloszlatásáért. Roosevelt az első amerikai elnök, aki béke Nobel-díjat kapott az orosz-japán háborúban való közvetítéséért. Nevét azonban még valami őrzi: a karikaturisták előszeretettel rajzolták meg alakját, s egy alkalommal egyikük egy medvebocs társaságában készített róla képet. A játékgyártó cégek ettől kezdve aprócska-nagyobbacska játékmacikat kezdtek el készíteni, amiket a mai napig is „teddy bear”, azaz Teddy medve néven ismer a világ.


Elnöki „legek”

Thomas Jefferson (1801-09) hajtotta végre a történelem legnagyobb vásárát, amikor hektáronkénti négy centért megvásárolta Louisianát. 
Abigail Adams volt a történelemben eddig az egyetlen asszony, akinek egy elnök volt a férje (John Adams, 1797-1801) és egy másik elnök volt a fia (John Quincy Adams, 1825-29). Barbara Bush esélyesnek tűnik arra, hogy közel kétszáz év után kövesse Adams asszony példáját.
James Madison (1805-17) volt az Egyesült Államok legkisebb elnöke: mindössze 155 centiméter magas és alig 45 kilogramm volt. 
James Monroe (1827-35) 17 évesen golyót kapott a vállába a Forradalom idején, amit aztán élete végéig „viselt”. Az összes amerikai elnök közül ő töltötte be a legtöbb politikai hivatalt. Ő volt az első elnök, aki végiglátogatta az államokat - személyében számos amerikai első ízben látott élőben elnököt. 
William Henry Harrisonnak (1841) 11 gyermeke volt. Ő volt a legidősebb ember, akit elnökké választottak, ám ő szolgált a legrövidebb ideig a Fehér Házban, alig egy hónapot töltött hivatalában.
A gyermekek számát tekintve Harrisont csak John Tyler (1841-45) „szárnyalta” túl a maga nyolc fiával és hét lányával. Tyler volt az első elnök, aki ellen impeachment (vádemelési) eljárást kezdeményeztek.
Franklin D. Roosevelt (1933-45) volt az egyetlen elnök, akit négyszer választottak meg elnöknek.
Ronald Reagan (1981-1989) az egyetlen amerikai színész, akit elnökké választottak.