Tihanyi Péter
Élt 51 évet

Egy szem lányomat megölette az egy szem unokám… vér a véremből… Istenem, miért? - kérdezi a nagymama.
Az anya: 
Soproni Ági, színésznő, 51 éves - akit meggyilkoltak

A fia:
Petróczi András, 20 éves - aki hónapok óta keresi azt a személyt, aki 8 millió forintért hajlandó lenne megölni az édesanyját

A fia barátja: 
H. Zsolt, 26 éves, jól szituált pizzafutár - aki a beígért összegért végül is elvállalta a gyilkosságot

„nem tudom fölfogni… hiába éltem, hiába dolgoztam… én, az anyám, az apám, a nagyapám… vége” Fotó: V. Sz.

Egyszer csak eljött a március kilencedike. A két fiatalember a budai ház felső szintjén, az anya az alsó szinten. „Most kéne megcsinálni. Megnéztem anyám naptárát, mára sincs semmi programja” - mondja a fiú a barátjának. H. Zsolt egy szál zokniban lemegy az alsó szintre, megnézi, az anya alszik-e, vagy mit csinál. Pár perc múlva azonban visszajön, nincs hozzá gyomra. Elkezdenek pálinkázni. Petróczi: „Ne hülyéskedj, gondolj a 8 millióra… igyunk még!” H. Zsolt iszik, és újból lemegy. A betonkemény hatalmas kábel - az ütleg, amellyel „indított” - már egy hete oda volt készítve. (Az anya meg is kérdezte, hogy minek ez a kábel a lakásba, kisfiam; válasz: a kóbor kutyák ellen.) Fönt a fiú fejére teszi a walkmant, hogy ne hallja a sikoltást. Lent H. Zsolt megöli barátja édesanyját, a fürdőszobába húzza. Ezután autóba ülnek, és mint a mérgezett egerek rohangálnak a városban; a fiú az anyja bankszámlájáról pénzt vesz le, tudja a kódot; majd kivesznek a videotékából egy akciófilmet. Hazamennek, isznak, megnézik a filmet, ezt követően H. Zsolt lemegy, és elvégzi a darabolást. Egy kis fűrésszel, mechanikusan, minden testrészt külön zacskóba, hátizsákba. Sokáig tart, beleizzad a munkába. A becsomagolt testrészeket már együtt teszik H. Zsolt kocsijába, együtt viszik Solymárra, ahol H. Zsolt lakik. Ott elkaparják, a szélrózsa minden irányába, a jéghideg földbe, 20 centiméter mélyen. Ezt követően tisztítószereket vesznek, és visszamennek a házba. A beleket, melyeket nem tudnak bezacskózni, odadobják a színésznő két kedvenc kutyájának - a kihallgatáskor ezt mindketten egymásra fogják -, a kutyák megeszik, de rosszul lesznek tőle. Kihányják. 

Dr. Petőfi Attila alezredes, a BRFK életvédelmi alosztályának a vezetője

- A nyomozás és a kihallgatás során fény derült-e az okokra és a miértekre?
- Van egy jó családból származó srác, a szülők elváltak, de a vagyonon - a budai ház - nem tudnak megegyezni, tizennégy év óta pereskednek. Az apa diplomata Finnországban, a gyerek 90 és 94 között ott él nála. Amit lát: sofőrös autó, repi, gondtalan elit élet. Hazajön. Az anya már tíz éve elvesztette az állását a Nemzeti Színházban, szinkronba se hívják. Napi kenyérgondjaik vannak, miközben ülnek egy 40-50 milliós házban, amibe - a gyerek szerint az anya hajthatatlansága miatt - nem tudnak „beleharapni”. A gyerek - aki mellesleg feltűnően értelmes, jó megjelenésű, fogékony, három nyelven beszél (angol, finn, magyar) - a gimnázium után nem megy egyetemre. Amerikába készül, azt mondja, színésznek. Napközben a Mammutban, plázákban teng-leng, és látja a mobiltelefonos, jó autós, márkás ruhájú haverokat, a jó megjelenésű pizzafutár barátját, meg a többieket, akik jól élnek, nem úgy, mint ő. Az anyja nem tud mit kezdeni vele igazából, és ő sem az anyjával. 

Soproni Ágnes. Élt 51 évet 

- A fiúnak vannak színészi képességei?
- Határozottan. A gyilkosság után bement a tv2-be, hogy eltűnt az anyja, keresi, nem tudja, hol lehet, segítsenek neki. Klassz kis alakítás volt az ott nyújtott produkciója. Elrebbenő tekintet, fátyolos szemek… ügyes. Hét hónapig az egész országot: családtagokat, haverokat, mindenkit megtévesztett. A gyilkosság után anyja mobiltelefonját vidékre utaztatta, és onnan küldött SMS-eket a lakásban lévő telefonra, amit H. Zsolt fogadott, mintha az anyja valahonnan vidékről hívná fiát. Végigjátszották a fél évet.
- Mondhatni, majdnem megúszták?
- Ezt még sugallni sem akarom. 
- Miből él ekkoriban a fiú?
- Mobiltelefonokkal ügyeskedik, hajléktalanok nevére vesznek telefonokat, sorra nyomják be őket az üzletház ügyfélkörébe, a kódot kiütik, ebből van pénz. De ahogy jön ez a pénz, úgy el is megy. Aztán ellopatja valamelyik haverjával az anyja kocsiját a garázsból. Valamilyen biztosítási, ügyeskedési csalással onnan is pénzt szerez. Elkapják először az egyik kapitányságon, aztán a másikon, otthon kiderül, hatalmas veszekedések. 
- Mi tudható kettejük viszonyáról?
- A tanúkihallgatások és a baráti kör beszámolói alapján úgy tűnik, hogy az utóbbi két-három évben szinte már gyűlölte az anyját, mérhetetlenül lenézte, sikertelen, semmilyen, elhízott színésznőnek tartotta. Ennek ellenére sokat voltak otthon együtt. Az anya mindenképpen szerette, hogy jól szerette-e, vagy sem, vagy majomszeretettel, azt nem tudom. Hogy mit szeretett volna felnőtt gyerekében látni, ezt már nem tudjuk meg. De amivel szembesült: hogy az ő gyönyörű, drága, szőke fürtös kamasz kisfiából egy konok, hisztériás, kötekedő, bűnöző hajlamú, ellentmondásos ember lett. A külföldön élő diplomata apját viszont imádja, mert gazdag, mert sikeres, mert ismert. Baráti körét is így próbálja kialakítani. 
- Érzelmileg, pszichésen milyennek tűnt a kihallgatáson, a helyszíni szemlén?
- Azt kell mondjam, teljesen szenvtelen, hideg és racionális volt. Nem viselte meg a visszaemlékezés, mikor háromszor-négyszer elismételtettem vele a történteket, semmi elérzékenyülés, semmi megtörtség. Volt, amikor osztani, volt, amikor szorozni kellett, amit mondott, mert elég sokat csúsztatott és hazudott. 
- Milyen módon kereste és találta meg a bérgyilkost?
- Tavaly ősz végétől kezdte hangoztatni a baráti körében, aztán azok barátai körében, hogy aki meg tudná ölni az anyját, annak adna 8 milliót. A plázákban, meg ezeken a helyeken ezt már sokan mesélgették egymásnak. Csakhogy mindenki hülyéskedésnek vette, senki nem vette komolyan. Kivéve egy lányt, aki az anya eltűnése után nagyon megijedt, és mindent komolyan vett. Így jutottunk el ehhez a körhöz. 

Faludy Valéria, a meggyilkolt színésznő 74 éves édesanyja

- Milyen volt az Ági és András közötti viszony?
- Ági imádta, istenítette a gyereket, és kényeztette is sajnos. A gyerek szép volt, okos volt, és melegszívű - annakidején. Talán túl érzékeny is volt, ezt az anyjától örökölte, aki szenvedélyesen élt, nagyon szeretett, vagy nagyon gyűlölt. Andráska 8 éves korában még néha bepisilt az iskolában. Furcsa, megmagyarázhatatlan feszültségeket hordozott magában. A két válás, és a 14 éves pereskedés miatt volt, mikor évekig úgy éltek, hogy dobozokból húzták elő reggelente a ruhát, a zoknit, vagy amit kellett. 
- Hogy jöttek ki mégis egymással?
- Nézze, jól is, meg sehogy se. Tavaly karácsonykor kint voltam náluk Budán. Ajándék, vacsora… a legnagyobb harmónia. Mondom Andrásnak: „Olyan keskeny az arcod, miért nem növeszted meg a hajad, hogy kicsit bekeretezze? Még jobban néznél ki, férfiasabb benyomást tennél. Nézd meg azokat a német meg angol fiúkat a reklámokban!” Erre: „Ne mondjátok ezt nekem, hagyjatok békén!” - de ezt már üvöltötte torkaszakadtából, hirtelen elkezdett kegyetlenül remegni, a szája meg habzott. Mindez két másodperc alatt történt, ettől az egyetlen mondatomtól. Persze, az anyja is mondogatta néha ezt neki. Megrémültem, mi lett ezzel a mostanában hideg Andrással. Akkor az Ági mondta neki: „Jól van, kisfiam, gyere föl szépen!” Fölvitte. Aztán lejött az Ági, és mondja, hogy adott neki egy nyugtató gyógyszert. Mondom neki: „Ági, te ezt nekem nem is mondtad!” „Hát… előfordult már vele” - mondja. 
- Meddig aludt a fiú?
- Másnap délelőtt jött le, adott nekem egy puszit: „Szia, Mami!” Mintha előző este mi sem történt volna. Én sem hoztam szóba többé.
- Ez epilepsziás roham volt?
- Nem. 
- András a gimnázium után nem is tanult, és nem is dolgozott akkor…
- Hollywoodba akart menni. Többször mondtam neki, hogy járjál egyetemre - kitűnően végzett a városmajoriban, biztos fölvették volna -, leszel huszonkét éves, mire elvégzed, utána még mindig elmehetsz filmsztárnak Hollywoodba. De nem. 
- …szóval akkor mit csinált egész nap?
- Nem tudom.
- Nem keveredett bűnözők közé?
- Nem tudom. 
- Tetszett ismerni a barátait?
- Egyiket-másikat. 
- És a 26 éves H. Zsoltot?
- Őt már csak akkor ismertem meg, mikor az Ágikám „eltűnt”. Kimentem a házba egy pálmáért. Akkor ott volt egy kisfiús kinézetű, szőke hajú, roppant megnyerő arcú fiú. Még ő segített nekem csomagolni. Előzékeny volt és jó modorú. Kimentem körülbelül tíz nap múlva a varrógép miatt, akkor is ott volt. Ez a szimpatikus fiú volt a Zsolt. Mondtam is Andrásnak, örülök, hogy így egymásra találtatok. Pedig… pedig, ha tudtam volna… (a nagymama sír) ha tudtam volna… az a kedves fiú… a lányom gyilkosa… azzal a kézzel… amelyikkel a lépcsőn lesegített… azzal fűrészelte le a lányom… a lányom fejét is… Istenem, mi történt… mondja meg nekem… egy szem lányomat megöleti az egy szem unokám… vér a véremből… nem tudom fölfogni… hiába éltem, hiába dolgoztam… én, az anyám, az apám, a nagyapám… vége.
- Őszintébb, intimebb pillanataiban nem érzi úgy, hogy esetleg elrontott valamit? Valamiért, amit nem tett meg - vagy amit esetleg rosszul tett meg - nem vádolja önmagát is a történtekért?
- Hát… nézze, én is kétszer váltam, a lányom is kétszer vált. Aztán mikor az Ági gyerek volt, hat évre intézetbe adtam Kecskemétre. De az egy elegáns, luxusintézet volt. Csupa finom család.
- És miért?
- Én akkor éppen Bécsben éltem, az első férjemtől már elváltam, így alakult. De utána nagyon jó viszonyba kerültünk megint egymással. Nem haragudott rám ezért a lányom. De nem hiszem, hogy bármilyen köze is lehet ennek a történtekhez. Régen volt. Csak eszembe jutott. 
- Az utóbbi években Ágit nem nagyon foglalkoztatták. Se színház, se tévé, se rádió. Mivel töltötte az idejét, mi izgatta, mivel foglalkozott?
- Naphosszat hevert otthon, és olvasott, de a gyerek is sokat üldögélt otthon. 
- Megszokták együtt a semmit?
- Valahogy úgy. Az egyik elkapta a másiktól. Mondtam sokszor a lányomnak: „Több lábon kell állni a mai világban, miért nem dolgozol valamit? Tudnál ruhát tervezni, szervezőirodát vezetni, bizsut készíteni, vagy bármit, menj, csináld!” Hármunk közül én voltam a leginkább földön járó, akkor is, ha öreg vagyok.
- Az előbb azt tetszett mondani, hogy sokat olvasott. Mit? Irodalmat, folyóiratokat?
- Nem, főleg asztrológiával foglalkozott az utóbbi években. Voltak ilyen könyvei, amiket szinte megtanult, kijegyzetelt: aláhúzogatta a szövegeket, hogy ez a mondat Andriskának szól, ez nekem, ez meg anyunak. Ezekkel a tanulmányozásokkal napokat, heteket töltött úgy, hogy szinte ki sem ment a lakásból. 
- Szerzőket, címeket tetszik tudni mondani?
- Hogyne, mutatni is tudok. Tessék… nézzen bele.
- Gonda István-Illés Csilla: Ősi magyar asztrológia. Címek a könyvből: A test a lélek színpada; Asztrológia arról, hogy mi van a függöny mögött; Mások felelősek a nehézségeinkért?
- Dobó Katával meg Szalay Krisztával egy kétnapos intenzív tanfolyamon is részt vett, amit Illés Csilláék tartottak saját könyvükből. Tavaly nyáron jósnőhöz ment tanácsért, mert mindig Ausztráliába akart menni, hogy ott béke van és nyugalom. 
- Egyedül akart kimenni?
- Egyedül, merthogy a gyerek megy Amerikába színésznek. Na, és akkor a jósnő azt ajánlotta neki, hogy menjen ki Izraelbe, és onnan menjen Ausztráliába, mert ilyen kerülővel be fogják fogadni Ausztráliába. Ági ezért nem akarta még eladni a házat, hanem csak októberben, novemberben, mert a jósnő azt mondta neki, hogy novemberben kezdje meg a puhatolózást, vegye fel a kapcsolatot az itteni izraeli nem tudom, kivel. A jósnő azt tanácsolta neki, hogy ha akkor adja el a házat, minden sikerülni fog neki. Látja, ez eddig nem is jutott az eszembe. Egyszer azt mondja nekem: „Anyu, eljössz velem?” Mondom neki: „Az én koromban már nehezebben mozdul az ember egy más világba, de nem akarom, hogy egyedül maradjál, kislányom, mert te olyan lila világban élsz, mondom, én meg a földön. Elmegyek veled. És ebben maradtunk. 
- Ez a beszélgetés kettejük között mikor zajlott le?
- Úgy december végén, január elején. Naplót is vezetett, azok is itt vannak. Meg akarja nézni?
- Igen.
Ági egyik utolsó naplófeljegyzése:
„2000. január 29.
Ma beszéltem Illés Csillával, aki azt mondta, hogy itt kell maradnom. Azért kerültem ide. Magas „rezgésszámú” embernek mondott (magas rezgésszámú = szellemileg magas rezgésű), és ez a Kárpát-medence is magas rezgésszámú hely, tehát szerinte itt van dolgom. Kényelmesebb és jobb egy „alacsonyabb” rezgésszámú helyen élni, de akkor nem teljesítem a karmám feladatát. Példa a külföldön sikeres életek - az látszatélet, látszatsiker, nem a lényeges, az igaz. Viszem a következő inkarnációmba.
Azért lehet, hogy mégis megyek, legfeljebb a következő életemben több dolgom lesz még. Ebben már jó lenne egy kis béke, és fény. Hadd legyek kevésbé erős! Drága sors, engedj!”
Soproni Ági másfél hónap múlva halott.