A pedagógusok mindig is keresték a megújulás lehetőségét, annak a titkát, hogy miképpen növelhetnék tanóráik vonzerejét. A 20. század második felében induló reformpedagógia szakított a hagyományos, frontális tanári mentalitással - a tanár a katedránál marad, végig beszél, miközben a gyerek a padban vagy érti, vagy nem - és új formák után kutatott. E kutatás egyik eredményes ága lett a drámapedagógiai módszerrel történő tanítás. Ilyenkor elsősorban pedagógiai célból alkalmazzák a színházi eszközöket, ami egy-egy mű közös megbeszélését és eljátszását jelenti. A cél pedig az, hogy a gyerek maga is bekapcsolódjon a foglalkozásba. A megváltozott nevelő-gyerek viszony már mindkét fél értelmi képességeit, érzelmeit megmozgatja. Ma, amikor egy tinédzserre alig lehet rákényszeríteni, hogy elolvasson egy klasszikus irodalmi művet, nagy segítség lehet ilyen módszerek alkalmazása.
A gyermek erkölcsi érzékének fejlesztését, önismeretének elmélyülését viszont nemcsak a klasszikus irodalom segítheti, hanem bármilyen más téma. A múlt hét végén lezajlott országos drámapedagógiai konferencia drámaórái során nagyon is aktuális problémába kellett a gyerekeknek belehelyezkedniük. Például: használjon-e a sportoló tiltott szert jobb eredménye elérése érdekében; el tudják-e fogadni a növendékek tehetséges, de előnytelen külsővel rendelkező zenetanárukat? Az eljátszandó történetnek sokszor még a váza sem létezik. Ezért meghatározó a drámatanár szerepe, pontosan tudnia kell, honnan hova akar eljutni. Mivel ő maga is játszik, a gyerekekkel olyan társas kapcsolatban van, amelyben úgy kell vezetnie a játék menetét, hogy ne közvetlenül irányítson. A gyerekeknek saját megtapasztalásukon keresztül kell eljutni az adott élethelyzet erkölcsileg helyes megoldására. Mindeközben pedig nélkülözhetetlen az egymásra való figyelés, az együttműködési készség, és szükség van az összes kommunikációs képességére is.
A gyerekek láthatólag élvezték a játékot. Amikor pedig a drámaóra végén kiderült, hogy az a csúnya, de tehetséges hegedűtanár bácsi, aki a zenét tanította, tényleg élt egyszer, tényleg kisebbrendűségi érzéssel küszködött a külseje miatt, valójában Vivaldi volt, közel kerültünk ahhoz, akit eddig olyan távolinak hittünk.
(A drámapedagógiai kézikönyvek és játékgyűjtemények megvásárolhatóak a Marczibányi téri Művelődési Központ módszertani könyvesboltjában.) (Szemerédi Anita)