Vissza a tartalomjegyzékhez

Szlazsánszky Ferenc
A médiaetika minimuma

Dolgozhat-e a közszolgálati médiában olyan újságíró, aki nyíltan vállalja politikai elkötelezettségét, ráadásul a MIÉP képviselőjelöltjeként elindul a dabasi időközi országgyűlési képviselőválasztáson? Az érintett, Franka Tibor számára nyilvánvalóan igen a válasz, lapunknak nyilatkozó főszerkesztők viszont úgy látják: a médiaetika minimuma alapján Frankának a választásig fel kellene függesztenie közszolgálati tevékenységét.

„Bocsásson meg, akárkinek nem nyilatkozom, viszonthallásra!” - zárkózott el a beszélgetéstől az újdonsült MIÉP-jelölt Franka, amikor párhuzamos politikai és médiatevékenységéről kérdeztük.
Belénessy Csaba, az Aranyfüst című tévéműsorért felelős főszerkesztő, Franka egyik főnöke a Heteknek elmondta: mivel - szerinte - Franka még nem hivatalos képviselőjelölt, így a közszolgálati televízióban folytatott tevékenységéről korai lenne elmélkedni. 
Az Országos Rádió és Televízió Testület jogi osztályán azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az alkotmány alapján képviselőjelöltség esetén nem kell szüneteltetni a közszolgálati tévé- illetve rádiószereplést. A Magyar Rádió közszolgálati műsorszolgáltatási szabályzata szerint viszont „a Magyar Rádió belső és rendszeresen foglalkoztatott külső munkatársa pártpolitikai tisztséget nem tölthet be, és nyilvános politikai szereplést nem vállalhat”. E szabály alapján Kondor Katalin, a Kossuth Rádió adófőszerkesztője felszólította Frankát, hogy a választásig szüneteltesse a rádióban folytatott munkáját.
H. Bíró László, a Népszava főszerkesztője is úgy véli, Frankának szüneteltetnie kellene újságírói munkáját, hiszen ellenkező esetben korteskedéséhez rendelkezésre áll a közvélemény befolyásolására alkalmas eszköz, a média. A főszerkesztő saját lapjánál - annak ellenére, hogy az nem közszolgálati média - nem engedné meg az újságírással párhuzamos pártpolitizálást.
„Az újságírói feladathoz szükséges neutralitást erősen zavarja a képviselőjelöltség, ezért kifejezetten szerencsétlennek tartom” - mondta a Heteknek Eötvös Pál, a Népszabadság elnök-főszerkesztője. Mint mondta, pártpolitizálásba fogó újságírójával egyetlen dolgot beszélne meg: a szerződés megszüntetésének feltételeit. Eötvös mindezt különösen érvényesnek tartja a közszolgálati médiára vonatkozóan, „ahol az adófizetők pénzét koptatják”. 


„Mi lesz velünk, Elek Pista, mit tudsz nekünk mondani?” - kérdezte a miniszterelnök média-tanácsadójától Franka Tibor 1998 őszén egy vitaesten, arra utalva, hogy a kormányváltás óta eltelt időszak nem hozott pozitív változást a jobboldali újságírók életében. Mint kifejtette, sokuk négy éve áll a pálya szélén, őt és társait nyíltan vállalt jobboldaliságuk miatt bélyegezték meg. „A bélyeget csak a polgári kormány veheti le rólunk” - tette hozzá. 
Nos, az új hatalom nem maradt hálátlan Frankához, „levette róla a bélyeget”: az újságíró azóta rendszeres szereplője a Magyar Televízió Aranyfüst, valamint a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorainak, s ez utóbbi internetes változatának szerkesztője is, emellett a kisgazdapárt Kis Újságjában és a MIÉP-es Magyar Fórumban jelennek meg írásai.