Hatvanöt éve, 1935 végén meghalt egy tizenkilenc éves székesfehérvári fiatalember, aki előzőleg jezsuita novícius (újonc) volt, majd különös eredetű betegsége miatt elbocsátották a rend kötelékéből. Kaszap Istvánnak hívták. Halála után nem sokkal a szentség hírét kezdték róla terjeszteni. Eleinte csak néhány egyházi ember beszélt róla, majd, a háború alatt, erőteljes világi támogatással kutatások indultak, hogy Rómának javasolhassák a kanonizálást. A vereség szakadéka felé csúszó rezsimnek szüksége volt olyan példaképre, akit mint szenvedő embert állíthatott a nép elé, hogy az is tűrve viselje a várható megpróbáltatásokat. Kaszap István kultuszát a katolikus egyházban ma középkori szellemben újraírt élettörténetével igyekeznek feléleszteni.
A rendszer bukása után még egyszer-kétszer szóba került a Kaszap „Pista” neve, aztán mintha eltűnt volna a kínok és változások zűrzavarában. 1966-ban azonban egy jeles írónk, Thurzó Gábor regényt írt róla A szent címmel, amelyből néhány évvel később színdarab is készült. A regény nagy feltűnést keltett, a színmű sikert aratott. A közelmúltban egyik részletéből tévéfilmet forgattak és mutattak be. A nyolcvanas években Balássy László írta meg újra Kaszap István életrajzát, de ő úgy, ahogyan az újra jelentkező klerikalizmus ízlésének, a hagyományos szenttörténeteknek megfelelt. A könyv címe: A szeretet tanúja.
Thurzó regényében maga a „szent” mint élő személy nem jelenik meg. A regény hőse egy kanonok, akinek - főpásztora megbízásából - adatokat, bizonyítékokat kell gyűjtenie a szentté avatási eljáráshoz. Nagyon okos, nagyon becsületes ember. Bebizonyítja, hogy az egész „Kaszap-ügy” manipuláció, visszaélés egy szerencsétlen fiú balsorsával, és a politikai kurzus önmaga reklámozására akarja fölhasználni. A kanonokot hiába fenyegeti a szentjelöltet elfogadó, majd eltaszító egyházi rend, több világi méltóságos hatalmasság, hiába próbálják felbérelt zsarolóval sarokba szorítani. Állhatatosan lelkiismeretére hallgat, a vizsgálatot negatív eredménnyel zárja. Elhúzódó harcot folytat egy papi személlyel, aki már megírta a „szent” életrajzát, több kiadásban publikálta, és nagyobb szerzői díjat zsebelt be, mint a maga regényeiért Herczeg Ferenc.
Úgy látszott, ezzel a könyvvel lezárult a „Kaszap-ügy” az irodalomban - Gregor Pista ügye, így hívják a regényben -, és lelepleződött az egyszerű katolikusok hitével és a halott emlékével való visszaélés. Az irodalom, mint ebben az országban már annyiszor, elvégezte a más feladatkörbe tartozó munkát.
Nem így történt. A szent című könyv nem elégíthette ki a konzervatív igényeket meg azoknak az óhaját, akik propagandalehetőséget láttak az ügyben. A „hiány” pótlására Balássy László vállalkozott. Könyvében - A szeretet tanúja - a cím ellenére nem találjuk a legendás szeretetnek semmilyen tanújelét. A szerző az átlagos szentéletrajz receptje szerint végigmeséli hősének rövid életét. Így születik, így nevelkedik, így hal meg egy szent. Kísértésekkel, evilági bajokkal, de töretlenül halad célja felé. A szentség igazolásának igyekezetét a szerző próbálja megtámasztani dokumentumokra való hivatkozással és néhány olyan részlettel, mely a korszerűség valamelyes látszatát adhatta. Az utóbbiak között lelhetők a hős középiskolás sportsikerei (a sport izmos része mind a nacionalista, mind a kommunista ideológiának), cserkészkedése (a dzsemborira nem mehetett el, lévén szegény szülők gyermeke), két mondat ökumenikus érzületének bizonyítására, amelyet aztán egy másik, ugyancsak a naplóból vett idézet megcáfol. („Janzenista métely.”)
Ebben az életrajzban a kegyelem hívása szólítja az érettségiző fiút egyházi pályára egy lelkigyakorlat során, és reveláció bírja rá, hogy a jezsuita rendet válassza. (Thurzó szerint viszont az a fő ok, hogy nevelője, a ciszterci rend, nem fogadja be.) Halálos betegsége misztikus szenvedés, a szentség előgyakorlata; Balássy csak annyi racionálisat tesz hozzá ehhez, hogy esetleg orvosi műhiba is történt. Thurzó sem nevezi meg a halál okát, de az általa idézett orvos elég érthetően beszél: nemi betegség. Két évvel előbb, egy kirándulás során szedte fel a fertőzést, valószínűleg egy fertőzött lánnyal való alkalmi szexuális kapcsolatban.
Ésszel gondolkodva: különös, hogy Thurzó Gábor könyve után megint lehetett Kaszap-életrajzot írni, sőt a korábbi pátosszal, amelyet maga a pátosztalan kor is félretolt. Balássy biztosan olvasta írótársának könyvét, de érthetetlen - vagy nagyon is érthető? - buzgalommal kerüli, hogy hivatkozzék rá. A történet végén bibliográfiát ad, ebből hiányzik A szent. Ez már a szerzői korrektségre is árnyat vet. Az ő könyve a zsinat előtti „szellemiséget” próbálja új életre rázni. Kritikai észrevétele csak annyi, hogy elmarasztal néhány, meg nem nevezett túlzó és szenzációhajhász újságírót. Még egyházias szellemben is lehetett volna meggyőzőbben írni, bizonyság rá René Bazin A Szahara szíve című könyve, amely szintén szentéletrajz, de van benne tudományos és irodalmi szűrő.
A két könyvben nem a szkeptikus tudományosság és a vallásos gondolkodás vitatkozik egymással. Thurzó katolikus író. Annak a huszadik századi katolicizmusnak a hiteles képviselője, amely szakít az áporodott áhítatoskodással, és amely François Mauriac-ot, Heinrich Böllt tarthatja irodalmi szószólójának, és amelyre a zsinat nyitott ablakot. Balássy László egy elzárt várból figyeli hősét és a világot.
„A szent” utolsó lapján, néhány héttel a második világháború befejezése után, a csaknem tíz éve halott Pista édesanyja így köszönti a könyv főhősét, a kanonokot: „Hazajött a fiam.” Mintha lidérces álomból ébredne, amelyben olyasfélét élt át, hogy fiát hatalmukba kerítették és elszakították tőle gonosz erők.
Kaszap István (1916-1935)
19 éves fiatalemberként általános vérmérgezés következtében halt meg a székesfehérvári kórházban. Élettörténete - katolikus méltatói szerint - tulajdonképpen nincs is. Története igazából halála után kezdődött, s életének egyes tényei, megnyilvánulásai inkább csak ehhez szolgáltak hivatkozási alapul. A kisemberek közül származott, egy postai ellenőr harmadik gyermekeként született. Katolikus nevelésben részesült, a cisztercita rend székesfehérvári gimnáziumában érettségizett, majd a jezsuitákhoz jelentkezett szerzetesnövendéknek. Néhány hónap múlva azonban el kellett hagynia a rendet, mert már jelentkeztek a halálát is okozó vérképzőszervi betegségének súlyos tünetei.
Annak ellenére, hogy életében semmiféle különleges hatást nem gyakorolt tágabb környezetére, a jezsuiták alkalmasnak találták alakját, hogy követendő életeszmény megtestesítőjeként állítsák a fiatalok elé. Személye kapcsán nagy hangsúlyt kapott az aszkézis és a szenvedéskultusz propagálása, ugyanakkor mint korszerű elem szerepet kapott a sport szeretete is, mivel tizenhárom évesen dunántúli ifjúsági tornászbajnok lett. Fennmaradt jegyzeteit a szegénységkultusz szolgálatába állították, idézve a szegénység okozta erkölcsi fölényre tett megjegyzéseit, illetve a gazdagság megbélyegzését, miszerint a gazdagság „veszélyes azért, mert több bűnalkalmat rejt magában, mint a szegénység”.
Különösen kiemelt szerepet szántak neki, mint csodatevőnek. Életében ugyan semmiféle csodaszerű esemény nem fűződött hozzá, halála után azonban holttestéhez, ereklyéinek darabkáihoz, illetve a hozzá mondott imádságokhoz csodák és imameghallgatások sokaságát kapcsolták. Kultusza megteremtésére, kiterjesztésére nagy energiával törekedtek. Már nem sokkal halála után megjelentették életrajzát Endrődy László jezsuita tollából. E munka 1943-ig tizenkét kiadást ért meg, és több mint tíz nyelvre lefordították. Minden új kiadáshoz csatolták az időközben történt újabb és újabb csodákat. Külön imádságos könyvet is megjelentettek, amely a Kaszap Istvánhoz kilenc egymást követő napon mondandó imádságokat, úgynevezett kilencedet tartalmazott. Ezt 1943-ig tizennyolc kiadásban jelentették meg. Mindezeken túlmenően külön újságot indítottak a kultusz széleskörű terjesztésére Kaszap István Lapja címmel, mely 1942 és 1948 között évente négy alkalommal, időnként 300 ezres példányszámban jelentették meg.
A népszerűsítésben az ének, a zene és a rádió eszközét is bevetették. A kultusz irányítására külön apparátust állítottak fel, a Kaszap István titkárságot. Már 1941 októberében megindították Kaszap István boldoggá és szentté avatásának egyházmegyei eljárását. A tömegek mozgósítására zarándoklatokat szerveztek az 1942-ben ünnepélyesen újratemetett Kaszap István sírjához, mely ekkor a székesfehérvári Prohászka Ottokár emléktemplom oldalfalában kapott új helyet. Évente mintegy százezer ember fordult meg a sírnál. E zarándoklatok kapcsán számos csodás gyógyulásról adtak hírt a beszámolók. Megjegyzendő, hogy egyetlen egyet sem erősített meg orvosi szakvélemény, a konkrét esetekben a válasz rendszerint az volt, hogy a vizsgálat még folyamatban van. Nemcsak gyógyító szentként, hanem az élet minden kisebb-nagyobb problémájában megoldást tartogató segítő szentként népszerűsítették, sok-sok történetet közreadva, hogy miképpen segített állást találni, lakást, jó üzletet szerezni, és ezernyi más esetben. Beszámolókat közöltek arról, hogy az orosz fronton - a Don-kanyarnál és másutt - miként rohantak előre sűrű golyózáporban egyes magyar honvédek „Kaszap István, segíts!” kiáltások közepette.
1945 után, a megváltozott hatalmi helyzethez igazodva igyekeztek folytatni a kultusz terjesztését. Sinkó Ferenc jezsuita tollából újabb életrajz látott napvilágot. Ugyanakkor XII. Pius pápa elrendelte Kaszap István szentté avatásának második, római szakaszának megindítását. Mindennek azonban az ezt követő hazai és nemzetközi politikai változások nyomán nem lett folytatása. (Kulcsár Árpád történész)